Három veterán katona állítja, léteznek űrlények.
Mark Zuckerberg után Shou Zi Chew-t is megizzasztották az amerikai képviselők.
Sam Bankman-Fried cége több milliárd dollárral nem tud elszámolni.
2022. december 29., 14:19
Mindent tőle telhetőt megtett a szerepért.
2022. szeptember 12., 16:15
Az eljárásban kilenc gyanúsított áll a bírák elé.
187 percen át figyelte a durva eseményt, holott megállíthatta volna.
Az Oscar-díjas amerikai színész ártatlannak vallotta magát a londoni szexuális bűncselekmények vádjában.
A volt elnök a családtagjaira sem hallgatott.
Gulyás Gergely szerint az ő tárcája valósította meg a kormány egyik legsikeresebb projektjét.
2022.05.19. 10:43 Módosítva: 2022-05-19 14:27:03
Egyensúlyjavító intézkedésekről is dönt a kormány.
A pandémia óta valamelyest ismeri az egészségügyet – mondta meghallgatásán a belügyminiszter.
Kiderült, ki lehet a kulturális terület államtitkára.
Azt várja el a titkosszolgálatoktól a miniszter, hogy tartsák tiszteletben a választási eredményeket.
Magabiztos, harcképes magyar hadsereget kell felépíteni, hangsúlyozta bizottsági meghallgatásán a leendő honvédelmi miniszter.
Magyarország 2030-ra érheti el az EU átlagos fejlettségi szintjét.
A tárgyaláson egy pszichológus szakértő nagyon rossz színben tüntette fel a színésznőt.
Többek között Fenyő János szándékairól is beszélt.
Az Európai Néppárt frakciója szerint a kémszoftver fenyegetést jelent a demokráciára és a jogállamiságra.
A londoni felsőbíróság szerint Julian Assange a maga ügyében kérhet meghallgatást a Legfelsőbb Bíróságtól.
2021. december 26., 15:13
A Golden Globe-díjas, Oscar-jelölt színészre kemény kérdések várnak.
A fő kérdés: minősített adatot sértett-e nyilatkozatával a fideszes politikus?
Semmi nem igaz a Facebook elleni vádakból - állítja a közösségi platform első embere.
Nicolas Bay szerint Brüsszel sok kérdésben nem azt az utat követi, amit még az Európai Unió alapítói megálmodtak.
2021. szeptember 28., 11:52
Minimum fegyelemsértést követhetett el az amerikai vezérkari főnök, most a kongresszus előtt kell felelnie.
2021. szeptember 7., 19:58
Amennyiben bűnösnek találják a vádlottakat, akár halálbüntetés is várhat rájuk.
Meghallgatta a bíróság a 39 éves popsztárt, aki szerint pokollá változtatták az életét.
2020.07.31. 18:01 Módosítva: 2020-08-01 19:48:54
Egyre komolyabban merül fel az utóbbi időben, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt: a nagy hatalmú techóriások monopolhelyzetét a cégek feldarabolásával törnék meg. Mi a politikusok baja a Facebookkal, Google-lel, Amazonnal, Apple-lel, és reális-e a szétszedésük?
Bezos, Zuckerberg, Pichai és Cook trösztellenes meghallgatásra hivatalos.
A DK-s Varga Zoltán nekiment a tisztifőorvosnak a parlament népjóléti bizottságának ülésén, de Müller Cecília nem hagyta magát, csattanósan visszaszólt. Kásler Miklós helyett Rétvári Bence tartott beszámolót, a főpolgármester viszont elment az ülésre, és közölte: nem most lenne itt az ideje a politikai csatározásoknak.
2019. november 22., 21:14
Dübörögnek az impeachmentet előkészítő meghallgatások, az elnök ellentámadásba lendült.
2019. november 21., 19:09
Az elnök elmozdítására létrejött bizottság csütörtöki meghallgatása nem az elnöknek kedvezett, de messze még a vége.
Tiltakoztak az esetleges impeachment eljárást előkészítő meghallgatások ellen, leállt a munka.
2019. szeptember 18., 22:07
A volt magyar igazságügyi miniszter az uniós szomszédság- és bővítéspolitikai portfólió várományosa.
