Edina
-3 °C
9 °C

Kárpótlást követelnek a százszor megerőszakolt lány szülei

2006.09.18. 11:14
Az egy hónap alatt százszor megerőszakolt lány szülei ügyvédjükön keresztül követelnek 875 ezer euró kárpótlást, az ügyészség egyelőre csak annyit ismert el, hogy kapcsolatban áll az ügyvéddel. A család álláspontja szerint a rendőrség indokolatlanul késlekedett, veszélyeztette a lány életét, és morálisan megkérdőjelezhető a családdal szembeni viselkedésük is.

Egy elrabolt és sokszorosan megerőszakolt fiatal lány szülei Szászország tartománytól mintegy 875 ezer euró (mintegy 236,4 millió forint) kárpótlást követelnek, mivel szerintük a rendőrség sorozatos hibái miatt telt el 36 nap lányuk kiszabadításáig.

A 14 éves Stephanie-t január 11-én rabolta el egy szexuális bűncselekmények miatt már büntetett férfi, és 32 napig tartotta hatalmában, ezalatt pedig az áldozat elmondása szerint több mint százszor megerőszakolta.

A bűnöző fogságában töltött napok mindegyikéért 20-20 ezer eurót (mintegy 5,4 millió forintot), a cselekmény különösen súlyos volta miatt további 160 ezer eurót (43,2 millió forintot), a család szenvedéséért pedig még 75 ezer eurót (mintegy 20,2 millió forintot) követelnek a szülők. A követelés tényéről az összeg részletezése nélkül a család ügyvédje beszélt az MDR tartományi közszolgálati televízióban, az ügyészség azonban csupán annyit ismert el, hogy kapcsolatban áll az ügyvéddel.

"Ha vannak felelősök, akkor nekik kell megfizetni a fájdalompénzt, amely túl van a normálison, mert Stephanie szenvedései is túl voltak azon" - mondta az ügyvéd.

A rendőrség először nem kutatott azután a férfi után, aki végül a tettesnek bizonyult, mivel az adatbankban még a régi címén szerepelt, aztán a gyerek kiszabadításakor nem rátörtek a férfira, hanem becsöngettek hozzá. Amikor senki nem nyitott ajtót, lakatost hivattak, amivel veszélyeztették a lány életét. Kiszabadítása után szökevényként kezelték, szüleit azonnal bevitték ugyan a kapitányságra, de az oda vezető úton nem közölték velük, hogy gyermekük kiszabadult, így azt is hihették, hogy meghalt, mondta el az ügyvéd.

Az illetékesek szerint ezek új szemrehányások, amelyeket kivizsgálják.

Teneriffe - Loro Park

Teneriffe és Spanyolország legmagasabb pontja a Teide ami a hasonló nevű Nemzeti Parkban terül el.

Bali

Tanácsok és TOP 5 látnivaló.