Pokémonok: a globáltőke ügynökei vagy a kisboltok megmentői?

Ahogy terjed világon a Pokémon Go a világ közgazdászai, szociológusai, újságírói és egyéb okoskodói próbálják megfejteni, hogy mit is jelent a világ társadalmára nézve ez az egész. A játékról persze hamar megjelentek a többé-kevésbé elszállt elméletek a rajongóktól és a gyűlölőktől, onnantól, hogy 

• valószínűleg Vlagyimir Putyin elnök megdöntésére találta ki a CIA
• vagy csak egy újabb trükk a Google-től és az Illuminátusoktól, hogy ellopják az adatainkat és megfigyeljenek minket
• odáig, hogy ez a legjobb edző és társkereső app a világon, ami valószínűleg a depressziót is gyógyítja.

Emellett pedig elindult a gondolkodás, hogy mit is mond el a Pokémon Go a társadalmunkról és a gazdaságunkról a 21. században. Ennek a gondolkodásnak volt egyik első pidgeot-ja az amerikai hírmagyarázó portál, a Vox cikke, amelynek szerzője, Timothy Lee nem kevesebbet állít már magában a cikk címében, mint hogy 

De miért? És tényleg? És egyáltalán, mit tesz hozzá a gazdasághoz a Pokémon Go, pontosabban a Squirtle-t rabszolgasorba taszítani kívánó hipszterek hada? És mi van, ha a játékra leselkedő legnagyobb veszély nem az, hogy még több pokémonvadászt rabolnak ki az utcán, hanem hogy a játékban is megjelenik az egyenlőtlenség?

Bulbasaur is csak növeli az egyenlőtlenségeket :(

A Vox cikke igazából teljesen vállaltan egy viccből indult, hogy ki tud előállni egy eddig még nem ellőtt, meghökkentően klikkvadász címmel a Pokémon Góról, de a szerző azért eléggé belemelegedett a témába. Timothy Lee pokepesszimista érvelése szerint a Pokémon Go csak egy újabb tünete annak a tendenciának, hogy az információ és szórakozás digitalizációjával az összes pénz, amit a Pokémon Go-n és hasonló appokon lehet keresni, az a világ másik felén, Japánban (a kiadó Nintendonál) vagy Kaliforniában (a fejlesztő Nianticnál) csapódik le, ott pedig, ahol a terméket használják, nem marad belőle semmi. Ez azt jelenti, hogy

Persze az nem új dolog, érvel a cikk, hogy bizonyos régiók egyes termékek termelésének központjai lesznek, Amerikában például klasszikusan ilyen volt az autógyártásban Detroit vagy ilyen még mindig a filmgyártásban Los Angeles. Bár a filmek vagy az autók nagy részét egy városban gyártották, azt a helyi moziban kellett megnézni vagy a helyi autókereskedőnél megvenni/helyi szerelőnél megjavíttatni, így a termék eladásából származó bevétel egy része megmaradt abban a kisvárosban, ahol a fogyasztó végül elfogyasztotta a terméket.

Ehhez képest míg a Nintendo a pletykák szerint naponta egymillió dollárt keres csak a Pokémon Go Ios-es verziójával az Egyesült Államokban, ebből mondjuk egy akármilyen amerikai kisvárosban valószínűleg egyetlen új munkahely sem jön létre. Ahhoz, hogy játsszunk, nem kell külön Pokémon-szervíz minden városba, a Nintendo és a játékos szórakozása között nincs közbülső szereplő. Még mobilszervizből sem kell több azért, mert az emberek Eeveet keresik a parkolóban. 

Ugyanez történik a más szolgáltatásokat digitalizáló és központosító cégeknél is, ahogy az Amazon elszívja a pénzt a helyi boltoktól vagy a Google és a Facebook (és persze a Vox) a reklámbevételeket a helyi újságoktól és tévéktől. Ez egyre inkább afelé vezet, hogy San Francisco és a hasonló, nagyon pörgő technológiai hubok körül központosul a tőke, míg a világ kisebb és eldugottabb helyei szépen lassan kiszáradnak a pénzhiányban (ami nem mellesleg oda vezet, hogy Donald Trump lesz az egyik amerikai elnökjelölt, a britek pedig megszavazzák, hogy lépjenek ki az EU-ból).

