Lényegében a törvény kötelez, hogy becsukjuk a boltot

456128826
2015.01.12. 09:20 Módosítva: 2015.01.12. 09:35
Személyesen egyeztetünk minden elbocsátott dolgozóval, mondja a több mint 500 dolgozójától és 13 boltjától megváló magyar Tesco vezérigazgatója, Nigel Jones. Szerinte a leépítésre egyértelműen a legutóbbi szabályozási változtatások miatt volt szükség, amit már rég elmondtak a kormánynak is. Megpróbálnak az elbocsátottak egy részének új állást találni a cégen belül, franchise-t egyelőre nem terveznek, a vasárnapi házhoz szállítás témája pedig még vitatott.

Miért zárják be tizenhárom áruházukat?

A legfrissebb szabályozási változások miatt kényszerültünk erre, ugyanis csak így tudjuk biztosítani a hosszú távú jövőnket Magyarországon. 222 boltunk van az országban, aminek ez a 13 viszonylag kis részét teszi ki, de a lépés így is jelentős. Nehéz döntés volt, és most elsősorban az érintett munkatársainkra fókuszálunk.

Az érintett boltok közt van egészen kicsi és 3000 négyzetméternél nagyobb is. Hogy jött ki, hogy pont ezeket kell bezárni?

Megnéztük az összes minket érintő új jogszabályt, és az jött ki, hogy összesen tizenhatféle különböző változáshoz kell igazítanunk a működésünket. Ezek közé tartozik az élelmiszerlánc-felügyeleti díj drasztikus emelése, a vasárnapi és éjszakai zárva tartás, és az is, hogy két egymást követő veszteséges év után lényegében a törvény kötelez arra, hogy becsukjuk a boltot. Ez utóbbi ráadásul már idéntől érvényes, így azokat a boltberuházásainkat kellett rögtön felülvizsgálnunk, amelyek nem voltak nyereségesek.

Ez akkor azt is jelenti, hogy a cég a kevesebb bolttal visszább vesz a középtávú növekedési terveiből?

A bezárandó boltok nagyjából 5 százalékát jelentik az áruházainknak, és jellemzően inkább közepes méretűek. Ez azt jelenti, hogy a döntés rövid távon nyilvánvalóan visszaveti a forgalmunkat. Összességében viszont azon vagyunk, hogy az áraink még versenyképesebbek legyenek, és javítsuk a vásárlási élményt, a nyújtott szolgáltatásainkat. Múlt héten adták ki a teljes Tesco-csoport negyedéves jelentését, ebből jól látszik, hogy a magyar leányvállalat gyorsabban nőtt szinte bármelyik másiknál az elmúlt másfél évben.

A szabályozás miatti rövid távú visszaesés ellenére hosszú távon elkötelezettek vagyunk a magyar piac mellett. Ezt az is jól jelzi, hogy rengeteg pénzt, 20 év alatt több mint kétmilliárd eurót (mai árfolyamon nagyjából 630 milliárd forintot – a szerk.) fektettünk már be itt. Emellett a Tesco Magyarországot magyar cégnek tartjuk, a cégben több mint 96 százalékban magyarok dolgoznak.

Hány embert érint az elbocsátás, és pontosan mi fog történni velük?

Több mint ötszáz munkatársunkat érinti közvetlenül; azon leszünk, hogy minél többüknek tudjunk új munkát adni a cégen belül. Számos bezárt bolt közelében van másik áruházunk is, ahová esetleg fel tudjuk venni majd egy részüket, akiket pedig nem, azoktól méltányosan, terveink szerint a törvény által előírtnál kedvezőbben köszönünk el. Számunkra most ők a legfontosabbak. A részletekről egyeztetést kezdtünk a szakszervezetekkel.

Ad a cég valamiféle külön támogatást az új munkához tartozó esetleges költözéshez vagy az újrakezdéshez?

A bejelentés után minden egyes érintettel személyesen egyeztetünk. Felmérjük a helyzetüket, akár például azt is, hogy el tudják-e képzelni egyáltalán a költözést, de leginkább azt, hogy mit akarnak csinálni ezután. Beszélni fogunk az érintett városok polgármestereivel is. Ez pár hétbe telhet, de utána igyekszünk minden segítséget megadni akár a cégen belüli állás miatti költözéshez, akár más új munkahelyhez való jutásukhoz.

Ilyen sok üres állás van a cégen belül?

Vannak üres állásaink, az iparág változik, mi is növekszünk, különösen például az online rendelés utáni házhoz szállítás miatt. Ezt idén szeretnénk kibővíteni új városokkal, ez pedig például új munkahelyeket hoz létre. De azt is hozzá kell tennem, hogy az egyetlen pozitív része ennek a borzasztóan kemény döntésnek, hogy így a kötelező vasárnapi bezárás miatt nem kell elbocsátanunk további kollégákat.