Az amerikai elnök nincs elragadtatva a Mueller-jelentéstől.
2019.07.24. 15:09 Módosítva: 2019-08-19 07:08:19
Mueller megerősítette, hogy a jelentése nem tisztázta Trumpot, akit több mint egy éven át hiába próbáltak meghallgatni. Két képviselőházi bizottság is meghallgatta a 448 oldalas jelentést összerakó volt különleges ügyészt, aki korábban csak egyszer szólalt meg nyilvánosan.
Péntek negyed 3-ra idézték be őket a kanadai büntetést megvitatni. 3-tól szabadedzés jön.
Megkezdődött a briteknél már 50 hét börtönre ítélt Wikileaks-alapító kiadatási eljárása is.
Másfél óráig hallgatták meg a Gyorskocsi utcában a rendőrök, miután feljelentést tett a Soros-Juncker-kampány miatt.
Trump elnöksége legkellemetlenebb pillanatait élte, amikor volt ügyvédjét élő adásban hallgatta meg a Képviselőház bizottsága.
Michael Cohen szerint Trump rasszista, szélhámos és csaló.
MNB-elnöki és gazdasági miniszteri eredményeit is dicsérte a parlamenti meghallgatásán Matolcsy, ahol eldőlt, hogy újra ő lesz a jegybank elnöke.
Volt bizalmasa kamerák előtt fogja elmondani, miként takarított Trump után a legpiszkosabb ügyekben.
2018. szeptember 27., 17:45
A szenátusi bizottság előtt beszél a Trump főbírójelöltjét szexuális erőszak kísérletével vádoló nő. Kötelességének tartotta, hogy tanúskodjon.
2018. szeptember 21., 09:56
A Brett Kavanaugh főbíró-jelölt elleni zaklatási váddal az egész republikánus párt nagy gyomrost kapott.
2018. szeptember 20., 16:09
„A hülyeségnek is van határa” – mondta a Putyinnal való állítólagos kapcsolatáról.
2018. szeptember 6., 10:16
Kettős mérce, cenzúra és az internet új szabályozása: az amerikai választások előtt újra tetemre hívták a nagy techcégek vezetőit.
Rekordmélységbe süllyedt a magyar fizetőeszköz, erről kellene beszélnie a jegybankelnöknek.
Erről is beszélt a leendő országos rendőrfőkapitány a meghallgatásán, ellenszavazat nélkül támogatták.
Az államnak fontos perekben döntenének, részben közszolgálati tisztviselők. Még az OBH is keményen kritizálta a Fidesz ötletét.
2018.05.14. 17:26 Módosítva: 2018-05-15 13:33:02
Parlamenti meghallgatásán az orosz álhírekről is elmondhatta a véleményét.
Az Emmi élére jelölt orvosprofesszor visszafogott arcát mutatta a bizottsági meghallgatáson, de néhány fontos problémára nem adott megoldást.
Bemutatkozott a parlamentben Nagy István, a következő földművelésügyi miniszter.
A Facebook-alapítóra két nap alatt zúdított kérdések tucatjaira csak annyit tudott válaszolni, hogy "kollégáim utánanéznek".
2018.04.11. 12:29 Módosítva: 2018-04-12 09:45:32
De gyorsan megígérte, hogy mindig lesz ingyenes verzió is. Öt órán át grillezte lassú tűzön 44 szenátor a meghallgatásán, ahol a Facebook-vezér felelősséget vállalt az adatvédelmi botrányokért, és nyitottnak látszott a közösségi média sokkal erősebb szabályozására.
Még nem tudja, mit kérdeznek majd az EP-ben Szijjártótól, de biztos benne, hogy koncepciós per mintájára zajlik majd a meghallgatás Magyarországról.
Tartanak az orosz propagandától, az energiafüggőségtől és a kibertámadásoktól. A magyar diplomaták nem ilyen ijedősek.
Csak a One Dance című számát majdnem 1 milliárdszor hallgatták meg.
2016. november 10., 07:04
Elment a meghallgatásra, nem jött össze neki, nyert egy Oscart egy másik filmmel.
Varga Mihály szerint a magyar cégek egy része el van kényelmesedve, de azért nem lesz baj, ha kevesebb pénz jön az unióból.