Újabb csata a Seuso-kincsekért

2005.10.25. 20:09
Továbbra is tízmillió forintot kap az, aki a magyar államot információval segíti a Seuso-kincsek ügyében indítandó újabb nemzetközi perben. Kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon teljes titokban tárgyaltak az ügyben. A 100-250 millió frankot érő leleteket három ország is magáénak vallja.

Az állam érdekeit veszélyeztetné a leendő nemzetközi perben, ha bármit mondanának a Seuso-kincsekkel kapcsolatos új bizonyítékokról. Polgári perben indított előzetes bizonyítási eljárást a Nemzetközi Kulturális Örökség Minisztérium (NKÖM) a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A zárt ajtók mögött lezajlottakról sem a bíróság, sem a minisztérium nem kíván nyilatkozni, mondván: az eljárás több pontja is államtitok, jelentette a HavariaPress.

Több milliárd forintot érnek

Három ország vallja magáénak

Szakértők szerint egy újabb nemzetközi per előzménye lehet az eljárás, az 1993-ban kezdődött New York-i bírósági eljárásban egyik félnek sem adtak igazat.

A késő római korból származó, 100-250 millió frankra becsült ezüstedényeket 1990 őszén akarta a Sotheby's aukciósház Zürichben elárvereztetni. A kincsekről három ország, Magyarország, az egykori Jugoszlávia (majd a jogutód Horvátország) és Libanon állította, hogy földjéből származik.

Gyilkosság miatt is nyomoznak

A kincsek feltételezett lelőhelye Polgárdi. A TV2 megszólaltatta Szilágyi János Györgyöt, akinek tizenöt éve Amerikában gyanús lett, hogy a lelet Magyarországról származik. A művészettörténész szerint a lelet tulajdonosa eladni és nem átadni köteles a Seuso-kincseket, ha bebizonyosodik, hogy Magyarországról származik.

A rendőrség 2000-ben rendelt el nyomozást a kincs miatt közel 30 éve megölt fiatalember gyilkosa - a kincs vélt elrablója, illetve egyes darabjainak rejtegetője - után. Öt éve derült ki ugyanis, hogy a Seuso-leletnek csak egy része került külföldre, egyes darabokat viszont Magyarországon rejtegetnek.

Az NKÖM továbbra is fenntartja a 10 milliós nyomravezetői díjat a Seuso-kincs ügyében. Az összeget az kaphatja meg, aki olyan információt, vagy a kincshez tartozó tárgyat ad át a minisztériumnak, amely jó eséllyel segítheti a nemzetközi per megnyerését.