Tényleg? Nem lesz kevesebb ledolgozandó munkaóra?

A kötelező vasárnapi bezárással nyilvánvalóan csökken a forgalom és kevesebb munka lesz. Mi viszont a szolgáltatási színvonalunk emelésére is figyelni akarunk, amihez több emberre lesz szükség a boltokban. Így kevesebb új embert veszünk fel, és inkább hétvégi prémiumoktól elesetteknek ajánlunk fel más időbeosztást, és így senki mástól nem kell ezért megválnunk.

Melyik városokban lesz egyébként még online rendelés utáni kiszállítás?

Még dolgozunk ezen, sok szempontot kell figyelembe vennünk az internetpenetrációtól a térségbeli vásárlói szokásokig. Budapest után Szegeden indítottuk már el ezt a lehetőséget, és a távolabb lévő, szegedi tapasztalatok is azt mutatják, hogy vásárlók nagyon szeretik. Ahogy egyébként a globális trend is egyértelműen ez. Az online kereskedelem fejlesztése ígéretes terület.

Ki lehet cselezni a vasárnapi zárva tartást vasárnapi házhoz szállítással? Az NGM erősködik, hogy nem, de rajtuk kívül a legtöbben úgy gondolják, hogy azért lehet.

Mi is megpróbáljuk felmérni, hogy mit enged a törvény, és mit nem. Itt elég egyértelműen azt látjuk, hogy a vasárnapi házhoz szállítás teljesen elterjedt Magyarországon rengeteg termék értékesítésénél. Mi azt kérdezzük a kormánytól, hogy mi miért lennénk különbözőek.

Nagyjából ősz óta tudhatják, hogy szabályozási változás jön. Tárgyaltak a kormánnyal arról, hogy mit hozhatnak a lépéseik?

Stratégiai partnerei vagyunk a kormánynak, ami arra ad lehetőséget, hogy rendszeres legyen a párbeszéd. Amikor október végén kiderült, miben gondolkoznak, rögtön tárgyalni kezdtünk arról, hogy mik lehetnek a lehetséges következményei ezeknek. Karácsonyig tárgyaltunk, és azt is elmondtuk nekik, hogy januárban ér véget cégünk működési felülvizsgálata, utána látjuk majd, hogy egészen pontosan mit fogunk csinálni, akkor tudjuk majd bejelenteni is. Ez történik most.

Akkor tudták, hogy gyakorlatilag boltokat záratnak be?

Nem érhette őket meglepetésként. Azt nem, hogy pontosan mely boltokat és hogy pontosan mennyit, de tudták, hogy hamar igen komoly hatásuk lesz a lépéseiknek.

A magyar Tesco egyébként milyen pozícióban van a globális Tescón belül?

A brit piac a legelső számunkra, de Magyarország nagyon fontosnak számít, a legjobb négy közt van. Érzelmileg is fontos nekünk, hiszen még húsz éve ez volt az első külföldi befektetése a Tescónak.

És hogyan lehet mostanában üzletelni ilyen gyorsan változó szabályozási környezetben? Vannak a cégcsoporton belül afféle jó gyakorlatok az ilyesféle kockázat minimalizálására?

Azt lehet mondani, hogy a szabályozás Magyarországon korábban is gyorsan ide-oda változott. Másrészt vannak más olyan kormányok is, amelyek szeretik dinamikusan változtatni a jogi környezetet az iparágban, például Dél-Korea ilyen. Ami Magyarországon speciális, az a változtatások gyorsasága, és egyeztetésből is lehetne éppenséggel több. Cégcsoport szinten Magyarország nagyon izgalmas piac, soha nem unatkozik itt az ember.

És hogyan megy a tárgyalás a kormánnyal? Sokakban felmerült, hogy lényegében az egész szabályozási változtatás a Tesco ellen megy, milyen ilyen hangulatban asztalhoz ülni?

Én nem hiszem, hogy egyedül a Tesco ellen menne a szabályozás. Mi vagyunk a piacvezetők és az ország harmadik legnagyobb munkaadói, és ennek megfelelően érintenek minket a változások, de valószínűleg nem is olyan rég még a Spar vagy az Auchan vezetői is vasárnapi nyitva tartással terveztek. 2010 óta a kormány különadókkal támasztja meg a költségvetést, és más szektorokat is bőven terhelnek, nem csak minket. Azok a versenytársaink, akik nálunk kevésbé jövedelmezőek, még keményebb körülmények közé kerülnek. Ugyan mi kapjuk a legnagyobb pénzügyi terhet, de nem a legnagyobb üzleti kockázatot. Ezért nem úgy fogjuk fel, hogy ezek Tesco-ellenes szabályozások, inkább kereskedelmi kihívásoknak tartjuk őket, hiszen mint mondtam, hosszú távon tervezünk itt. Az egész kiskereskedelem amúgy is az alkalmazkodásról szól.

