Vilma
-7 °C
4 °C

Háromszáz milliós kárt okoznak a MÁV-nak a síntolvajok

2005.01.27. 15:04
A lopásokra szakosodott bandák "nagyipari" módszerrel lopják a Magyar Államvasutak tulajdonát. Előfordult, hogy emelődaruval, teherautóval, vágópisztollyal és a sínek felszedéséhez szükséges eszközökkel érkeztek a helyszínre. Az elfogottak közül az egyik férfi MÁV-alkalmazott volt, így tudott pecsétes papírokhoz és legálisnak látszó megbízási szerződésekhez jutni.

A Magyar Államvasutak kárára elkövetett lopások száma húszszorosára nőtt a tavalyi évben, mondta el Földházi György, a MÁV biztonsági főosztályának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón. Most már nem "csak" a jelzőtáblákat és vasúti jelzőberendezéseket lopják el, hanem szakosodott bandák a vasúti síneket, síntartó csavarokat is felszedik. Ezeket később vastelepeken próbálják értékesíteni, általában sikerrel. Ezek pótlása a MÁV-nak az utóbbi években megközelítőleg 300 millió forintjába kerül, tette hozzá a főosztályvezető.

Nagyipari módszerek

Komáromi Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője elmondta: ezek a bandák nemcsak vagyon elleni bűncselekményeket követnek el, hanem ezzel párhuzamosan közlekedésbiztonság elleni bűncselekményt is. A lopásokra szakosodott bandák "nagyipari" módszerrel követik el ezeket bűncselekményeket, előfordult, hogy emelődaruval, teherautóval, vágópisztollyal és a sínek felszedéséhez szükséges eszközökkel érkeztek a helyszínre.

A rendőrség Budapest és Pest megyében két-két sínlopási kísérletet akadályozott eddig meg, mondta el az ezredes. A bűncselekmény elkövetésével kapcsolatba hozható személyeket elfogták, és mint kiderült, az egyik férfi MÁV-alkalmazott volt, így tudott pecsétes papírokhoz és legálisnak látszó megbízási szerződésekhez jutni. Ezekkel az iratokkal akarták bizonyítani, hogy a MÁV-val kötött szerződés értelmében szedhetik fel a síneket. A MÁV nem ad külső cégnek olyan megbízást, ami a vágányok felszámolására adna engedélyt, illetve csak a MÁV és a GySEV értékesíthet Magyarországon vasúti síneket.

Szerencsétlenséget okozhatnak

A legsúlyosabb eset Záhonynál, egy fővonalon történt, ahol a síntartó csavarokat lopták el, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem történt tragikus vonatbaleset a szakaszon. A vasúti fővonalakat egyébként három naponta ellenőrzik úgy, hogy egy vonalbejáró kocsi megy végig a pályaszakaszokon, ezért a síneket inkább ipari vágányokról szedik fel a bűnözők, illetve a MÁV által ritkán használt pályaszakaszokról lopnak síndarabokat és síntartó csavarokat.

A sínlopásokkal kapcsolatban a rendőrség hat embert gyanúsít és három személy ellen körözést adott ki. Az eljárás során további bűncselekményre is fény derült: az elkövetők hamisított személyi okmányokkal munkagépeket béreltek, majd azokat sajátjukként értékesítették.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!