„Jézusom, hogy néz ki, miért nem csináltak már valamit az arcával?” – Így reagált Liptai Claudia a külsejére tett megjegyzésekre
Rubovszky Rita és Prőhle Gergely is megszólalt.
Személyes okokra hivatkozva döntött így.
A határérték feletti a kén-dioxid-tartalma.
Több mint 43 milliárd forint lelt gazdára.
Megnéztük, hogyan vitte a politikai bénultság az összeomlás szélére a francia gazdaságot.
Tüntetés lesz a Józsefvárosban, összeírták a követeléseiket.
A miniszterelnök szerint „szégyenteljes”, ami történt.
Horvát vadászgépeket is riasztottak, eltéríthették a gépet.
Megbízatása hét évre szól.
Miért várnak el az európai vásárlók egyre többet alapfelszereltségként?
Zubánics László, az Ungvári Nemzeti Egyetem tanszékvezető tanára beszélt lapunknak.
Súlyos testi sértés bűntette miatt emeltek vádat az ügyben.
Gryllus Dorka hétfő reggel az RTL Reggeli vendégeként Barabás Évának mesélt arról, hogy jelenleg Bécsben forgat egy sorozatot.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hírösszefoglalója.
Ruszin-Szendi Romulusz javasolta a posztra.
Amikor megállították nem értette, mi a probléma.
Augusztusban helyezték el a duzzasztót.
Néhány nappal korábban engedték ki a kalapácsos támadót.
Forgács Ágnes elismerte tettét, és elmondta, ki utasította erre.
Megjegyezte, hogy a mozgalom „nagyon csúnyán viselkedik”.
A legnagyobbat a Xiaomi esett.
Már a Manchester City elleni bajnoki rangadón sem volt bevethető a magyar középpályás.
Nem maradtak következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Az illető később bocsánatot kért.
Ami az Európa-ligában működik, az az NB I-ben még nem.
Európa-ligában szereplő klub is érdeklődött iránta.
Ellentétes utat járnak be.
Kifogyóban a rakétaelhárító fegyverek, egyre jobban felbátorodnak a húszik.
Három héttel a választások előtt tartottak házkutatást Ilhan Omarnál.
A korábbi minisztert és egy volt államtitkárát szeptember 28-án vették őrizetbe.
Kiadtak egy állásfoglalást, amelyben visszautasítják a túlgyógyszerezés vádját.
A rágalmat ellenőrzés nélkül elfogadni önmagában is vétek, továbbadni pedig kétszeresen az.
A szakszerű segítségnek hála stabil állapotban vitték kórházba.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult eljárás.
Lezárult a Magyarország elleni kondicionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós forrás szabadul fel.
Három személyről szavaztak.
Több mint 45 kilométert tett meg a Marson.
Hazánkban kötelező évente beadatni kutyánknak a veszettség elleni védőoltást. Dr. Balázs Bence állatorvos beszélt az okáról.
A macskahúsos emberek igazi látványosságnak számítottak, és igen keresett volt a portékájuk is.
Előfordult már, hogy rajtakaptad a kutyád, amint épp a szemetesben turkál, majd a dorgálást követően bűnbánóan lehajtotta a fejét? Ilyenkor sok gazdi azt gondolja, a kutyája szégyelli magát. De vajon tényleg képesek zavarba jönni kedvenceink, vagy csak mi gondoljuk ezt?
A koncepció lényege a személyes visszaemlékezés.
Az Iparművészeti Múzeum idén ünnepli Üllői úti palotája átadásának 130. évfordulóját.
A kékharisnya manapság dehonesztáló kifejezés, de eredetileg semmi negatív felhangja nem volt a szónak.
Az amerikai CNBC a Balaton luxusingatlanjairól írt. A cikk Tihany milliárdos villáit, Balatonfüred átalakulását és a megtorpanó beruházásokat említi.
Hogyan hat az egóra napjaink túltolt individualizmusa, a digitális világ és a közösségi média?
21 éve működik Budapesten az Indigo, amit most már a második generáció visz tovább.
