Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Követői szúrták ki, hogy valami megváltozott rajta.

    DSC4837
    Fotó: Kaszás Tamás / Velvet

    Horváth Éva idén ünnepelte 45. születésnapját, melynek alkalmából visszalátogatott Baliról hazánkba, ugyanis férjével és két gyermekével kétlaki életre rendezkedtek be. Elmondása szerint büszke és boldog családanya, olyan, aki jól érzi magát a bőrében. Ezzel együtt nem csinál titkot abból, hogy igyekszik fiatalos maradni, melynek érdekében szépészeti beavatkozásokat is vállal. Közösségi oldalán nemrég több követője is arra lett figyelmes, hogy egy „kis pukli” jelent meg az arcán, és ezt tisztázta most az egykori szépségkirálynő.

    Kaptam egy jó kis hyaluron szurit a bőröm alá, mert tudjátok a bőrfelszín alatti réteget is hidratálnunk kell

    – írja Instagram-bejegyzésében Horváth, amit alább tekinthet meg:

  • Büszkén feszít lányai koszorújában.

    kissendi.png
    Fotó: TV2

    Kiss Endi nagyon büszke arra, hogy lányos apuka lehet, főleg, hogy összesen négy leánygyermek ragyogja be mindennapjait. A Hooligans zenekar dobosának csemetéi három különböző nőtől születtek, de úgy szeretik egymást, mintha mindnyájan édestestvérek lennének, a zenész ráadásul az anyukákkal is jó viszonyban maradt.

    A rocker legidősebb lánya, Bodza a napokban lett 18 éves, amelyet meg is ünnepeltek egy nagy családi bulival. Itt készült az a felvétel is, amelyen Kiss Endi összes gyermeke látható: a 14 éves Kiara és a 11 éves Larissza is, valamint utóbbi karjaiban a tavaly októberben született Alba.

    „Istenke Éltessen Bodzácska” – üzente lányának Kiss Endi. Azt, hogy az alma nem esett messze a fájától, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Bodza korábban az X-Faktorban is feltűnt: 2021-ben a mentorházig jutott Crush nevű zenekarával.

    „Nem vagyok egy pasis pasi, nem nézek meccseket, jogosítványom sincs, így abszolút nincs hiányérzetem. Viszont imádok vásárolni, szeretem a divatot, a gyerekek is imádnak shoppingolni velem, talán kicsit el is lágyultam a lányok mellett”mondta korábban a Blikknek a dobos.

  • Megtörték a csendet a szerelmesek.

    Fotó: TV2

    Varga Viktor és kedvese Zsembera Liliána négy éve alkotnak egy párt, ám kapcsolatuk az utóbbi időszakban válságba került. Mivel az énekes semmilyen szinten nem szereti a korlátokat, egy időben még a nyitott kapcsolattal is tettek egy próbát, de ez nem volt fenntartható, ugyanis szerelme nem bírta elviselni. A táncosnő már a csalásalapításban gondolkodna, ám ebben sincs egyetértés kettőjük közt, ugyanis párja még nem szeretne elköteleződni.

    Hivatalosan nem mentünk szét, de jelenleg nem a legjobb időszakát éli a kapcsolatunk, ami abból is fakad, hogy Viktornak most rengeteg elfoglaltsága van, illetve nekem is ott van a kiskutyám, akivel nagyon sokat kell foglalkoznom, ezért csak ritkán tudunk találkozni. Ez a különlét hozta elő köztünk a mélypontot, kicsit eltávolodtunk egymástól

    nyilatkozta a Blikknek Zsembera, aki azt is bevallotta, hogy több dologban is máshogy gondolkoznak, ami sok konfliktust szül köztük. Hozzátette, mindig is viharos volt a kapcsolatuk, mivel nagyon más személyiségek, illetve mások a céljaik és a vágyaik.

    Én már gondolkodnék a családalapításon, de Viktor még nem áll erre készen. Ő egy nagyon szabad szellem, ezért nála a párkapcsolat is nehézkesen működik, hiszen egy ilyen jellegű viszonyban elvárások és korlátok is vannak,amivel ő nagyon nehezen tud azonosulni. Számára az összeköltözés sem igazán opció, hiszen az is egyfajta elköteleződést jelent, én viszont nyilván vágynék arra, hogy hosszú távon tudjak tervezni.

    Mint mondta, az énekes is próbál hozzá alkalmazkodni, de nem könnyű feladnia önmagát. Ezzel együtt szeretik egymást és nehéz elengedniük azt, ami köztük van, mindketten dolgoznak magunkon, de jelenleg a táncosnő nem tudja megmondani, hogy mit tartogat a jövő.

    A lap utolérte Varga Viktort is, aki szintén elismerte, hogy válságba került a párkapcsolata:

    Nem szakítottunk, inkább most kicsit távolságot tartunk, mert máshogy gondoljuk az életet

     – fogalmazott szűkszavúan.

  • Rajongói már megszokhatták, hogy Péterfy Bori gyakran oszt csókokat a koncertjein. Így igyekszik kifejezni szeretetét a közönsége felé, ezért arra is volt már példa, hogy konkrétan az egész első sort végigcsókolta – férfiakat és nőket egyaránt. Az énekesnő hasonlóan tett a minap a Csinibaba Táncdalfesztiválon is, csak ezúttal nem a közönség soraiból választott valakit, akinek csókot nyomott a szájára.

    Péterfy Bori a hét végén megtartott fesztiválon Pálmai Anna színésznővel lépett színpadra. A dal, amelyet közösen elénekeltek, nagy sikert aratott: vastapsot kaptak a közönségtől, a hangulatot pedig egy ponton azzal fokozták, hogy csókot váltottak.

    Az énekesnő meghajlás előtt átölelte a színésznőt, majd odahajolt és megcsókolta. Az erről készült videót Pálmai Anna meg is osztotta az Instagram-oldalán – szúrta ki a Ripost.

    „Anna mindig gyönyörű volt, de most pff. Borit meg bárcsak én is lesmárolhatnám, a világ egyik legszexibb nője. A férjem is megértené” – jegyezte meg az egyik kommentelő.