portugália
Mindössze két sikerre van karrierje legnagyobb céljától a magyar teniszező.
Eddig a várak védtek minket, de most fordult a kocka.
A 41 éves futballista készen áll a visszatérésre.
Tiszta vizet öntött a pohárba a világklasszis, aki elárulta, lemondja-e a válogatottságot.
Beleköpött a nagyok levesébe.
Felsült a modell.
Az ötszörös aranylabdás szerdán hagyta el a csapat táborát.
Így múlik el a világ dicsősége.
Elég távolinak tűnik ezek után az 1000 gól.
Kész rovarsztráda!
Monacóban olyat láthatunk majd, mint még soha.
Történelem íródhat a szemünk előtt.
Olyan helyen mondták el a fogadalmukat, amire senki sem gondolt volna.
A feltörekvő reménység mindössze 19 éves volt.
Az esküvőre egy évvel az eljegyzésük után került sor.
Hajdú Kata az U20-as Európa-bajnokság legértékesebb játékosa.
A hercegnő úgy fogalmazott, hogy férjével „végtelenül szerelmesek” az újszülöttbe.
Bajnokként távozott Cristiano Ronaldóéktól.
A Spanyol Labdarúgó-szövetség elnökének egyértelmű az álláspontja.
A klasszis támadó először szólalt meg Portugália vb-búcsúja óta.
Az elváltozás erős fájdalmakkal járhat.
A kispadról távozó szövetségi kapitányt sem kímélték.
„Veszítettünk az egyik favorit ellen, de nem vallottunk kudarcot.”
2026.07.06. 23:09 Módosítva: 2026-07-07 20:44:54
Spanyolország a hajrában szerezte meg a győztes gólt Portugália ellen és új vb-rekordot állított fel.
Egy jó indítás döntötte el a találkozót.
Ő a hetedik próbálkozó, aki szeretné megtörni az átkot.
2026.07.06. 06:11 Módosítva: 2026-07-07 06:17:41
Kövesse a világbajnokság legfontosabb eseményeit élő hírfolyamunkban!
A portugálok 41 éves klasszisa reméli, hogy a spanyolok ellen nem ér véget az álom.
A nyolcaddöntőben Spanyolország vár Roberto Martínez csapatára.
Napsütés, biztonság, aranyvízum.
A legnagyobb sztárok nevetségesnek és értelmetlennek tartják az eddigi talán legvitatottabb döntést.
2026.06.28. 06:00 Módosítva: 2026-06-29 06:04:51
Kövesse a világbajnokság legfontosabb eseményeit élő hírfolyamunkban!
Kolumbia összességében még közelebb is járt a győzelemhez, jobban megérdemelte a csoportelsőséget.
Cristiano Ronaldo könnyek között vonult le a pályáról.
Nem lehet letörölni a térképről a 41 éves sztárt.
A 41 éves támadó lett az első, aki hat különböző vb-n is gólt szerzett.
2026.06.23. 06:16 Módosítva: 2026-06-24 06:16:26
Kövesse a világbajnokság legfontosabb eseményeit élő hírfolyamunkban.
Ő volt a nyár fő célpontja.
A válogatott a katasztrófa felé tart.
Hihetetlen történet a múltból, amikor a kongóiak kivégzéstől rettegve az életükért játszottak.
2026.06.17. 20:59 Módosítva: 2026-06-18 09:55:12
Portugália korán vezetést szerzett, ennek ellenére sem tudta legyőzni a Kongói DK-t.
Kövesse a világbajnokság legfontosabb eseményeit élő hírfolyamunkban!
Kazahsztán ellen két gólpasszal járult a nemzeti együttes sikeréhez.
Messiék címvédésénél a franciák visszahódított aranyára is jobb esélyt látnak olvasóink.
2026.06.10. 15:18 Módosítva: 2026-06-11 13:34:22
Az ötszörös aranyérmes brazilok és a négyszeres győztes németek sincsenek a top 5-ben.
Roberto Martínez keze alatt alaposan kinyílt a gólzsák.
A világbajnokságon mindketten átléphetik a 200-as határt.
Cristiano Ronaldo lesgólig jutott, a kapufát eltaláló Leaót kiállították, majd a sorcsere döntött.
A síró gyerekeket egy pék találta meg és vitte magával az üzletébe.
Két góllal zárta le az idényt a portugál fenomén.
A kapitány szavai nagy visszhangot váltottak ki, szerdán igyekezett tisztázni a helyzetet.
„A rólam mondott véleményét nem tudtam hová tenni. Nem tudom, mivel érdemeltem ki.”
A 74 éves énekesnőt egy portugál kórházban kezelik.
Jean-Pierre Bemba nem csak úgy eltűnt, letartóztatták.
2026.03.18. 18:23 Módosítva: 2026-03-19 15:41:35
Gróf Dávid potyája után már a 16. percre elfogyott az Üllői úton összeszedett előny. Visszaút pedig nem volt.
A magyar bajnok Portugáliában harcolhatja ki a bravúrt jelentő újabb továbbjutást.
Heves zivatarok söpörtek végig az ország északi részén.
A jobboldali André Ventura a voksok 33 százalékát szerezte meg.
2026.02.08. 09:08 Módosítva: 2026-02-09 09:16:19
Egységfront alakult a szélsőjobboldali jelölttel szemben.