Sőt, az sem lenne baj, ha jól érenénk magunkat. Ebben segítene a Nyitottak Vagyunk új kampánya.
A Volvo megmutatja, milyen az élet akkor, amikor a kamasz nem válaszol, amikor nem alszol, vagy nem találod, hol a gyerek edzése.
A korlátozás egyelőre nem teljes és jobbára a viselés helyszíneire vonatkozik.
A válasz a jól átgondolt marketing.
Százmillió beszkennelt újságoldal, és hol van még a vége? Az Arcanum a múltat menti a jövő eszközeivel.
Itt a védelmi intézkedés, amire az európai gyártók vártak: az Európai Unió decembertől korlátozná a Kínából érkező hibrid autók importját.
Áruházi összetűzés vezetett a teljesen abszurd, kicsinyes bosszúsorozathoz.
Megértjük, ha a könyöködön jönnek már ki a kínai autók, de egyre inkább megkerülhetetlenek.
Minden visszatért a régi kerékvágásba, és most már komolyan kell számolni a Red Bull-lal? Mi történt a Mercedes–Ferrari–McLaren trióval? Kiss Norberttel mindenről is beszéltünk az új TotalRace-ben.
Múzeumcsarnoknyi arccal és eszement teljesítménnyel hívja fel magára a figyelmet a kínai Avatr újdonsága.
Jön az első meccslabda a Forma–1-ben, akár már a következő hétvégén megkoronázhatják minden idők legfiatalabb világbajnokát.
Tíz évre szóló szerződést írt alá Afrikával a Forma–1.
Most már kínai alapokon, mégis szinte ugyanott folytatja a parányi Smart, mint ahol a Fortwóval abbahagyta. Vajon van-e annyi az elektromos #2-ben, hogy újra az utcakép meghatározó részévé váljon?
Figyelmetlenség vezetett durva balesethez az M1-es autópályán. A balesetben többen megsérültek, utána pedig estig tartott a mentés.
Tovább folytatódik a flottamegújulási program.
Az újdonságról egyelőre még keveset tudunk, az azonban már most kiderült, hogy mikor érkezik Európába.
A francia gyártó nem vette félvállról a múltidézést: itt a 2 CV Fourgonnette.
A F3VER Concept látványos, de ezt a látványt még biztosan szokni kell.
A koreai otthonokban számunkra szokatlan, mégis praktikus megoldásokkal találkozhatunk a rejtett tárolóktól a ruhákat ápoló szekrényeken át a többfunkciós bútorokig. Ez a gondolkodás az autóiparban is visszaköszön, és úgy tudnak sok praktikus megoldást kialakítani, hogy közben a rendelkezésre álló térből sem kell spórolni.
Támogatott tartalomEgy új, DNS-alapú vizeletteszt a hólyagrákos esetek több mint 90 százalékát felismerte egy brit kórházi kutatásban. A módszer a jövőben segíthet eldönteni, kiknél szükséges sürgősebben elvégezni a kivizsgálást.
A kozmetikumok összetevőinek listáján olyan anyagokkal is találkozhatunk, amelyek használatát egészségügyi aggályok miatt korlátozták, mégsem tiltották be teljesen. Ezek közül mutatunk ötöt, amelyet nem mindegy, milyen arányban és mikor használunk.
Az ínhüvelygyulladás nemre és korra való tekintet nélkül bárkinek megkeserítheti az életét. Dr. Bors Katalint kérdeztük a betegség korai és későbbi tüneteiről, esetleges szövődményeiről és a kezelési lehetőségekről.
Egy friss kutatás az étrendek összetételének hatásait vizsgálta azonos mértékű fogyás mellett. Az eredmények a máj egészsége szempontjából bizonyultak figyelemreméltónak.
A HAOSZ elnökével, dr. Békássy Szabolccsal a szervezet balatonalmádi konferenciáján beszélgettünk az elmúlt évek eredményeiről, az alapellátás nehézségeiről, a mesterséges intelligencia szerepéről és a szakmai érdekképviselet kibővítéséről.
