Itt az első trafikbezárási hullám

2013.09.12. 15:33
A continentalos vezető Kulcsár András, a trafikmutyi egyik legnagyobb nyertese olyan ügyetlenül kezdett a trafikbizniszbe, hogy 90 boltjából 25-öt már be is kellett zárnia. Volt akkora trafikja, amiben egy négytagú család könnyedén elélne, olyan is, amit két másik közvetlen közelében próbált volna sikerre vinni. Legalább 50 alkalmazottját a próbaidő miatt kárpótlás nélkül kirúgta, de esetleg visszaveszi majd néhányukat.

Elkezdődtek a hétvégén az első nagyobb léptékű trafikbezárások. A hozzávetőleg 50 trafikot alkalmazottain és családtagjain keresztül megszerző és még nagyjából 40-ben irányítási joggal bíró gyöngyösi Kulcsár András most bezárt ezek közül 25-öt, az alkalmazottakat kirúgta.

Ők tudhatták előre, mégis elszúrták

Kulcsár András onnét lehet ismerős, hogy ő a trafiktörvényt író Continental dohányipari vállalat felügyelőbizottsági tagja és a cég dohánytermékeit forgalmazó Tabán Trafik igazgatósági tagja. Ők azok, akik gyakorlatilag letarolták a trafikpiacot, a legkönnyebben ellenőrizhető kapcsolatok alapján is a continentalos vezetők alkalmazottjaikat strómanként használva több mint 500 trafikjogot szereztek meg, ebből legalább 87-et Kulcsár.

A NAV honlapján bárki megnézheti, hogy hol vannak a Samsara Life, a Fumo Gold, a Koki Trafik, a Pancafé, a Kentaurus Gold, az Opport-Zcs, a Gulyás Csobán Trafik vagy mondjuk a Tabaktéka bt.-k trafikjai. A helyek nagy része budapesti, de gyakorlatilag egy országos hálózat került a leleményes vállalkozó kezébe.

Már rég nem újdonság, de valószínűleg tudták, hogy nem csak 10-20 helyet fognak megnyerni a maximálisan elnyerhető 5 helyett, mivel már az indulás pillanatában néhány volt Tabán Trafik-os területi vezető, úgynevezett "koordinátor" felügyelte 8-12 trafikonként a boltok beindítását Kulcsár hálózatából.

Azonban hiába óriási üzlet trafikot nyitni, különösen, ha az ember így-úgy nagy hálózatra tesz szert, ami a többieknek kifejezetten tilos, úgy tűnik, hogy még ezt is el lehet bénázni.

Néhány volt alkalmazott elmondása alapján számos esetben nevetségesen gyenge üzleti tervvel próbáltak volna trafikozni. Eleve furcsa, ha nagy, 60-80 négyzetméteres helyiségeket bérelnek ki trafiknak, de az olyan húzások sem célravezetőek, ha két közeli, már megnyílt trafik közé teszik be a sajátjukat.

Nem fizettek

Úgy tudjuk, már a bérbeadók is panaszkodtak, hogy Kulcsárék nem fizetik ki rendesen az üzlethelyiségek bérleti díját, az alkalmazottak szerint a dohánygyáraknak se fizettek megállapodás szerint, ezért az elmúlt hetekben már árut is nehezen kaptak.

Úgy tűnik, mintha Kulcsárék csak próba szerencse alapon nyitották volna a trafikok jó részét, bízva a törvényes monopóliumlehetőség és a nikotinfüggők kedvező összhangjában. Pedig arról sem érdemes elfelejtkezni, hogy a nagy dohánycégek szinte mindent kitaláltak helyettük, nehogy az újdonsült trafikosok bármit elrontsanak. Igaz, a boltok helyének megválasztását és azok üzemeltetését nem csinálhatják a szerencsés trafiktulajdonos helyett.

Duplán ráfáztak Kulcsárékra

Mivel trafikonként legalább két ember kell az üzemeltetéshez, és nem árt, ha vannak helyettesek is, ha valaki beteg lesz vagy szabadságra megy, így a most bezárt 25 bolt miatt 50-60 ember kerül utcára egyik napról a másikra, bármiféle kompenzáció nélkül.

A most kirúgottak jellemzően korábban is trafikoztak, sokan épp a "gyerekek érdekében" hozott trafiktörvény miatt vesztették el az ezelőtti állásukat is. Számukra azért is külön kellemetlen a próbaidő alatti elbocsátás, mivel épp a nagy hálózat miatti biztonságos munkahelyek ígéretével csábították őket a sebtiben induló cégcsoporthoz.

Nem nyilatkoznak

A bezárt boltokat a törvény szerint 60 napon belül újra kell nyitni a megpályázott területi egységen belül, így nincs veszve még minden Kulcsárnak és a családjának. Így az alkalmazottaknak is azt ígérték, hogy most lehet, hogy csak egy kicsit rúgják ki őket, még az is előfordulhat, hogy egy-két hónap múlva visszaveszik őket.

A Tabán Trafikon keresztül kerestük volna Kulcsár Andrást is, hogy elmondja, hogy pontosan miért volt szükség ekkora visszavonulásra, és mik a tervei a következő nekifutásnál. Ám a cégnél, amint meghallották, hogy a vezető felől érdeklődünk ez ügyben, azonnal rávágták, hogy nem mondanak semmit, majd lecsapták a telefont.