Megvárja a kormány a Moodys-döntést a letelepedési kötvény megszüntetésével

DSZZS20161103003
2016.11.03. 17:14

Csütörtökön került sor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatására az Országgyűlésben. Varga értékelte a magyar gazdaság helyzetét és az ország előtt álló kihívásokat, majd az ellenzéki képviselők kérdéseire válaszolt. 

A miniszter a gazdaság állapotáról sok újdonságot nem mondott, méltatta a csökkenő államadósságot és az idei 2,5-3 százalék közé várható gazdasági növekedést. Ugyanakkor megnevezte azokat a tényezőket, amelyek nehezítik Magyarország dolgát és megoldásra várnak: Varga szerint ilyen a munkaerőhiány, a gyenge tőkevonzó képesség, a leromlott versenyképesség, az aránylag alacsony hatékonyság és termelékenység. Beszélt a pénteken esedékes Moodys-döntésről is, amely a kormány várakozásai szerint pozitív lesz, vagyis a harmadik hitelminősítő is feljebb sorolja az országot. 

Ezek után jöttek az ellenzéki kérdések. Mesterházy Attila, a költségvetési bizottság elnöke komoly gondnak tartotta az ország versenyképességi helyzetét, a tulajdonjogi bizonytalanságokat, a korrupciós veszélyeket. Ezen felül arról is érdeklődött, hogy a nemzetgazdasági tárca vezetője hogyan ítéli meg a Magyar Nemzeti Bank, azon belül is főleg a jegybank-elnök tevékenységét.

A Jobbikos Hegedűs Lorántné szerint egyre inkább terjed az a gyakorlat, hogy a kormány olyan jogszabály-módosításokat terjeszt be, amelyek egy-egy személy, ismertebb üzletember gazdasági tevékenységének kedveznek, példaként hozta a műemlékek felújításához kötődő adókedvezményeket és a szerencsejáték-törvény módosítását.

Schmuck Erzsébet (LMP) az iránt érdeklődött, mi segíti majd a gazdaság bővülését, ha esetleg megváltoznak a kedvező világgazdasági tendenciák, évek múlva várhatóan kevesebb uniós forrás áramlik az országba, és a multicégek a növekvő bérek miatt esetleg átteszik tevékenységüket más országba. Szelényi Zsuzsanna a letelepedési kötvény helyzetéről kérdezte Varga Mihályt, a megvett kötvények számára és a befolyt összegre volt kíváncsi.

Varga Mihály válasza szerint elég nagy baj lenne, ha a törvényeket személyre szabottan szavazná meg a parlament, szerinte mind a műemlékek felújításáról, mind a szerencsejátékokról szóló törvény módosítása társadalmi szempontból hasznos célokat szolgál. A miniszter azt mondta, a magyar gazdaság már van olyan helyzetben, hogy uniós források nélkül is tud alkalmazkodni az esetleg megváltozó körülményekhez, de azért elismerte: 

a magyar cégek egy részét kényelmessé tették az olcsó uniós források. 

A letelepedési kötvényekkel kapcsolatban Varga tudatta, hogy a pénteki hitelminősítői döntést azért még megvárják, utána határoznak a a kötvényprogram sorsáról, de annak feltételei, kondíciói minden bizonnyal változnak. A miniszter elmondta, hogy eddig 3915 letelepedési kötvény vásárlásáról szóló engedélyt adtak ki, mintegy 12 220-12 230 ilyen kötvényt adtak el, a befolyt összeg hozzávetőleg 1,1 milliárd euró. Az egyetlen dolog, amit egyáltalán nem volt hajlandó véleményezni, az Matolcsy György és az MNB: eddig sem, és a jövőben sem értékeli a jegybankot, azaz nem mond véleményt az MNB tevékenységéről, közölte.

(Borítókép: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatásán az Országgyûlés költségvetési bizottságának ülésén az Országházban 2016. november 3-án. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)