Jó, de hogyan képzeljük el a Tesco lobbizását? Ha az elmúlt évek eredményét nézzük, akkor a lobbierejüket elég gyengének lehetne mondani.

Az alapállás az, hogy itt egy nagyon erős kormányzat van, akik bejelentik, hogy mi a szándékuk, és elég gyorsan végre is hajtják. Az egy jó dolog, hogy ha akár ők, akár mi akarunk tárgyalni, akkor erre mindig volt mód. Néha megpróbáljuk elmagyarázni a terveik következményét, néha tanácsokat adunk a végrehajtás módjáról. De nagyon sokszor teljes mértékben támogatjuk a terveket, még ha nekünk pluszköltséget is jelent, mint például a feketegazdaság elleni lépéseiknél. Ezek a jó tárgyalások, ahol az iparág hosszú távú javításáról van szó. Más típusú lobbi viszont nem nagyon működik, ha egyszer eldől, hogy extra forrásra van szükség, akkor mosolyognak, meghallgatnak, de könnyedén megtalálják a módját, hogy beszedjék.

Akkor inkább csak állnak és hallgatnak?

Nem, az első körben arra törekszünk, hogy az elvonás fair legyen, mindenkire vonatkozzon, ne torzítsa a versenyt. A második körben pedig időt kérünk, hogy felkészülhessünk a változásokra. Az üzlet és a politika mindig érdekes kapcsolatban van. Magyarországon talán még érdekesebb kapcsolatban, mint más helyeken.

Ha már alkalmazkodás, az új törvényeink a franchise-modellben működő cégeknek kedveznek erősen. Tervez a Tesco ilyen irányba menni nálunk?

Globálisan több száz franchise-rendszerben üzemeltetett cégünk van, és Magyarországon is sokat változott a kizárólag óriási hipermarketek óta a Tesco értékesítése. Gondolkozunk rajta, elképzelhető, hogy a jövőben lesz is ilyen megoldásunk, de most rövid távon még biztosan nem.

Ha a vártnál valamiért rosszabbul sülnek el a dolgok, elképzelhető, hogy további boltokat is bezárnak?

A kereskedelemben folyamatos a változás. Ugyanakkor nem gondolom, hogy a közeljövőben várható ehhez hasonló mértékű változás, de természetesen alkalmazkodnunk kell ahhoz, amit a vásárlóink elvárnak tőlünk, és jogszerűen kell működnünk.

Felmerült esetleg, hogy teljesen elhagyják Magyarországot?

Nem, komolyan sohasem.

Ezeket a boltokat zárják be:

   Áruház név Város Megye Áruház címe
1 Abony Abony Pest 2740 Abony, Szolnoki út 118.
2 Hajdúböszörmény Hajdúböszörmény Hajdú-Bihar 4220 Hajdúböszörmény, Külső-Újvárosi u. 6.
3 Püspökladány Püspökladány Hajdú-Bihar 4150 Püspökladány, Bocskai út 72.
4 Tolna Tolna Tolna 7130 Tolna, Szedresi u. 37.
5 Nagykáta Nagykáta Pest 2760 Nagykáta, Jászberényi út 1/D.
6 Bp. VIII., Mátyás tér Budapest Budapest 1084 Budapest, Mátyás tér 14.
7 Törökszentmiklós 3K Törökszentmiklós Jász-Nagykun-Szolnok 5200 Törökszentmiklós, Szőlőhátulja dűlő 3.
8 Nyergesújfalu Nyergesújfalu Komárom-Esztergom 2536 Nyergesújfalu, Ipari Park 019./8 hrsz.
9 Tatabánya 1K Tatabánya Komárom-Esztergom 2800 Tatabánya, Köztársaság u. 1/f.
10 3005 Sopron, Teleki P. utca Sopron Győr-Moson-Sopron 9400 Sopron, Teleki P. u. 21.
11 1236 Győr, Ifjúság krt. Győr Győr-Moson-Sopron 9023 Győr, Ifjúság krt. 80.
12 1237 Győr, Liget utca Győr Győr-Moson-Sopron 9025 Győr, Liget u. 85.
13 1233 Győr, Szt. István utca Győr Győr-Moson-Sopron 9021 Győr, Szent István út 25.