Bárcsak megdöglene!

Addig felhőtlen kapcsolatuk 1997 táján kezdett megromlani, majd szépen lassan megszűnt felhőtlennek lenni. Soproni Ágnes olyan dolgokért kezdett vele veszekedni amikért Pepó - azaz Petróczi András - szerint nem kellett volna. Például kiabált és őt hibáztatta akkor, amikor két kutyájuk kiszökött a kertből. Ilyenkor rendszerint azt is a fejéhez vágta, hogy ő semmivel és senkivel nem törődik magán kívül.

Bárcsak megdöglene

1999-re a viták állandósultak ami meglehetősen kiborította Pepót. Ekkor már egyre gyakrabban kívánta, kezdetben csak magában, hogy bárcsak eltűnne az anyja az életéből. Barátainak, így Lázár Zsoltnak is többször mondta: bárcsak megdöglene az anyám.

- Ezt meg is lehet csinálni - mondta egyszer erre váratlanul Lázár. Majd Pepó állítása szerint ezt megismételte párszor, az öröksége felől és a családi házuk értékéről kezdett kérdezősködni. Hamarosan pedig jött a következő ajánlat: Lázár az örökség feléért megölné Soproni Ágnest. - Nem is akartam elhinni, hogy ezt komolyan gondolja ezért nem is válaszoltam neki - mondta a bíróságon Pepó.

Ez csak az emberek fejében szörnyűség

Gyilkosságról azon az estén sem esett szó. Legalábbis az elején. De aztán egyszer azt mondta Lázár Zsolt: meg tudja csinálni, és ettől óriási teher és nyomás alól szabadulna. - Ne gondolj erre úgy, mint egy szörnyű dologra. Ez csak az emberek tudatában él így. Ilyen nagyon sok családban történik- érvelt Lázár Zsolt - legalábbis Pepó szerint.

Lázár inni kezdett, és itatta Pepót is. Közben többször lement és megnézte: alszik-e már Soproni Ágnes. Mire elfogyott egy fél üveg vilmoskörte már aludt. Lázár azt mondta Pepónak most hallgasson walkmant ő meg alsónadrágban és ingben, kezében a háromeres kábellel elindult lefelé. Pepó csak egy hangos puffanást hallott, vagyis inkább érezte, mert beleremegtek az ajtók és ablakok is. Öt-hat perc múlva visszajött Lázár. Megkérdezte tőle mi volt ez. Feldőlt egy fotel - mondta. Meg azt is, hogy ne menjen le.

Nincs vissza, csak előre

- Most már nincs vissza, csak előre - mondta Lázár. A holttest lepedővel letakarva a nappaliban a földön hevert. A két fiú autózni indult, meg videotékába. Aztán haza, de a Ronint csak félig nézték meg. Másnap is mindent Lázár csinált, Pepó meg nézte és a Balaton körül autózott. Útközben az anyja telefonjáról küldözgetett sms-eket. Eközben anyját fűrésszel feldarabolták, combjából kivágtak két szeletet és egy tepsibe rakták, a hulladarabokat 15 műanyag zsákba csomagolták. Mire Pepó hazaért már minden kész volt.

Ő már csak a lezárt szemeteszsákokat segített a solymári erdőbe cipelni. Négy nap múlva pedig jelentette a rendőrségen, hogy eltűnt az édesanyja. Azt mondta ettől kezdve kezdte felfogni azt, ami történt. Azt, hogy engedte, hogy mindez megtörténjen. És ettől kezdve nem állt másból az élete - legalábbis addig, amíg őrizetbe nem vették - hogy lefoglalja és elterelje a gondolatait. Sportolni kezdett, Lázárral.

Na mi van Sopikám?

Lázár Zsolt mindezt kezdetben lehajtott fejjel, szótlanul hallgatta. Aztán előbb a szemöldökét húzta fel, majd egyre többször nézett, mosolyogva Pepóra és csóválta közben a fejét. Nem tagadta, hogy mindent ő tett: ő ütötte fejbe, ő fojtotta meg és ő darabolta fel Soproni Ágnest. De azt, hogy mit, mikor és hogyan tegyen, Pepó mondta meg neki. Aki igenis látta a holttestet. Fölé hajolt és azt kérdezte gunyorosan: na mi van Sopikám?

- Nem, nem mondtam - mondta Pepó. De igen - mondta Lázár. Ehhez hasonlóan valamennyi szembesítés eredménytelen volt kettejük között.