Félnek Törökországba menni a turisták

2016.03.29. 12:26

Eléggé megszenvedi Törökország gazdasága az elmúlt időszak terrortámadásait és az orosz embargót, 

februárban ugyanis 10,3 százalékkal kevesebb turista ment az országba, mint egy évvel korábban. 

A turistákat egyrészt az tartja távol, hogy Törökországban egyre több terrortámadást hajtott végre a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet, ezeknek a támadásoknak pedig többször turisták is áldozatul estek. Másrészt az orosz kormány többek között leállította a Törökországba tartó charter repülőáratokat, az utazási irodáknak pedig megtiltották, hogy török utakat szervezzenek, miután a török hadsereg lelőtt egy orosz vadászbombázót Szíria fölött.  Ez önmagában elég nagy érvágás a török turizmusnak, 2014-ben ugyanis még 4,4 millió orosz turista hagyott több mint 10 milliárd dollárt a török riviérán. 

Törökországba érkező turisták aránya az előző évhez képest
Törökországba érkező turisták aránya az előző évhez képest
Fotó: Bloomberg, Financial Times

A turisták viszont már az orosz szankciók bevezetése előtt elmaradoztak, a Bloomberg grafikonja szerint már több mint fél évvel az orosz lépések előtt, már 2015 márciusában csökkenni kezdett a beutazások száma, és azóta csak egyszer, a nyár közepén sikerült több turistát fogadni Törökországban, mint egy évvel korábban.