Péter
8 °C
14 °C

Még soha nem költöttünk semmire ennyi pénzt

paks titkositva
2017.03.07. 12:03
Bár Magyarország megkapta a brüsszeli engedélyt, hogy megépítse Paks 2-t, a magyar kormány győzelme nem teljes, az Európai Bizottság szerint ugyanis a magyar adófizetők pénze is kelleni fog a projekthez. Szakemberek szerint a megtérülés is neccesnek tűnik, a kormány bízik a magas áramárban. Mindeközben elképesztő ütemben törnek előre a megújulók, de még nem látni a folyamat végét.

Hétfőn az Európai Bizottság pontot tett egy régóta húzódó vita végére. Kimondta, hogy az új paksi atomerőmű csak állami támogatással tud megépülni, de egyúttal jelezte azt is, részéről mindez rendben van, ha betartunk néhány feltételt. Vagyis ha Magyarország atomerőműre költené az adófizetők pénzét, megteheti, Brüsszel nem fekszik keresztbe a projektnek, az utolsó zöldet is megadták.

Ráfizetéses lesz

A magyar kormány tehát megkapta az engedélyt, mégsem jött ki teljesen győztesen a brüsszeli vitából: mindeddig ugyanis azt próbálták bizonygatni, hogy az erőműépítés nem tartalmaz állami támogatást. A Bizottság viszont hétfői döntésével kimondta, hogy a projekt nem tudja kitermelni a befektetők által elvárható éves hozamot.

A kormány egyébként abban bízik, hogy a 2020-as évektől úgy megdrágul majd az áram, hogy amellett a 17 forint/kWh áron termelő Paks 2 kimondottan olcsónak számít majd. Azt mondták, hogy 2025-ben már 10-15 százalékos árelőnnyel, később még többel lehetne termelni az új blokkokban, az árkülönbség miatt pedig megtérül majd az építésbe fektetett pénz.

Vitatott megtérülés

„Paks nem az emberekre tartozik, hanem a szakemberekre.”

fogalmazott korábban Wittner Mária, fideszes képviselő. Csakhogy Paks kérdésében a szakemberek is a kezdetektől megosztottak, miután a kormány kalkulációja nagyon optimistának tűnt más számításokhoz képest.

Rothschild-üzlet a Paks II.-ben

A Rothschild GmbH felügyelőbizottságának az elnöke, Klaus Mangold öt-hét éve hivatalos tanácsadója a magyar kormánynak. A Magyarország és Mangold közötti szerződés részleteiről Lázár János nem árult el szinte semmit. A sajtóban rendszerint az „oroszbarát” jelzővel szereplő Klaus Mangold többször is részt vett a kormánynak a paksi bővítésről szóló brüsszeli tárgyalásain. Egy alkalommal a saját repülőgépén utaztatta Günther Oettingert, a korábbi energiaügyi uniós biztost Budapestre. Oettinger nem hozta nyilvánosságra az utazást és a találkozóját Mangolddal, amiből komoly botrány kerekedett Brüsszelben.

Felsmann Balázs energetikával is foglalkozó közgazdász egy korábbi tanulmányban például azt hozta ki, hogy ha az Európai Bizottság áramár-előrejelzését vesszük alapul, alacsonyabb kihasználtsággal és valamivel magasabb költségekkel számolunk, akkor az első tíz évben évente 140-190 milliárdot, a második tíz évben évente 50-117 milliárdot kell majd az adófizetők pénzéből beletolni az új erőműbe.

De a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont egy korábbi kalkulációból is az jött ki, hogy az erőmű megtérülése több mint bizonytalan. És bár a kormány szívesen lobogtatott inkább egy harmadik, a Rotschild-bankház által készített tanulmányt, és bizonygatta, hogy az erőmű piaci értelemben is jó üzlet, ezt most a brüsszeli hivatalos álláspont sem erősíti.

Persze az, hogy mennyibe kerül egy erőmű, másodlagos akkor, ha például a biztonságos áramellátás a tét, vagy nincs más módja annak, hogy legyen elég áram tíz-húsz év múlva Magyarországon. De egyrészt ebben a kérdésben messze nincs teljes egység, másrészt a kormány a kezdetektől nem elsősorban ezzel, hanem kissé fals módon az olcsó paksi áramárral érvelt, sőt még a rezsicsökkentést is belekeverte a bővítés kérdésébe. Orbán Viktor pedig korábban egyenesen az évszázad üzletének nevezte az orosz megállapodást. (A kormány egyébként a brüsszeli döntés után is kitart amellett, hogy nem lesz állami támogatás Paks 2-ben.)