Egy szerencsétlen hajóbaleset következtében két bordája is eltört Zsidró Tamásnak. A népszerű mesterfodrász most otthonában lábadozik, ahol barátnője is segíti a felépülését. Bár a sérülései miatt egy ideig biztosan óvatosabban kell mozognia, ő máris merész célt tűzött ki maga elé: szeretne mindössze egy hét alatt felépülni, és mielőbb visszatérni a megszokott mindennapjaihoz.
Megszületett Magyarország legmagasabban jegyzett női teniszezőjének, Babos Tímea gyermeke. A párosban korábban a WTA világranglistáját vezető sportoló egy meghitt bejegyzéssel osztotta meg a világgal örömhírét. A kis csöppség már egy hónapnál is idősebb.
Megszűnik Bochkor Gábor műsora az ATV-n? Egy biztos, a népszerű televíziós és rádiós 2017 óta műsoron lévő heti közéleti-szórakoztató talk-show-ja ebben az évben már nem tér vissza a képernyőre. A kérdés csak az, hogy vajon a műsor folytatódik-e.
Égi jelként tekint a rosszullétére L.L. Junior. A rappert kiengedték ugyan a kórházból, ahová pár napja mentő vitte be, de vissza kell vennie a tempóból, ráadásul azokról az ételekről is le kell mondani egy időre, amiket annyira kedvel.
Kovács Kati, aki a magyar könnyűzene egyik ikonikus alakja, két, zátonyra futott házasság után évtizedek óta boldog párkapcsolatban él jelenlegi társával, akit a nyilvánosság elől szinte teljesen elrejt. Bár a karrierje során mindent a szakmának rendelt alá, a magánéletében is megtalálta a harmóniát és a kiegyensúlyozottságot. Az énekesnő mindkét volt férjével baráti viszonyban maradt, és ma már derűvel tekint vissza a múltbéli nehézségekre.
Borbás Marcsi, a népszerű gasztroműsorvezető, először beszélt nyilvánosan arról, hogy korábban veserákkal küzdött. A Sváby András által vezetett Útközben elmeséled című műsor harmadik évadának első epizódjában mesélt életének ezen nehéz időszakáról, amelyről még a szülei sem tudtak. Borbás elmondta, hogy a betegségét titokban tartotta, mert nem akarta a szeretteit aggodalommal terhelni, és végig biztos volt abban, hogy túléli a megpróbáltatásokat.
Hankó Balázs hiába fellebbezett a letartóztatása ellen, a bíróság elutasította a kérelmét. Így a volt kulturális és innovációs miniszter továbbra is rács mögött marad. A bíróság helybenhagyta a letartóztatásról szóló korábbi végzést.
Így kerülhetjük el biztosan a szalmonellafertőzést.
Bár az egészséges öregedést számos tényező befolyásolja, a szemlélet napjainkban három, egymással szorosan összefüggő területet helyez előtérbe.
A védikus horoszkóp szerint 2027 hat csillagjegy számára is jelentős anyagi előrelépést hozhat.
Ez a bizonyos mondat egyszerre rombolja a bizalmat és lehetetleníti el a kapcsolódást.
A műsorvezető és férje, Lékai Máté nem akármilyen megállapodást kötött egymással.
A „meztelenruha” trend évek óta hódít, és már számos hollywoodi sztár bevállalta a vörös szőnyegen.
A 19 éves Anna egy walesi kastélyiskolába jár, ahol több trónörökös is végzett.
Október 16. az újraélesztés világnapja. A kezdeményezés arra hívja fel a figyelmet, hogy hirtelen szívmegállás esetén a mentők megérkezéséig eltelt percek sorsdöntőek lehetnek. A segítségnyújtáshoz azonban nem feltétlenül szükséges egészségügyi végzettség: néhány alapvető lépés ismeretével bárki hozzájárulhat egy ember életének megmentéséhez.
A világsztárok többsége hosszú utat tett meg a világhírnévig, és sokan egészen szokatlan munkákat is vállaltak diákként, mielőtt befutottak volna.
A fenntartható városfejlesztés és az állami szerepvállalás.