Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Félmilliós nyomravezetői díj a kardos szurkálás ügyében

2005.05.10. 12:35
Katonai ruhákat viselő, karddal, pajzzsal felszerelkezett társaság kötött bele vasárnap egy tizenöt éves roma fiúba a budapesti Moszkva téren. A banda egyik tagja a kardjával megszúrta és életveszélyes sérülést okozott a tinédzsernek. Gergényi Péter félmillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.

Félmillió forintot ajánlott fel Budapest rendőrfőkapitánya annak, aki nyomra vezeti a hatóságot a hétvégén, a Moszkva téren történt kardos támadás ügyében, derül ki a BRFK keddi közleményéből. A forgalmas csomópont egyik buszmegállójában vasárnap délután kötött bele egy 15 éves, az MTV Híradójának értesülései szerint roma fiúba egy ismeretlen, hat fős társaság.

A banda egyik tagja a végállomásról indulni készülő 21-es buszon megszúrta a sértettet, majd társaival együtt gyalog elmenekült a helyszínről. A fiút életveszélyes állapotban vitték kórházba, beszállítása után megműtötték. Elmondása szerint a társaság "vegyes katonai" jellegű ruhát viselt, melyben első és második világháborús ruhadarabok egyaránt szerepeltek. Az ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának életvédelmi nyomozói vizsgálják.

Keresik a támadókat

Az elkövető huszonöt év körüli, vékony arcú, vállig érő, fekete hajú, körszakállas férfi, aki fekete bőrdzsekit, fekete nadrágot és bakancsot viselt, áll a BRFK hétfő délután kiadott közleményében.

A társasághoz tartozott még egy huszonnégy év körüli férfi, aki sötétzöld rohamsisakot, zöld katonai zubbonyt - feltehetően egy régi magyar gyakorló ruha felsőjét - és bakancsot viselt. A férfinél egy zöld oldalzsebes táska is volt, amelyre elöl biztosítótűvel egy fekete anyagra vörös betűkkel írt szöveg volt felerősítve. A társaságban volt egy húsz év körüli, sötét, vállig érő hajú nő is, aki fekete vászon kabátot, kék farmernadrágot és tornacipőt viselt. A társaság tagjainál egy fából készült, lakkozott, kerek és egy címerpajzs alakú natúr fa pajzs, két kard, valamint egy rohamkés volt. A rendőrség kéri, hogy aki bármit tud az elkövetőkről, jelentkezzen a hatóságnál.