Ezt tudjuk eddig a lengyel nőről, aki azt állítja, ő Madeleine McCann

53996945
2023.02.24. 05:49
Hosszú évek után sem lelhetnek békére Madeleine McCann szülei. A hároméves korában eltűnt kislányt a hatóságok szerint valószínűleg meggyilkolták, az évek során mégis rengeteg fiatal lány jelentkezett azt állítva, hogy ő a gyermek, akinek 2007-ben Portugáliában nyoma veszett. Most egy lengyel lány hozakodott elő ezzel, aki a szülők beleegyezésével DNS-vizsgálattal bizonyítaná igazát. De mit lehet tudni Julia Faustynáról vagy más néven Julia Wendellről?

Hiába veszett nyoma már több mint 15 éve, továbbra is rengeteg a homályos részlet a 2007. május 3-án Portugáliában eltűnt Madeleine McCann ügyében. Az évek során rengeteg elmélet merült fel, melyek többsége szerint a hároméves korában eltűnt kislány már biztosan nem él, akik elrabolták, valószínűleg meggyilkolták őt.

Az ügy legfőbb gyanúsítottja jelenleg egy német pedofil, Christian Brückner – bár róla tavaly több tanú is azt állította, hogy nem követhette el a gyilkosságot. Ezt a narratívát az támasztaná alá leginkább, ha az eltűnt lány hosszú évek után épségben előkerülne, amelynek bizonyítására azóta többen is kísérletet tettek. A Daily Mirror szerint egy 2016-os jelentésben az áll, hogy 101 különböző országból majdnem 9 ezer alkalommal jelentették be, hogy megtalálták Madeleine McCannt, vagy tudni vélik, ki lehet az.

Pontosan ugyanezt állítja a múlt héten feltűnt 21 éves lengyel Julia Faustyna, vagy más néven Julia Wendell is, aki részben arra alapozza állítását, hogy akárcsak az eltűnt kislánynak, neki is pontosan ugyanolyan barna folt van az íriszén, és pontosan ott, ahol McCann-nek volt. 

Az Instagramra @iammadeleinemcann felhasználónévvel regisztrált, mára már 1,1 millió követővel rendelkező nő állítása szerint őt is elrabolhatták gyermekkorában, mivel nem sok mindenre emlékszik abból az időszakból, viszont csak néhány hónapja döbbent rá arra, hogy esetleg ő lehet Madeleine McCann. Mindez már csak azért is fenntartásokkal kezelendő, mert McCann 2003. május 12-én született, így ha valóban életben van, még csak 19 éves lenne. Magyarázata erre is van a lengyel nőnek, szerinte jó eséllyel fiatalabb, mint ahogy az a papírjaiban szerepel. 

A The Mirror azt írja, a Julia Wendell nevezetű nővel a McCann család már fel is vette a kapcsolatot, hogy egyszer s mindenkorra pontot tegyenek az ügy végére – egy egyszerű DNS-teszttel ugyanis könnyen kideríthető, hogy igazat állít-e a lengyel nő, vagy sem.

Tényleg Julia Wendell az? 

Sokat egyelőre nem lehet tudni a magát McCann-nek valló nőről, a Julia Faustina vagy Julia Wendell néven ismert lány a papírjai szerint Lengyelországban született, jelenleg pedig Németországban él, feltörekvő zenészként és modellként tartják számon. Elmondása szerint jelenleg párkapcsolatban él, ám hamarosan szinglivé válhat, ugyanis barátja nem nézi jó szemmel feltűnősködését. „El akar hagyni engem az eset miatt” – idézi a nőt a The New York Post

Wendell állítása szerint a leggyanúsabb az, hogy gyerekkoráról nem sok olyan emléke van, amelyben szülei is szerepelnek, ráadásul az anyakönyvi kivonatát sem látta még soha. 

Nem emlékszem a gyerekkorom nagy részére, de a legkorábbi emlékem nagyon erős, és egy nyaralásról szól egy meleg helyen, ahol volt egy tengerpart, és fehér vagy nagyon világos épületek, apartmanok álltak. Viszont ebben az emlékben nem szerepelnek a szüleim. Ráadásul sosem láttam anyukámról képet, amikor várandós volt velem

– mondta, utalva arra, hogy ez az emlék akár az ominózus, portugáliai kiruccanás is lehet.

Tovább erősítheti állításait, hogy csak nemrég hallott nagymamájától Madeleine McCann történetéről, amely hallatán egyből feltűnt neki a fizikai hasonlóság, azaz a jobb szemük íriszén található folt. 

Hasonló a szemem, az arcformám, a fülem, az ajkaim, és gyerekként nekem is volt egy rés a fogaim között. A mosolyunk, és a mosolygödröcskéink is megegyeznek

– írta egy bejegyzésében, amely mellett saját gyerekkori képét is összevetette McCannével.

