Két és félmilliárd forintot zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyik hipermarketlánc húsipari beszállítójánál, mivel a gyanú szerint jelentős forgalma ellenére nullás áfabevallásokat nyújtott be, írja az MTI. A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága nem nevezte meg konkrétan, melyik üzletlánc beszállítójáról van szó.
A NAV adóellenőrökből, pénzügyi nyomozókból és pénzügyőrökből álló ötven tagú akciócsoportja a cég telephelyén és képviselőjének lakásán iratokat foglalt le, lementette a számítógépek adatait, és több mint nyolcvan embert meghallgatott. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai pedig a húsfeldolgozó üzemben és a hűtőházban lefoglalták a 672 ezer kilogrammos húskészlet jelentős részét, mert lejárt a termékek szavatossága.
Jelenleg a társaság működésének, üzleti kapcsolatainak, valamint a hipermarketlánccal folytatott kereskedelmének feltérképezését és ellenőrzését végzik a NAV szakemberei. Már most feltételezhető, hogy a négymilliárd forintot meghaladó éves nettó árbevételű cég értékesítései után nem fizetett áfát, közösségen belüli termékbeszerzéseit nem vallotta be, valamint megszegte a foglalkoztatottak bejelentésére vonatkozó szabályokat.
A költségvetésnek okozott kár megtérüléséhez a NAV 2,5 milliárd forint erejéig zárolta a cég bankszámláját, lefoglalta a vevőkkel szembeni követeléseit, valamint ingó- és ingatlanvagyonát. Az adóellenőrzéssel párhuzamosan a NAV illetékes bűnügyi igazgatósága különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást - tudatták.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)