Eufrozina, Kende
8 °C
20 °C

Betehet a gazdaságnak az Audi lassulása

2016.08.08. 07:32

Az ipari teljesítmény legalább a harmadával, a GDP legalább 5 százalékkal esne, a növekedés üteme egy százalékponttal csökkenne Magyarországon az autóipar nélkül, miközben a költségvetési hiány minimum 140 milliárd forinttal emelkedne. Az ország jelentős járműipari kitettsége miatt igencsak kockázatos a gazdaságpolitika szempontjából, hogy az Audi lassítana a tempón az év végétől – írta a Világgazdaság.

A lap gyűjtése szerint a járműgyártás

  • 4,61 százalékot tett hozzá a GDP-hez 2014-ben önmagában is,
  • ám az arány tovább emelkedett tavaly, amikor az ágazat az ipari termelésnek már a 28,6 százalékát adta az előző évi 26 százalék után.
  • A magyar nemzeti összterméknek a feldolgozóipar közel a negyedét teszi ki, és ennek ma már a legjelentősebb szeletét adják az autógyárak.
  • A járműipari ágazat termelése tavaly meghaladta a 7800 milliárd forintot, nagyobb volt, mint az utána következő elektronikaié és az élelmiszeriparé együttvéve.
  • A negyedik helyen az autóipari beszállítások miatt nagyra nőtt gumi- és műanyagipar áll, közvetetten ez is a járműgyártáshoz kapcsolódik.
  • A termelés zömét természetesen az Audi, a Mercedes, az Opel és a Suzuki négyese adja.
  • Kevesebb mint 80 cég viszi a teljes járműipari termelés több mint 93, az export több mint 96 százalékát.
  • Az ágazatban összesen közel százezren dolgoztak, ami az iparban foglalkoztatottaknak alig a 14 százalékát jelenti. Az élelmiszergyártásban nagyobb a létszám, de a vendéglátásban is kétszer ennyien dolgoznak, miközben a hozzáadott érték a járműgyártásénak a hatodát teszi ki.

A lap szerint az autóipar elsősorban a foglalkoztatáson keresztül hizlalja az államkasszát, a gyártócégek maguk nem nagyon adóznak, cserébe jellemzően jól fizetett dolgozóik 230 milliárd forint szja-t szurkolnak le, valamint további 40 milliárd áfabevétel származik a költésükből. A Világgazdaság számításai szerint ha az állam e bevételnek csak a felétől esik el, és csak a dolgozók 20 százaléka nem talál állást, az akkor is – az egy közmunkásra költött 1,3 millió forint kiadással számolva – éves szinten több mint 140 milliárd forint kiesés a költségvetésnek.

Az autóipar az utóbbi években gyors ütemben bővült, tavaly egy százalékpontot tett hozzá a GDP-növekedéséhez. Ebből a szempontból tehát nagy érvágás lenne a szektor lassulása, amelyet az Audi ez év végére tervezett lassítása jelent. Amikor legutóbb hasonló történt az Audi-gyárban, annak elég gyorsan meglátszott az eredménye a GDP-adatokon.

Ugyanakkor  a tervezett újabb kecskeméti Mercedes-gyár tovább növelheti a szektor súlyát Magyarországon – igaz, ezáltal a járműipari kitettség még jelentősebbé válna, azaz a gazdaság még inkább függhet néhány nagy gyártócégtől és annak üzleti eredményétől, kilátásaitól. Ez pedig természetesen eléggé sebezhetővé teszi az országot.