Győztek a taxisok és a kormány

HUS 4804
2016.07.13. 13:31

Úgy tűnhet, hogy teljes sikert arattak a taxisok azzal, hogy a szabályozás miatt bizonytalan időre kivonul az Uber Magyarországról.

Az Uber főleg a diszpécserszolgálati előírásokra hivatkozott, amiknek nem tud és akar megfelelni, de rengeteg előírásunk van a taxikra, olyan hülyeségektől kezdve, hogy a vállalkozás szakmai irányítójának adott esetben 25 percig általános vállalkozói ismereteket kell tanulnia. Ráadásul ha minden kormányrendeletben kikötött feltételnek eleget tesznek, akkor az adott önkormányzatok attól még tetszőleges új feltételeket írhatnak ki, mondjuk a minőség vagy a település összképe érdekében. 

Idén még ehhez jött az, hogy letilthatják a magyar internetről az Ubert egy évre, ha tovább működik. Ez még nem biztos, hogy megrázta volna a cég működését, viszont a kormány elkezdte

az egyetlen elérhető módon zsarolni őket: a sofőrjeiken keresztül.

Lényegében elvehették volna a sofőrök jogosítványát és rendszámát is, ha olyan személyszállító céggel állnak kapcsolatban, ami a kormánynak nem megfelelő. Ez már be is tett, ezt nem akarhatta megvárni az Uber, mert az ilyesmi ellen semmit nem tudnak tenni. 

De ha végignézzük, hogy mi vezetett idáig, akkor

jól látszik, hogy alapvetően a pocsék szabályozásunk terméke ez az egész,

ami komolyan megkárosítja a fogyasztókat az elérhető jobb lehetőségekhez képest. Amiből az következik, hogy csak ideig-óráig lehet fenntartani a lehúzást. Várható, hogy jönni fognak olyan cégek, amelyek így vagy úgy, de kikerülik a taxis besorolást, és a végén meg kell majd változtatni a rég idejétmúlt rendszerünket.

Hozzátéve persze, hogy az Uber is egy elég kópé cég. De utólag azért érthető, hogy nem különösebben bíztak abban, hogy érvekkel sikerülhet elérniük a jelenleg a taxisok teljes kiszolgálására törekvő szabályozás megváltoztatását.

A taxisok csak fejték az utasokat, aztán meg tüntettek

Az Uber 2014. novemberben érkezett meg Magyarországra, egyből mérföldekkel kényelmesebb, biztonságosabb és érezhetően olcsóbb szolgáltatást nyújtva, mint a taxisok. Pontosabban mint a budapesti taxisok, ugyanis egyéb milliós városok híján igazából ez csak egy fővárosi kérdés volt végig. 

Az alapprobléma Budapesten az volt, hogy a taxisok hosszú előkészítő munkával kilobbizták Tarlósnál, hogy „a minőség érdekében” ne legyen árverseny, csak magas hatósági áron mehessen minden fővárosi taxi. Ez persze még a BKK ellenőrei szerint sem tántorította el őket attól, hogy jelentős méretekben csaljanak, de a nem csaló taxisok szolgáltatását is kevesebben tudták igénybe venni, ők viszont legalább nagyon drágán.

 

Nagyot lehetett kaszálni taxizással

Megnéztük, hogy azonos fuvarszámmal, minden költség levonása után is sokkal jobban megérte taxizni, mint uberezni sofőrként. Egy taxis zsebében teljesen azonos tevékenység esetén 360-390 ezer forint maradhatott havonta, egy uberesében 180-220 ezer. Természetesen akkor, ha a taxisoknál semmilyen stiklit nem számítunk. Az Ubernél pedig nincs is mód a fogyasztó érdemi átverésére. Itt olvashat bővebben erről.

