Huba
17 °C
33 °C

Roma ostrom alatt a Kopasz presszó Lajosmizsén

2005.05.25. 23:07
Baseballütőkkel, botokkal és kardokkal felfegyverkezett, hatvan-száz főnyi romából álló tömeg ostromolt meg pár napon belül kétszer is egy Dózsa György úti kocsmát. A feldühödött helybéliek azt állítják, hogy a szórakozóhely kecskeméti tulajdonosa egy húsz éves roma lányt Hollandiába akar eladni prostituáltnak. A kocsmáros verziója ezzel teljesen ellentétes.

Az első összecsapás még szombat este történt, amikor a szórakozóhely összes ablakát beverte a feldühödött tömeg. A helybéli romák azt mondják, azért bőszültek fel, mert a kocsmáros prostituáltnak akart eladni közülük egy lányt Hollandiába. Állításuk szerint a kocsmáros múlt hét kedden erőszakkal magával vitte Ferke Mariannt, szombaton pedig a nő élettársát, Tóth Tibort, írja a Petőfi Népe című megyei napilap.

Eladták volna?

A napilapnak a húsz éves nő arról számolt be, hogy hazafelé tartott, amikor a kocsmáros - egy barátjával - betuszkolta a kocsijába. A férfi állítólag prostituáltnak akarta elvinni magával Hollandiába, és meg is fenyegettte: ha nem egyezik bele, megöleti a szüleit, az élettársát, sőt, annak szüleit sem kíméli. A nő három órát kapott, hogy összeszedje a holmiját induláshoz, de ő ehelyett a rendőrségre ment, ahol - szerinte - nem nagyon hittek neki.

Szombat este állítólag a kocsmáros - barátai közreműködésével - elvitte az utcáról a nő jelenlegi élettársát is, akit megfenyegettek, hogy "adja oda Mariannt". "Közben a kocsma elé jöttek a rokonaim, mire kiengedtek. Ez után támadtuk meg az épületet" - mondta a férfi a napilapnak.

Haragos tömeg

A romák szerint csaknem százan - lapátnyelekkel, botokkal, szamurájkardokkal, baseballütőkkel felfegyverkezve - gyűltek össze szombat éjjel a kocsmánál. Hortobágyi István, a megyei főkapitányság szóvivője az Indexnek elmondta, hogy a rendőrség becslései szerint hatvan-hetven fős volt a tömeg, és közülük körülbelül heten estek neki az épületnek. A lajosmizsei rendőrök erősítést kértek Kecskemétről, a kocsmáros állítólag csak úgy tudott elmenekülni, hogy Audijával a romák közé hajtott.

A kocsmáros kedden megjelent a lajosmizsei rendőrőrs előtt, ahol társaival megrongált egy feltehetőleg a haragos romákhoz tartozó autót, és többször a levegőbe is lőtt. Közben a feldühödött lajosmizsei romák ismét megrongálták a kocsmát.

Az összecsapásokban senki sem sérült meg, a Kecskemétről Lajosmizsére irányított rendőri erősítés pedig kedd este ismét szétoszlatta az összegyűlt romákat.

Legközelebb felgyújtják

Kökény Zsuzsanna, a romák egyik szószólója, a megyei napilap kérdésére elismerte, hogy megtámadták a kocsmát, beverték az összes ablakot, és összetörték a fényreklámokat. Mint a Petőfi Népének elmondta, legközelebb fel is gyújtják a presszót, ha a tulajdonos ismét megpróbálna elrabolni közülük valakit.

A kocsmárost a helyiek azóta nem látták, a Görgey utca és a Dózsa György út sarkán álló, Kopasz presszó néven ismert hely ki sem nyitott, tudta meg az Index. A környéken lakók nagyon megijedtek a történtektől, és többségük nem is akar tapasztalatairól beszámolni, a szomszédok az Index érdeklődésére kitérő válaszokat adtak.

A megyei napilap értesülése szerint a Kecskeméten lakó tulajt a rendőrök már kihallgatták. A férfi vallomása szöges ellentétben áll a romák verziójával, szerinte a sógora korábban élettársi kapcsolatban élt Mariannal, és ezt akarták helyreállítani, és ez nem tetszett a romáknak. A rendőrség a szombati és a keddi garázdaság miatt eljárást indított több romával szemben, és jelenleg folyik az ellentétes vallomások egyeztetése is, tudtuk meg Hortobágyi Istvántól.