Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Eltévedhetett az ámokfutó kamionsofőr

2004.10.21. 15:13
A kedd esti, öt halálos áldozatot okozó svédországi balesetről kezdetben azt gondolták, hogy a sofőr tankolás után hajtott fel rossz irányban az autópályára, és ezt felismerve fordult meg. Az új feltételezések szerint a kamionját ittasan vezető sofőr eltévedt, és ezért fordult meg járművével az úton amiről talán nem ismerte fel, hogy autópálya.
Nem véletlenül hajtott a menetiránnyal ellenkező sávra P. Csaba, aki a kedd esti svedalai tragédiát okozta, hanem feltehetően az történt, hogy ittasan eltévedt, és ezért fordult meg járművével az úton - amelyről talán nem ismerte fel, hogy autópálya. Ezt csütörtöki számában írta az Expressen című stockholmi napilap, amely a svéd média egészéhez hasonlóan vezető helyen foglalkozik a autósztrádán történt, öt ember életét követelő drámával.

Az újság megszólaltatta a 45 éves magyar sofőr feleségét is. "Bocsássanak meg neki, a férjem nem szörnyeteg" - mondta az asszony a riporternek, aki a drámai baleset idején éppen Budapesten járt Viktória svéd koronahercegnő kíséretében, és azonnal felkutatta a családot.

Ittas volt

A balesetről kezdetben mindenütt azt gondolták, hogy a sofőr tankolás után hajtott fel rossz irányban az autópályára, és ezt felismerve fordult meg - ez azonban nem magyarázta volna meg, hogy miért nem állt meg azonnal. Az Expressen külön cikkben idézi a trelleborgi kompkikötő egyik alkalmazottját, aki elmondta, hogy Svédországba nem egyszer részegen érkeznek a kamionosok, ugyanis a komphajón szinte ingyen szolgálják fel nekik italt. A rendőrség a magyar sofőrről a baleset után megállapította, hogy erősen ittas volt, ezt bizonyította a rögtön elvégzett alkoholteszt, és a sofőrfülkében talált italos üveg is.

Nem kétirányú út, hanem autópálya

A tragédia a trelleborgi kompkikötőtől megtett több mint másfél órás autózás után következett be, miután Malmőt elhagyva a sofőr egy elágazásnál nem az úti célja, Jönköping felé haladt tovább az E4-es úton, hanem rátért az Ystad felé tartó E65-ös pályára, amely visszavitte volna Dél-Svédországba.

Feltehetően erre ráébredve fordult meg a járművével Svedala közelében egy lehajtó sávnál lévő kiszélesedésen - amit az Expressen szerint aligha magyarázhat más, mint hogy a sötét és az alkoholos befolyásoltság miatt egyszerűen nem ismerte fel vagy figyelmen kívül hagyta: az út, amelyen halad, nem kétirányú, hanem autósztráda.

A karambol következtében kigyulladt svéd személyautóban egy fiatal család utazott: a férj 25, az asszony 26 éves volt, a két kisgyerek közül pedig az egyik húsz hónapos, a másik alig kéthetes. Az ötödik áldozat, aki a baleset helyszínére érkező, és az ütközést elkerülni már nem tudó gépkocsi volánjánál vesztette életét, egy 51 éves orvosnő volt - írta meg az Expressen.

A kamionsofőr cége elhatárolódik
Az öt halálos áldozattal járó balesetet okozó kamion tulajdonosa, a gyöngyösi Horváth Rudolf Intertransport Kft. csütörtök délig még semmilyen hivatalos értesítést nem kapott a történtekről, de svéd lapokban közzéteendő nyilatkozatban kívánja kifejezni részvétét az áldozatok családjainak. A kamionos saját bevallása szerint ittasan vezetett, amikor az öt ember halálát okozó balesetet okozta. A svéd törvények értelmében ezért legfeljebb négy évet kaphat.

"Értetlenül állunk a történtek előtt, hiszen a gépkocsivezető már több mint egy éve áll az alkalmazásunkban és eddig soha semmi gond nem volt vele" - mondta el csütörtökön az MTI-nek Szabó Tibor, a vállalat gazdasági igazgatója. A gyöngyösi kft. szerdán svéd partnerétől e-mailben értesült a történtekről, de hivatalosan csütörtök délig semmilyen értesítést nem kapott sem a svéd, sem a magyar szervektől, és nem tudott kapcsolatba lépni a gépkocsivezetővel sem.

A cég a budapesti svéd nagykövetség segítségével a Sydsvenskan, a Dagens Nyheter és az Expressen című svéd lapokban szeretné kifejezni részvétét az áldozatok családjának, és nyilatkozatában egyben elhatárolódik a felelőtlen és értelmetlen cselekedettől és teljes mértékben elítéli azt. "Tudjuk, hogy ezzel nem lehet meg nem történtté tenni ezt a szörnyűséget, de osztozni szeretnénk a hozzátartozók gyászában" - mondta Szabó Tibor gazdasági igazgató.