Gyöngyi
9 °C
9 °C

Mégis kell a horvátoknak az INA

2013.11.11. 16:50
Vrdoljak gazdasági miniszter pont az ellenkezőjét mondja, mint szombaton a miniszterelnöke. Vrodljak szerint egészen biztosan kell nekik az INA, és valahogy igyekeznek pénzt szerezni rá, hiszen ez az ő stratégiai vállalatuk.

Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter hétfőn bejelentette, hogy meg fogják vitatni a jogi tanácsadóikkal, hogy mit jelent a Mol INA-részesedés eladásának előkészítése, és mit jelentnek a konkrét ajánlatok. Vrdoljak az információk és a levél alapján, amit kaptak, azt mondta, hogy szeretnék megfontolni az elővásárlási jogukat is, idézi a horvát állam irádiót az MTI.

Egészen biztosan kell

"Egész biztosan vissza akarjuk kapni horvát kézbe az INA-t, mert ez a mi stratégiai vállalatunk. De nagyon komolyan kell megközelítenünk ezt a feladatot, mert az államadósságunk meghaladja az elfogadható szintet" - nyilatkozta a Reuters szerint Ivan Vrdoljak.

Pénteken még a horvát kormánnyal folytatott tárgyalás végén a Mol-csoport vezérigazgatója, Molnár József annyit mondott, hogy " még jelentős nézetkülönbségek vannak a felek között. Az INA vállalatirányítási modelljét illetően meggyőződésünk, hogy az összhangban van a nemzetközi gyakorlattal, valamint a horvátországi és az európai szabályozással is. Mindemellett továbbra is bízunk abban, hogy a horvát kormánnyal együttműködve a további tárgyalások során megtaláljuk az INA jövője számára legelőnyösebb megoldást."

Ezek után még pénteken bejelentette a Mol, hogy a vezetőséget felhatalmazza a 49,1 százaléknyi náluk lévő INA-részesedés eladására. Jó tudni, hogy a kisebbségi részesedés ellenére a Mol nevezi ki az igazgatóság szűk többségét. Ahogy azt is, hogy a Mol rövidebb távon is jó eséllyel bezárná a rossz helyen lévő, elavult ,de több ezer embert foglalkoztató sisaki INA-olajfinomítót. 

Mindezekre szombaton Zoran Milanovic horvát miniszterelnök még olyan "üzleti kalandorságnak" nevezte a több milliárd eurós pakett esetleges felvásárlását, amihez a kormányának "nincs joga".

Horvát nyugdíjalapokat is bevennének

Vrdoljak hétfőn tagadta, hogy nézeteltérés lenne közte és Milanovic miniszterelnök között arról, hogy Horvátországnak élnie kell-e elővásárlási jogával. A horvát Hina hírügynökség szerint Vrdoljak nem jelentette ki azonnal kategorikusan, hogy nincs elég pénz az INA részvények megvételére.

Vrdoljak szerint megtesznekminden tőlük telhetőt, tárgyalnak, olyan modellt keresnek, hogy meg tudják venni a részvényeket. Ha sikerül, akkor az nagyon jó, ha nem, akkor azt fogják mondani, hogy most nincsenek abban a helyzetben, hogy megvegyék. A gazdasági miniszter szerint esetleg valamilyen külső vagy belső finanszírozási forrást lehetne találni az üzlethez, illetve megemlítette, hogy egyes nyugdíjalapok is érdeklődhetnek a részvények iránt.