Judit
-2 °C
8 °C

Elmaradtak a tömegek a Jimmy-megemlékezésről

2002.01.02. 17:36
Miközben meglepő módon erősen lanyha érdeklődés mellett zajlott le a Zámbó-család által meghirdetett emlékezés a csepeli temetőben, az ORFK-n megerősítették a hírt, hogy újra elővették Zámbó Jimmy halálával kapcsolatos aktákat. A Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság egy ismeretlen feljelentő állításait ellenőrzi, miszerint Jimmy, más ügy miatt letartóztatásban lévő nevelt fiának köze lehet az énekes halálához.
Talán a jeges szélre lehetne fogni, hogy a médiamunkásokkal együtt legfeljebb ötvenen álldogáltak délután kettőre meghirdetett emlékezésre Zámbó Jimmy sírjánál. De nem lehet, hiszen egy éve, a temetésekor több tízezren zarándokoltak el a csepeli temetőbe, metsző szélben. Akkor Schmuck Andor és mindenki más megjelent, aki úgy gondolta, számít ebben az országban, hangszórókból mindenütt Jimmy-dalok szóltak és kétezer ötszáz galambot engedtek ki. Most csak fázós toporgás, pár rokon (az énekesi stáfétát átvevő Árpy például sehol), kitűzős rajongók (Zámbó Jimmy Emlékhely Klub, Köztársaság tér) és Lagzi Lajcsi láthatók, utóbbi a Dáridó Szimpatikusok nélkül, szük körben mintegy öt percet töltött a Király sírjánál.

A szállingózó emberek sárga rózsát hoztak, amit a félkész emlékhelyen körbe betonozott fa törzsére lehet erősíteni. Egy férfi saját festésű ikonképet ajánlj fel, ecsetekkel együtt a Zámbó-családnak, mint mondja, a mű születésekor kezeit Jimmy szelleme vezette. Kettő óra húsz perckor egy erősebb jeges szélroham oszlatni kezdi a csoportosulást, igaz három új ember is érkezik, ők is nézni kezdenek az emlékhely felé, ahol még mindig nem történik semmi, majd a fa törzsére erősített drót mögé dugják a virágot és várnak egy darabig.

Ismeretlen bejelentő

Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán szerdán megkezdték annak az információnak az ellenőrzését, amely az egy évvel ezelőtt elhunyt népszerű énekes, Zámbó Imre halálával kapcsolatban jutott a rendőrség birtokába, tudta meg az MTI.

Az ORFK illetékes osztálya még decemberben kérte át a Zámbó Jimmy halála ügyében indított államigazgatási eljárás során keletkezett, azóta lezárt eljárás aktáit.

Soron kívül

Garamvölgyi László szóvivő közölte: a nagy közérdeklődésre számot tartó ügyben soron kívül ellenőrzik az úgynevezett operatív információt. Várhatóan január közepén már arról is be tud számolni, hogy a rendőrség birtokába jutott információ érdemi volt, vagy sem.

Zámbó Jimmyt egy évvel ezelőtt, január 2-án hajnalban csepeli lakásán érte fejlövés, amelynek következtében aznap délelőtt a Honvéd Kórházban elhunyt. A BRFK tavaly február elején zárta le a zenész halála ügyében indított államigazgatási eljárást. A szakértői vélemények, valamint a meghallgatott személyek elmondása és a helyszíni szemle eredménye alapján egyértelműen megállapították, hogy Zámbó Imre életének önkezű lövés vetett véget, amely fegyverkezelési hibából eredő véletlen baleset következménye volt.