Árpád
-2 °C
9 °C

Bíróság előtt a magyar műkincskalózok

2006.02.06. 18:58
A spanyol hatóságok a múlt héten egy amerikai nőt és két magyar férfit vettek őrizetbe, a Times szerint a jól felfegyverzett műkincsvadászok a trafalgari csatában elsüllyedt hadihajók rakományát fosztogatták.

Magyar kalózok fosztogatták a trafalgari csatában elsüllyedt hadihajók kincsét, írja a hétfői The Times is a pénteki spanyol hír apropóján, amely szerint a spanyol nemzeti gárda felfegyverzett tengeri tolvajokat fogott el.

A vezető brit napilap cikke szerint a hatóságok egy amerikai nőt és két magyar férfit vettek őrizetbe, miután a társaság Louisa nevű hajóján, illetve szárazföldi főhadiszállásán több százezer font értékű zsákmányt találtak.

A letartóztatott magyarokat még a múlt héten Madridba vitték rendőrségi kihallgatásra. A két férfi nem kérte a madridi magyar konzulátus segítségét, egyben kikötötték, hogy ügyükről semmiféle tájékoztatást ne adjanak a Külügyminisztérium illetékesei a magyar sajtónak. Így sem személyazonosságuk, sem tevékenységük nem ismert egyelőre, információink szerint csak hozzátartozóikkal vették fel a kapcsolatot. Az Index emellett úgy tudja, hogy a két férfit már bíróság elé is állították, ügyükben gyorsított eljárásra lehet számítani.

"Vannak Magyarországon olyan búvárcsoportok, amik legálisan foglalkoznak búvárrégészettel, például az Adrián merülnek hajóroncsokhoz a horvát hatóságok engedélyével, vagy a Balatonból emelnek ki világháborús repülőgép-maradványokat" - mondta Rimóczi László, a Magyar Búvárszövetség főtitkára az Index érdeklődésére. A Spanyolországban bíróság elé állított férfiak feltehetőleg semmiféle engedéllyel nem rendelkeztek a merüléshez és a roncsok átkutatásához. Az RTL Klub híradója úgy értesült, hogy a Louisa-t műkincsek után kutató amerikaik üzemeltetik, a két magyar csupán matrózként szolgált a hajón.

Zsákmány

A lefoglalt régiségek között volt például olyan hadianyag, amely a kétszáz éve megvívott, brit győzelemmel végződött trafalgari tengeri ütközet hajótemetőjéből származik.

A beszámoló szerint emellett több, a XVII. századi gályákról felhozott ágyúgolyó, három időszámítás előtt kétszáz évvel készült római horgony, valamint egy töredékes föníciai váza is volt a lefoglalt holmik között.

A spanyol hatóságok emellett öt csőre töltött M-16-os gépfegyvert, egy félautomata puskát és nagy mennyiségű muníciót is találtak. A felszereléshez tartozott emellett egy klasszikus, koponyával és keresztbe tett lábszárcsontokkal ékesített kalózlobogó is, valamint az elsüllyedt gályák helyét ábrázoló régi térképek sora, egy távvezérlésű merülő robot, nyolc fémdetektor, öt laptop, egy vízálló kamera és 65 oxigénpalack.

Arany és ezüst

A Times szerint a spanyol partok előtt elsüllyedt hajók kincsének kutatási joga egyébként is nemzetközi vita tárgya Nagy-Britannia, Spanyolország és az Egyesült Államok között. Egy amerikai szakértői csoport ugyanis a brit védelmi minisztérium engedélyével kutat egy 1694-ben elsüllyedt angol hadihajó, az HMS Sussex után, amely több száz millió font értékű arany- és ezüstszállítmányt vitt magával a hullámsírba.

A spanyol hatóságok jogot formálnak a kincs egy részére, azzal, hogy a hajó spanyol vizekben nyugszik, a brit kormány szerint ugyanakkor a nemzetközi jog azt mondja, hogy brit zászló alatt közlekedő hajók bármilyen relikviája Nagy-Britanniát illeti.

A Sussex tíz tonna aranyat és száz ezüsttömböt szállított; szakértők szerint ez a világ legnagyobb értékű elsüllyedt kincse, írta a hétfői The Times.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.