Cameron Diaz nem aprózza el, 110 évig élne

afp.com-20141008-PH-WAS-Was8870939-highres
2022.06.06. 08:08
Leleplezte titkát, komoly életmódváltással szeretné megőrizni fiatalságát Hollywood egyik legnépszerűbb színésznője, Cameron Diaz, aki úgy gondolja, életvitelének köszönhetően akár 110 évig is élhet, korábbi sérülése pedig segített neki visszavenni a tempóból, így készen áll a menopauza nehézségeire is.

A hosszú élet titkára évtizedek, sőt évszázadok óta időről időre próbálnak megoldást találni, azonban egyelőre senkinek sem sikerült megfejtenie, egyesek miért élnek tovább, mint embertársaik. Pontos válaszokat vélhetően sosem fogunk kapni, azonban egyesek komoly terveket szőnek arra vonatkozóan, hogyan tartsák magukat fiatalon igazán.

Hollywood egyik legnépszerűbb színésznője, Cameron Diaz sincsen ezzel másképpen, aki nem kevesebb mint 110 évig szeretne élni, sőt úgy véli, ez igencsak lehetséges is jelenlegi életmódjának köszönhetően. 

Lánya miatt is fontos a hosszú élet

Cameron Diaz elárulta, hogy a közelmúltban ugyan egy fájdalmas Achilles-sérülés okán lelassult, de pont emiatt végre hallgatott testének jelzéseire, hiszen augusztusban már 50 éves lesz. A színésznő a szemlélet- és életmódváltás mellett úgy véli, családjának is hálás lehet, hiszen jó géneket örökölt, így jó eséllyel ő maga is hosszú életre számíthat.

Ugyan az öregedés folyamatosan foglalkoztatja, nem várja depressziósan az ötvenedik életévének betöltését, sőt szeretné elérni a 110 éves kort azzal, hogy folytatja az egészséges és aktív életmódot, amellyel úgy véli, akár 50-60 évig élhet még.

Kíváncsian várom az ötvenes éveim minden aspektusát. Dolgozom az izomtömegem növelésén, hogy minden rendben legyen, amikor a hormonjaim elkezdenek változni. Izgatott vagyok, hiszem, hogy 50 vagy 60 évem van még hátra, 110 évig akarok élni, mivel van egy kisgyerekem. Azt hiszem, amikor átéled ezt a csodálatos pillanatot a negyvenes éveidben, akkor kezded igazán értékelni, hogy kik a szüleid és mit tettek érted. Ezt szeretném a lányommal is átélni

– mesélte Diaz, aki kétéves kislánya miatt maradna minél tovább fitt és fiatalos.

A színésznő azzal is megbékélt, hogy nem ő a legfiatalabb anya a baráti társaságában, miután 2020-ban 47 évesen szülte meg első gyermekét.

Én vagyok a legidősebb anyuka a gyerekes barátnőim között, és ez nagyszerű! Szerencsés vagyok, hogy ebben a korban szülhettem, szerencsés vagyok a barátnőim és a lányom miatt is, illetve azért, mert minden támogatást megkapok, hogy neki a legjobb lehessen

– vélekedett.

Nem retteg a változókortól

Cameron Diaznak minden esélye meg is lehet a hosszú, egészséges életre, ugyanis a nemrég elszenvedett komoly sérülését követően átértékelte életét, kemény edzésekbe kezdett, hogy újra felépítse magát.

Még mindig gyógyulok egy Achilles-sérülésből, nyolc hónapot voltam távol az edzéstől. Régebben nagyon erős és nagyon aktív voltam, nem voltam felkészülve arra, hogy hosszú időre mozgásképtelen leszek. Ez egy hosszú folyamat volt, hogy felépítsem magam, de úgy érzem, most erősebb vagyok, mint amikor elkezdtem

– idézi a színésznőt a Dailymail.

Ami pedig a fiatalság titkát illeti, a filmcsillag az egyszerűségről és a cukor kerüléséről beszél, ezért hozta ki saját borkollekcióját, amely hozzáadott cukor és mesterséges színezékek nélkül készül.

Diaz a fiatalság mellett a női változókorra is felhívja a figyelmet – szerinte fejben dől el, kit mennyire visel meg a dolog. Úgy véli, a nőknek nem szabad rettegniük a menopauza mellékhatásaitól, hanem el kell fogadniuk azt, ami rájuk vár.

Keress kapcsolatokat, szerezz barátokat, csatlakozz közösségekhez, és a legfontosabb, hogy mindig tiszteld magad! Készen kell állni a menopauzába való átmenetre, ezért figyelj arra, hogy hol tartasz érzelmileg, fizikailag és mentálisan. Az ezen stresszelő nőknek hosszabb és nehezebb ez a folyamat, míg akik elfogadják, azoknak rövidebb és kevésbé súlyos

– vélekedett.

(Borítókép: Cameron Diaz. Fotó: Robyn Beck / AFP)