Natália
-3 °C
7 °C

Trükkös rendőrök fogták el a drogos sofőrt

2003.07.22. 10:58
Puszta ugatással fogott el két rendőr egy menekülő férfit Tennessee államban.
A 21 éves Nicholas Hood autóját azért állították meg a rendőrök, mert törött volt az egyik lámpája. A férfi megállt ugyan a kocsival, de azonnal kiugrott belőle, és bevette magát a közeli erdőbe.

A rendőrök felszólításaira nem volt hajlandó előjönni, mire az egyik rendőr fennhangon tájékoztatta, hogy utána engedik a kutyájukat, a másik pedig elkezdett ugatni - mivelhogy ebük, az nem volt. Erre a rejtőzködő azonnal megadta magát, és rimánkodva kérte, hívják vissza a kutyát.

A szökevény amúgy nem tartozik az alvilág legnehezebb fiúi közé, pusztán azért menekült el, mert kábítószer hatása alatt vezetett és jogosítvány nélkül, a vezetői engedélyét ugyanis már korábban bevonták. A történtek után a fentiek mellett hatósággal szembeni engedetlenség és a törött lámpa miatt is felelnie kell majd a bíróságon, jelentette az AP.

Az ügyet tárgyaló bíró közölte, hogy amíg a rendőrök elfogáskor nem harapnak, hanem csak ugatnak, semmi kivetnivalót nem talál az eljárásban. A rendőrök egyébként már máskor is eljátszották az ugatós trükköt, és elmondásuk szerint remekül beválik.