Kell nekünk egyáltalán új erőmű?

Abban nagyrészt egyetértés van, hogy úgy általában kellenek majd Magyarországra új, áramtermelő erőművek a következő évtizedekben. Bár az áramfogyasztás a legutóbbi előrejelzések szerint nem nő majd drámaian, a jelenlegi erőműparkunk elöregedik: nagyjából a fele maradhat csak meg a következő két évtizedben. A Mavir néhány évvel ezelőtt piaci információk alapján még úgy számolt, hogy mintegy 7300 MW új bruttó erőműves teljesítőképességet kellene létrehozni. Azóta is körülbelül ezt a számot szokták emlegetni.

paksibov1.abra
Fotó: forrás: Mavir

Ami az ábrán nem is látszik, hogy az alsó sáv – ami a mostani négy 500 MW-s paksi blokkot mutatja – a 2030-as években szintén kiesik az üzemidő végével, az összesen 2000 MW-os kapacitást 500 MW-os lépcsőkben 2032-ben, 2034-ben, 2036-ban és 2037-ben kapcsolják majd le a rendszerről. Ezt a kieső kapacitást pótolni kell, feltéve, hogy nem akarjuk nagyobb mértékben külföldről venni az áramot.

A vita innentől tehát csak arról folyik, hogy milyen erőművekre van szükségünk. Paks 2 önmagában nem pótol minden kieső kapacitást, de nem is lenne célszerű túlméretezni, egy nem ki-be kapcsolgatható alaperőműről van szó. Mellette szükséges más erőműveket is behozni, például megújulóban gondolkodni. A kérdés, amit az utóbbi években sokan feltettek, hogy nem kellene-e atomerőmű helyett is valami más, például megújuló erőmű.

Ezen nem csak zöld szervezetek gondolkodtak el, hanem papíron, a 2010-es évek elején az Energiastratégiában maga a kormány is. Az alábbi ábrán látszik, hogy a stratégiában lefektetett forgatókönyv (atom-szén-zöld) szerint a következő évtizedekben a tervek szerint hogy alakulnak majd a különböző termelési módok. És hogyan alakultak volna, ha a kormány inkább az atomerőmű nélküli változatokat részesíti előnyben (antiatom-zöld és antiatom-zöld+).

paksibov2.abra
Fotó: forrás: Energiastratégia

A kormány végül úgy döntött, 2050-ig nem szeretne több megújulót, mint ami az atom-szén-zöld-forgatókönyvben van. Úgy vélték, a megújuló drága, vannak korlátai, és egy bizonyos mennyiség fölött már rendszerszinten is okozhat problémákat, miközben az atom jobban illeszkedik az eddigi viszonyokhoz. És feltéve, hogy nem robban fel az erőmű, egészen tiszta energia. És bár a stratégia elfogadása óta elég nagy változások történtek a világban, továbbra is azt mondják, hogy nem követjük a német utat, megújulókkal bár érdemes foglalkozni, de inkább csak más technológiák kiegészítéseként.

Szívesen idézik ilyenkor fel, hogy 23 milliárd euróba kerül a szélkerék-, napelem- és biomassza-támogatás a német háztartásoknak, ami több mint amennyit az állam munkanélküli segélyre költ, nem véletlen, hogy Németországban az áram ára az egyik legmagasabb az unióban. (A Fraunhofer kutatóintézet szerint az egész energiafordulat tokkal-vonóval 1,1 ezer milliárd euróba fog kerülni.)

De azt már nem szívesen teszik hozzá, hogy valójában az atomenergia sem éppen olcsó, – sőt Fukushima után egyre drágább – ha az erőmű beruházási költségét is hozzávesszük és nem az évtizedek óta működő régi erőmű termelésével számolunk. A politikusok például előszeretettel hozzák fel példaként az atomenergia olcsóságára a mostani paksi áramárat, ami valójában erős csúsztatás, hiszen ezekbe az erőművekbe már nem kell 10-12 milliárd eurót (3300-3600 milliárd forintot) beletennünk ahhoz, hogy működjenek, miközben a megújulóknál a beruházási költség ennél alacsonyabb.

Pörög a megújuló

Tavaly az USA-ban is elképesztő fokozatba kapcsolt például a napelem-telepítés, az összes új napelem számát az idővel elosztva az év minden percére 125 felszerelt panel jutott a Solar Energy Investment Association adatai szerint. A többi áramforrással összehasonlítva is mindent lenyomnak a napelemek, az USA-ban a 2016-ban hálózatra kapcsolt új kapacitások közül fölényesen, 11,2 gigawattal nyert a napenergia a második helyezett gáz mögött, ami csak 8 gigawattot tett ki.