Ráadásul a Vox szerzője szerint ez a fajta gazdaság, aminek a Pokémon Go a legújabb terméke, olyan makrogazdasági problémákhoz is vezet, mint az alacsony kamatok, spekulatív tőzsdei buborékok és lassú növekedés. Az amerikai gazdaságban, ahogy a világ egészén elég sok a szabad tőke, ami keres valami jól megtérülő befektetést. Régebben akár például egy autószervizt vagy kis vidéki mozit nyitni akaró vállalkozót. A digitális gazdaság viszont nem teremt ilyen lehetőségeket helyben, így a tőke nem talál helyet az egész gazdaságban, csak azon a pár helyen, ahol ígéretes befektetéseket lát, a technológiai hubokban. Ennek szép példája, hogy a Nintendo részvényárfolyama megállíthatatlanul szárnyal a Pokémon Go sikere miatt, a játék miatt a befektetők megduplázták a cég piaci értékét, ami így már többet ér, mint a Sony. 

A digitális gazdaság viszont nem tud elhasználni annyi tőkét, mint egy autógyár, mert csak szerverekre és a jól fizetett alkalmazottak ingyen ebédjére kell költeni, ezért az olcsó tőke csak gyülekezik a Szilícium-völgyben és hasonló helyeken, szép nagy techlufikat fújva. Ahogy pedig a tőke egyre idegesebben keresi a tuti beruházásokat, a kamatok, amiket a beruházásokon lehet keresni, egyre csökkennek, csökken a kereslet is és összességében lassul a gazdasági növekedés.

Erre több dolgot is mondhatnak azok, akik inkább az esélyt, és nem a veszélyt szeretik látni a digitális kapitalizmusban, vagy csak bűntudat nélkül szeretnék élvezni, hogy megjelent az utcán egy Magikarp. Egyrészt elméleti síkon mondhatja azt valaki, hogy szuper dolog, ha mondjuk a szórakozásunk legyártásával egyre kevesebb ember foglalkozik és nem kell minden kisvárosban helyi Pokémon-szervízt nyitni, hiszen ez azt jelenti, hogy máshogy teljesítsék ki magukat azok, akik amúgy Pokémon-szerelők lettek volna, így végül egyre több mindent fogyaszthatunk majd el.

Tim Worstall, a Forbes publicistája szerint az, hogy Amerikában mindössze 4,9 százalékos a munkanélküliség, azt jelenti, hogy akit nem tud foglalkoztatni a pokégazdaság vagy akármilyen más, hatékonyságnövelő digitális termék, az is valószínűleg dolgozik valamit, vagyis ami Lee szerint rossz a mai kapitalizmusban, az valójában jó, mert több dolgot lehet így csinálni és elfogyasztani. 

Ma 300-an kapták el Psyduck-ot, de nőtt ettől a GDP?

Akit viszont nem az elméleti közgazdaságtan érdekel, hanem az, hogy mit is csinál igazából a Pokémon Go a gazdaságban, az mondhatja erre azt, hogy az urbánus zsebszörnyvadászat direkt, hogy jó a helyi gazdaságnak, mert

Vannak olyan szerencsés üzletek, amiket a sors véletlenül pokéstoppá vagy gymmé tett, ahol maguktól gyűlnek a játékosok, vagy amelyek elég közel vannak ilyenekhez , így össze tudják szedni a lepattanót. A boltosok és marketingesek fantáziájában is lehet bízni, hogy hogyan csábíthatják magukhoz a pokémon-vadászokat. Csak pár példa, hogy a cégek hogyan próbálják elkapni az összeset:

• egy kínai étterem Sydney-ben 10-30 százalék kedvezményt ad azoknak, akik bizonyos ritkább pokémonokat összegyűjtöttek,
• egy arizónai outlet vásárlási utalványt oszt azoknak, akik az outlet területén lefényképeznek egy pokémont,
• az Applebee-s étteremlánc elkezdte kiposztolni a saját oldalán a Twitterre és Facebookra kirakott képeket, amiken a vendégek az éttermekben lévő pokémonokról csináltak, hogy ezzel is becsalogassák a vendégeket,
• egy floridai kávézó pedig akciósan adja a smoothie-t és a sört azoknak, akik a kávézóba csábítják a pokémonokat, és így persze a rájuk vadászókat is.

Vannak, akik azt vizionálják, hogy a népszerű pokéstopok és gymek környékét előbb utóbb ellepik majd a vándor árusok, food truckok és hasonlók, hogy enni és inni adjanak a megfáradt pogózóknak, ami szintén azt jelentené, hogy a jelenség a helyi reálgazdaságba is folyatja a tőkét, nemcsak a Nintendo menedzsereinek és a Niantic fejlesztőinek.