Az Uber sokkal olcsóbb megjelenése ebbe a taxisidillbe rondított bele, ami után egyből rohantak a kormányhoz, hogy takarítsák ki innét a versenytársaikat hamar.  A kormány pedig érthetetlen okból azonnal a pár száz vagy pár ezer taxis mögé állt a fogyasztók helyett. Sokáig szóba se került, hogy fogyasztók érdekei mentén átalakítanák a szabályozást, csak az, hogy valahogy majd ráfenyítenek az olcsóbb új belépőre. 

Tény, hogy az Uber előbb kezdett el szolgáltatni, mint hogy az alapvető adózási feltételeknek megfelelt volna, de ezt némi párbeszéd után viszonylag gyorsan sikerült megoldani, a személyszállítási vizsgákkal együtt.

Igen ám, de nyilvánvalóan nem az volt a taxisok célja, hogy az uberes sofőrök képzettebbek legyenek, hanem hogy ne működhessenek olcsóbban. Egyes taxisbeszámolók szerint ugyanis harmadával esett vissza a forgalmuk az Uber miatt. Az Uber mondjuk inkább azt akarta hangsúlyozni, hogy olyanoknak is szolgáltatnak, akik a drága taxikba egyébként nem ülnének be.

Erre jött a taxishiénák erőszakos tüntetéssorozata, őket érinthette ugyanis a legdurvábban, ha kevesebb becsípett vendéget tudnak elvinni a Király utcából a Nyugatiig 25 ezerért. Nekik eleve a bevételük nagyobb részét tehette ki a hétvégi esték forgalma, amire különösen ráment az új versenytárs.

"A Zsolt, a Géza, a Csabi meg én állunk be a Kossuth térhez." Az Ubert csak a divat miatt szeretik az emberek a tüntető taxisok vezérének magyarázata szerint.

Be lehet telefonálni az Uberhez? Nem? Na ugye!

De a zsarolás és a lobbi végül működött, az NFM hiába mondta néha, hogy az értelmesebb szabályozáson is gondolkoznak, ehelyett elkezdtek további Uber-ellenes szabályokat kidolgozni. A kormánypárt álláspontja is furán taxispárti volt, szerintük az a megoldás, hogy a mostani taxiscégek majd lemásolják az Uber eddigi fejlesztéseit, az Uber árelőnyét pedig meg kell szüntetni, és akkor meg is oldódik ez az egész innovációs probléma.  

Hol tiltották még be az Ubert?

Ide kattintva megnézheti, hogy tiltották be vagy fenyegették betiltással már a céget. 

Nos, ennek a vége az lett, hogy az Uber árelőnyét tartósan sikerült megszüntetni. A cég akkor is sokat veszt a kivonulással, ha fél év múlva esetleg vissza tud térni valahogy: nehéz lesz visszaszerezni az egyszer már csalódott sofőröket, illetve a szolgáltatás bizonytalanabbnak fog tűnni a fogyasztóknak is. Hasonlóképp elrettentőbb lesz a magyarországi belépés az Uber klónjainak is. A pluszforgalommal együtt az így létrejött munkahelyek is megszűnnek, a külföldieket és a gyanútlanabb állapotban lévőket pedig ismét könnyebben húzzák majd le a csalók.

Ami viszont az egész elbaltázott sztoriban visszafordíthatatlan, az az, hogy nyilvánvalóvá vált több százezer embernek, hogy mekkora igény van az árversenyre, arra, hogy bármilyen módon a taxisok árai alatt fuvarozzanak embereket Budapesten. Ez pedig nagyon erős ösztönzőt fog adni ahhoz, hogy szövetkezeti, egyesületi, fix díjas vagy jó ég tudja milyen formában megpróbáljanak újabb cégek belépni erre a piacra úgy, hogy ne kelljen magukat taxinak hívni.  

Már persze addig, amíg rá nem jön a kormány, hogy az innovatívabb megoldásokat tényleg csak ideig-óráig lehet kitiltani a baráti cégek kedvéért. Ez ráadásul egy nagyjából száz évvel meghaladott gazdaságfilozófia, ami pont a gyakran hangoztatott versenyképességünket rontja, a hosszú távú céljainkat pedig rövid távúak oltárán áldozza fel.