És nem teszik hozzá azt sem, amit egyre többen előhoznak, hogy mindeközben – nagyrészt például éppen a német energiafordulatnak is köszönhetően – nagyon dinamikusan fejlődik a megújuló-ipar, öntik a pénzt innovációba. Korábban nem várt ütemben indult be a piac, az energetikába fektetett éves szinten mintegy 1800 milliárd dollár 17 százaléka megy a megújulókba, ez zömmel az áramszektort érinti. Mindezzel párhuzamosan nagy mértékben javul az energiahatékonyság, növekszik az energiatárolási piac, fejlődnek a szoftverek, ezeknek a folyamatoknak pedig egyre inkább látható eredményei lesznek.

Bár Németországban sem egységes az Energiewende megítélése, azért nem mondható, hogy a projekt elbukott, sőt többen úgy vélik, energetikai korszakváltás elején vagyunk, aki most vág bele egy több évtizedes atomerőmű-fejlesztésbe, könnyen rossz lóra tehet. Szóval összességében egyáltalán nem fekete-fehér a helyzet, és ha általánosságban szólnak is érvek az atomenergia mellett, úgy tűnik, nagyot fordultak a dolgok azóta, hogy először gondolkodni kezdtek a paksi bővítésről, visszatérő vélemény, hogy érdemes lenne kivárni néhány évet a paksi kapavágással, hogy megnézzük, milyen irányt vesz a világ.

A sietség sem indokolt

Igazából bővítés

A kormány szívesebben beszél az atomerőművi kapacitások fenntartásáról “paksi bővítés helyett.” Csakhogy ennek ellenére mégis bővítés lesz Pakson, az eredeti tervektől eltérően, ugyanis két 1200 MW-s blokk váltja majd ki a mostani négy 500 MW-ost. (Ábránkon még 1000 MW-s szerepel.)

A kormány viszont nem sok jelét mutatja annak, hogy jegelné a projektet. Sőt valamiért az a terv, hogy az új blokkokat már azelőtt üzembe helyezik, hogy a mostaniak üzemideje lejárna, együtt fognak működni a régi és új blokkok, egy elég furcsa, atommal terhelt átmeneti időszakot eredményezve, amelyet rendszerszinten is kezelni kell tudni. Lehet persze exportálni is a paksi áramot, de nem túl élénknek ígérkező kereslet mellett állami támogatással ezermilliárdokból atomerőművet építeni azért, hogy aztán az ott megtermelt áramot más országoknak adjuk el, nem tűnik az évszázad bizniszének. 

paksibov4.abra

Hogy mi szükség mégis a sietségre, arról nem sokat hallani. Ahogyan arról sem, miért nem tendereztették meg a projektet, ha egyébként úgyis az oroszok a legjobbak? Hogy miért titkosítottak annyi szerződést, miért nem kérdezték meg a beruházásról az emberek véleményét népszavazáson, mint több más országban? Valóban azt gondolják, mint amit Lázár János mondott a Kormányinfón, hogy a magyarok az atomerőmű mellett döntöttek, amikor a Fideszre szavaztak?

Ugyanígy nem világos, miért az olcsóság volt a fő jelszó Paks 2 kapcsán, amikor éppen magas áramárak mellett térül meg a befektetés, illetve éppen a beruházás összege az, ami a leginkább ijesztő: durván hét négyes metró áráról, 3000 milliárdról szólnak az optimistább becslések is.

Nagyon úgy tűnik, ez lesz minden idők legnagyobb magyar állami beruházása, ráadásul a nemzetközi tapasztalatok szerint a költségek akár 5-600 milliárddal is megszaladhatnak. És joggal vetődik fel a kérdés, hogy a gigaprojekt nem hoz-e majd magával gigakorrupciót, vagy hogy az oroszokkal való együttműködés milyen egyéb kockázatokat hordoz, egyéb biztonsági kérdésekről már nem is beszélve.

Az Európai Bizottság döntésével most minden komolyabb külső akadály elhárult az építkezés elől, a projektet várhatóan már legfeljebb csak az osztrákok próbálják majd megtorpedózni az Európai Unió Bíróságánál, illetve esetleg egy átengedett népszavazás gáncsolhatja, bár a korábbi próbálkozások fényében utóbbira nincs nagy esély.

(Borítókép: szarvas/Index)