30 százalék lehet az eva jövőre

2009. május 11., hétfő 18:43

Elkészült a kormány 2010-es adójavaslata, amely tartalmazza többek közt az értékalapú ingatlanadó bevezetésének módját, az szja alsó sávhatárának 5 millió forintra emelését, és az eva-kulcs ötszázalékos növekedését.

Az új, értékalapú ingatlanadót úgy vezetnék be, hogy az erről szóló első bevallást jövő tavasszal kellene benyújtani. A tervek szerint az önkormányzatok sorolnák be az ingatlanokat területi alapon, viszont megteremtenék annak a lehetőségét, hogy aki nem ért egyet a megállapított értékkel, kérhessen az ingatlanára más értékbecslést.

Az értékbecslők körét az állam határozná meg. A tulajdonosok erről a listáról választhatnának, de az értékbecslés költségét saját maguknak kellene állniuk. Ezzel a megoldással az Alkotmánybíróság korábbi aggályát küszöbölnék ki.

A tervek szerint a nyugdíjasokat nem köteleznék az ingatlanadó megfizetésére, azt "feljegyeznék", és az örököst terhelné. Az állami intézmények, egyházak teljes egészében mentesülnének e teher alól.

Az ingatlanadó bevezetésénél figyelembe veszik azt is, hogy korábban a luxusadó fizetése alól a nagyértékű ingatlan tulajdonosai számára kiskapu lehetett volna a társasházzá alakítás, hiszen a lakások ezzel már az értékhatár alatt maradtak volna. A mostani javaslat a 10 és 30 millió forint közötti ingatlanoknál is jelentős állami bevétellel számol, vagyis ez a megoldás nem lesz járható út.

A tervek szerint a személyi jövedelemadó alsó sávhatára 5 millió forintra emelkedne és a mostani 18 százalék helyett 17 lenne az alsó kulcsa. A felső kulcs 36-ról 32 százalékra csökkenne. A 2010-es adócsomag tartalmazza azt is, hogy a jelenlegi 25-ről 30 százalékra nőne az EVA-kulcs.

A törvénymódosítás 20-án kerülhet a kormány elé és június első hetében tárgyalhatnák a parlamenti bizottságok.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Mindenkivel hadakozik a pénzügyminisztérium - 2008.08.15.
Most éppen az üzleti szféra adócsomagját söpörte le az asztalról pillanatok alatt. Érthetetlen ellenérveket gyűjtött, és hibákat vétett.
Elképzelni sem tudjuk, hogy zuhan a magyar gazdaság - 2009.05.11.
Az első negyedéves becsléseket illetően óriási szórás az elemzők között is, csak az biztos, hogy nagyot esünk. 5 vagy 10 százalék?
Kifehérítenék és adóztatnák a pókert - 2009.05.06.
A nyereményalap 5 százaléka az államhoz vándorolna, a pókerklub 200 méteres körzetében nem lehetne iskola. Az adóból az esélyek bankja jönne létre.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés