Saját rekordját döntheti meg a Közgép

2014.01.13. 14:54 Módosítva: 2014.01.13. 14:54
Hát, nem lesz egyszerű a tavalyi rekordot túlszárnyalni 2014-ben, gondoltam magamban egészen addig, amíg meg nem nyitottam a friss Közbeszerzési Értesítőt. A január 13-i értesítő ugyanis hogy, hogy nem, de ismét egy szép Közgép-győzelmet tartogatott, nem is beszélve az egyik Közgép-leány még izmosabb megbízásáról.

Magasra tette a lécet 2013-ban Simicska Lajos cége, a Közgép, hiszen várhatóan fennállása eddigi legjobb évét zárta: a cég és leányvállalatai összesen 395 milliárd közbeszerzést nyertek el. A Közgép tavaly önállóan 29,8 milliárdnyi tenderpénznek örülhetett, konzorciumok tagjaként pedig 336 milliárdnak. A boldog tulajdonosok novemberben már ki is vettek 1,8 milliárdnyi osztalékelőleget. 

Nem fogják elhinni, de ez a fantasztikus szerencsesorozat 2014-ben sem szakadt meg! 

3,88 milliárddal indul az év a Közgépnek

Ha hulladékgazdálkodás, akkor Közgép: nem kellett csalódnom, már a kattintás előtt sejtettem, hogy nem hiába nyitom meg a hétfőn kihirdetett pályázat részleteit. A Közgép által vezetett DAREH-I. Konzorcium 3,88 milliárdért rekultivál és épít hulladéklerakókat Békés és Csongrád területén, a közbeszerzésen a Geohidroterv Kft.-t utasították maguk mögé. Tavaly szeptemberben a Geohidroterv egy 4,1 milliárdos tenderen nagy feltűnést keltve megelőzte a Közgépet, úgyhogy nagyon ideje volt már a visszavágónak!

A DAREH-I. mellett egyébként létezik olyan is, hogy DAREH-II., meg van egy DAREH-ÉP nevű konzorcium is, ezeket is a Közgép vezeti, és persze ezek is nyertek. Ahogy akkor meg is írtuk, december 26-án hirdették ki mindkettő győzelmét, előbbi 3,87, utóbbi 7,95 milliárdért bizonyult a legjobbnak. Ezek a közbeszerzések is a két dél-alföldi megye hulladékügyeinek kezeléséről szóltak.

Mit jelent az, hogy konzorcium?

A konzorcium vállalkozói vagy banki befektetői csoportok alkalmi, szerződéses együttműködése nagyobb pénzügyi műveletek lebonyolítására. Megalakítására többnyire akkor kerül sor, amikor egy tranzakció nagy tőkeerőt igényel és/vagy jelentős kockázatot hordoz, amely így megosztható.

22 milliárdos árvízi védekezésben vesz részt a Közgép-leány

A Közgép leányvállalata, a Hídépítő Speciál Kft. is erősen kezdte az évet. Tagja ugyanis annak a konzorciumnak, amelyik a „Beregi komplex árapasztási és ártér-revitalizációs fejlesztés″ elnevezésű projektet valósíthatja meg. A munka, amit el kell végezniük, a Jánd-Gulácsi árapasztó tározó és a kapcsolódó létesítmények megépítése, illetve a kivitelezési tervek elkészítése.

A projekt költségét eredetileg 17,36 milliárdra becsülték, ehhez képest a Közgép-leányt is soraiban tudó konzorcium 22,85 milliárdos ajánlattal nyert. A különbség majd 5,5 milliárd pluszban, ám egyetlen versenytársukat még ezzel együtt is sikerült legyőzniük.

Egészen speciális!

A Hídépítő Speciál a Közgép egyik leányvállalata, melyben Simicska Lajos vállalkozása 2013 február végén szerzett többségi tulajdont. A Hídépítő Speciálban tavaly augusztusig az az A-Híd Zrt. is tulajdonos volt, akik szintén többször nyertek a Közgéppel közös konzorcium tagjaként milliárdos közbeszerzéseket.

A Hídépítő Speciálnak sem kell éveket várnia egy-egy zsírosabb megbízásra: 2013. december 30-án konzorciumban 5 milliárdot nyertek Komárom és Almásfüzitő árvízvédelmi biztonságának javítására.