Az éttermek vagy üzletek azt is megtehetik, hogy fizetnek a játék üzemeltetőinek, hogy pokémonokat vonzzanak az üzletükbe a Lure Module nevű kis játékbeli trükkel. Egy New York-i külvárosi lévő pizzéria egy hétvége alatt 30 százalékkal növelte a forgalmát azzal, hogy a hely tulaja 10 dollárért bevonzott pár pokémont. Ezt a befektetést valószínűleg az első három telefonjába merült vendégén visszakapta, onnantól pedig már csak a profit jött.

A Niantic már más megoldásokon is dolgozik, hogy a cégek a játékon belül is csábíthassák magukhoz az embereket. A fejlesztőcég vezérigazgatója már elmondta, hogy

Ezzel a lehetőséggel persze nem a kis helyi pizzériák és kávézók fognak jól járni, hanem például a McDonald's, amely állítólag már tárgyal a Ninatic-kal arról, hogy minden étterme kiemelt hely legyen a Pokémon Go univerzumában.

Összességében tehát elmondható, hogy bár a Pokémon Gót fejlesztő és kiadó cégek, valamint a velük közvetlenül alkudozó multinacionális haverjaik keresik majd a legtöbb pénzt a játékon, de azért a helyi vállalkozóknak is csurran-cseppen majd valami, ha elég ügyesek és nyitottak hozzá. És persze ha a játékon belül jelentkező esetleges gazdasági problémák be nem döntik az egészet.

Minden Rattata egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek

Hogy meddig tart majd a Pokémon Go láz, így a kis pizzériák és McDonald'sok meddig pörgethetik ezzel a forgalmukat, azt nem tudni. Több dolog is elveheti az emberek kedvét a játéktól, például

• jön az ősz, elromlik az idő és már nem akkora buli egész délutánokat rohangálni a parkban,
• az emberek egyszerűen megunják a dolgot,
• vagy egyre bosszantóbb lesz a játékban az egyenlőtlenség.

Az online videójátékoknak ugyanolyan gazdasága van, mint a való világnak, amik nagyjából ugyanazon szabályok alapján működnek, így van bennük infláció és egyenlőtlenség is, és ahogy valódi kormányokat maguk alá tudnak gyűrni ezek a hatások, úgy az online játékokat is tönkretehetik. 

Az egyenlőtlenségek pedig egy idő után kialakulnak az olyan játékokban, mint a Pokémon Go, ahol mindenki ugyanonnan indul, de aki akar, az annyi pénzt költ az előrehaladásra, amennyit nem szégyell. Ráaásul a Ninatic már jelezte, hogy előbb-utóbb lehetővé akarja tenni, hogy a játékosok cserélgethessék egymással a pokémonjaikat vagy valamilyen formában kereskedjenek a játékon belül. Ez viszont a Washington Postnak nyilatkozó, online játékok gazdaságával foglalkozó közgazdász, Edward Castronova szerint tönkre is teheti a játékot, ha nem vezetik be elég ügyesen.

Akkor pedig az egész Pokémon lufi leereszt, a Nintendo árfolyamával együtt. A kereskedés pedig már el is kezdődött, még ha nem is a játékban, hanem azon kívül: a Wall Street Journal szerint már egy csomó helyen hirdetik emberek, hogy eladják a pár nap pokémongyűjtéssel felizmosított Pokémon Go fiókjaikat, vagyis a Google fiókjaikat, amikkel a játékba regisztráltak. Már megy is a kereskedés, egy 12-es szintű account például úgy 100 dollárt ér, egy 21-es szintűért viszont már akár 600 dollárt, vagyis több mint 170 ezer forintot is elkérhetnek.

Az egyik vásárló azt mondta, azért vette a felpumpált fiókot, mert neki kevesebb ideje van az utcán rohangászni, mint a barátainak, de nem akart kimaradni a buliból. Persze lehet, hogy az ilyen fajta kereslet is alábbhagy majd pár hét múlva, de az is lehet, hogy egyre többen hagyják majd ott a melójukat, hogy full time pokémonozzanak, hogy aztán a pár nap alatt felhizlalt fiókjaikból éljenek meg. Ezt a piacot ráadásul a Nintendo és a Niantic nem is igazán tudja befolyásolni, mert itt a gmail-fiókokat adják veszik az emberek, amit persze tilt a Google, de megakadályozni nem nagyon tud. 

A videójátékok piacgazdasága azért abban különbözik a való világától, hogy jobban lehet tervezni, hogy mi hogyan működjön benne, és menet közben is jobban bele lehet nyúlni, mint a valós gazdaságba. Éppen ezért a Nianticnak még megvan az esélye, hogy olyanra tervezze a játék piacát, hogy ott pokémontréner úgy érezze, hogy azért jut előbbre, mert megdolgozott érte.