Videóival és képeivel azonban még ennél is tovább ment a lengyel nő, aki egy feltételezett emberrablóról készített rendőrségi vázlatról is azt mondta, hogy felismeri az elkövetőt.

Egy feltétellel készítenek a szülők DNS-tesztet 

Hiába az újabb reménysugár, Madeleine McCann szülei érthetően fenntartásokkal kezelik Julia Wendell állítását, miszerint az ő elveszett lányuk. Ennek ellenére abban, hogy lányuk még életben van, továbbra is töretlenül bízik Gerry and Kate McCann.

Emiatt is érthető, hogy hajlandók voltak felvenni a kapcsolatot Julia Wendell-lel, aki DNS-teszttel szeretné bebizonyítani állításait. Ebbe a McCann-család bele is egyezett, azonban egy feltételt kikötöttek, mielőtt aláesnek a vizsgálatnak:

szeretnék, hogy ha a lány és szülei is végeznének egy tesztet, hogy bebizonyosodjon, biológiailag nem az ő gyermekük. 

Wendell vagy tényleg nagyon hisz az igazában, vagy komolyabban veszi az átverést, mint bárki korábban, ugyanis amennyiben a DNS-tesztek ügyében falakba ütközik, hajlandó akár a bíróságra vinni az ügyet saját felmenői vagy a McCann-szülők ellen is. A hírek szerint szüksége lesz ügyvédre, mert a lengyel nő édesanyja állítólag már kijelentette, hogy esze ágában sincs vállalni a DNS-tesztet.

A brit házaspár legutóbb akkor látta Madeleine McCannt, amikor a kislányt lefektették 2 éves ikertestvérei mellé aludni a család Praia de Luz-i nyaralásán.

A leghíresebb elődök csak vicceltek vagy hírnévre vágytak

Az évek során temérdeken állították – leginkább néhány percnyi hírnév reményében –, hogy ők maguk Madeleine McCann, vagy az ő gyermekükre, ismerősükre szomszédjukra teljesen illik az eltűnt kislány személyleírása. Ezek többsége már első ránézésre is érezhetően egyszerű átverés volt, néhány esetben azonban komolyan felmerült, hogy a gyermek valóban előkerülhetett. 

2016-ban Embla Jauhojarvi, egy papírjai szerint svéd származású lány kapcsán vetődött fel, hogy ő Madeleine McCann. A lányra Rómában lettek figyelmesek, mivel meglehetősen különös viselkedést tanúsított, emellett pedig fiatal kora ellenére hajléktalan életmódot folytatott. A média emiatt kezdett el beszámolni az esetéről, ahogy ez most Julia Faustyna ügyében is történik.

A The Sun volt az első, amely rámutatott a hasonlóságra a két személy között, ahogy azt most Julia Wendell tette az Instagram-profilján. A hírt akkoriban szintén hamar felkapta a sajtó, és azonnal esélylatolgatásba kezdtek. Végül Embla édesapja cáfolta a dolgot, mondván, lányának Asperger-szindrómája van és Olaszországban tanul, azonban hónapokkal ezelőtt megszökött otthonról. Ráadásul a kora sem passzolt, hiszen nyolc évvel volt idősebb, mint Madeleine akkoriban lett volna.

Mindössze egy évvel a római esetet követően, 2017-ben Harriet Brooks, egy manchesteri egyetemista állította azt, hogy ugyanaz a folt van az íriszén, mint Madeleine-nek, és olyan az anyajegy a jobb combján, mint a kislányé.

Srácok, általában nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, de őszintén elhiszem, hogy Madeleine McCann vagyok. Madeleine McCann vagyok, és nem tudom, mihez kezdjek most

– idézi akkori Twitter-bejegyzését a Marca.

Ügyéből természetesen végül nem lett semmi, hiszen Madeleine akkor még csak 14 éves lett volna, a már egyetemista Brooks pedig bevallotta, csak viccből állította, hogy ő az eltűnt lány. 

Legutóbb 2021-ben történt rémesen hasonló eset Julia Wendelléhez, akkor egy Maddie néven regisztrált nő állította azt TikTok-videójában, hogy ő az eltűnt lány, arra hivatkozva, hogy abban az időpontban, amikor Madeleine-nek nyoma veszett, ő is néhány kilométerre onnan nyaralt. Igen ám, de 2021-ben még csak 18 évesnek kellett volna lennie McCann-nek, három évvel fiatalabbnak, mint a TikTok-felhasználónak, aki szintén bevallotta, hogy csak szórakozásból és követők gyűjtése miatt készítette el a tartalmat. 

(Borítókép: Gerry és Kate McCann 2012. február 5-én. Fotó: John Stillwell / PA / Northfoto)