Jácint
16 °C
33 °C

Rengeteg pénzt ad a kormány, csak szüljenek már a nők

2017.05.25. 13:08 Módosítva: 2017-05-25 13:59:33
A kormány legújabb kedvenc üzenete a választók felé, hogy fogy a magyar, ezzel pedig muszáj kezdeni valamit, rá kell venni az embereket, hogy vállaljanak több gyereket. Orbánék a családtámogatás terén eddig is aktívak voltak, de a kormányfő csütörtöki beszédéből kiderült, hogy most fognak csak igazán rákapcsolni: jön az új demográfiai program.

Orbán Viktor a Családok Világkongresszusán ismertette a kormány korábban már beharangozott nagy népesedéspolitikai programjának részleteit. Kiderült, hogy az alábbi új családtámogatási intézkedésekre készül a kormányzat 2018-tól annak érdekében, hogy a termékenységi ráta a népesség fenntartásához szükséges 2,1 százalékra növekedjen 2030-ra: 

  • Emelik a családi adókedvezmény mértékét, megint a kétgyerekes családoknak kedveznek majd.
  • A jelzáloghiteles három- vagy többgyerekes családok egy-egy milliót leírhatnak tartozásukból.
  • Egy évvel meghosszabbítják a diplomás gyedet, a gyerek kétéves koráig tart.
  • A diákhitel-tartozás felét eltörlik azoknál, akik két gyereket nevelnek, a három- vagy többgyerekes anyák a teljes tartozástól megszabadulnak.
  • Bölcsődefejlesztési program indul, ennek a részleteiről még nem volt szó; 
  • A Kárpát-medencében elérhető lesz a babakötvény.

A Fidesz válasza a bevándorláspártiaknak

Az Orbán-kormányok az elmúlt két ciklusban érezhetően nagy hangsúlyt fektetnek a családtámogatásra és a születésszám emelésére a korábbi kormányokkal összehasonlítva, és az utóbbi időben a kérdéskör különösen nagy jelentőségű lett kommunikációs szinten: a magyar gyerekek számának növelése ugyanis a kormány olvasatában az egyetlen megfelelő válasz az elöregedő társadalomra, a migráció szóba sem jön (hacsak nem határon túli magyarokról van szó).

Ebben a keretrendszerben még fontosabbá vált a demográfiai áttörés Orbánéknak, lehetett rá számítani, hogy nem várat már sokat magára a népesedési program részleteinek bejelentése. Az utóbbi időben nem tud úgy nyilatkozni, fórumozni fideszes politikus, hogy ne kerülne szóba a születésszám emelésének fontossága, legutóbb éppen szerdán gurított hatalmasat Németh Szilárd, amikor egy lakossági fórumon a következő üzenetet fogalmazta meg a hallgatóságnak: 

Aki teleszüli a világot, azé a világ.

A „dolgozó rétegek” családpolitikája

A népesedéspolitika kemény dió, országról országra, kultúráról kultúrára változhat, milyen eszközökkel tud hatni az állam a születésszám növelésére. A Fidesz-kormány mostanáig hozott demográfiai intézkedéseivel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a támogatásokat célzottan a középosztálynak szánják.

A társadalmi réteg szerint nem szelektáló családi pótlék összegének emelésére például nem kerítettek sort, ellenben a csokot és a családi adókedvezményt folyamatosan bővítik. Mindeközben hazánkban van a harmadik legtöbb szegény gyerek az EU-ban, amin ez értelemszerűen nem sokat segít. A csokra jövőre már 226 milliárd forintot szánnak a jövő évi költségvetésből, ami igen jelentős összeg. Az adókedvezménynek pedig akár munkaerőpiaci hatása is lehet, mivel jelentősen befolyásolja még azt is, mennyire drága a munkáltatónak alkalmazni valakit. 

Nőtt a születésszám tavaly

Mivel az intézkedések népesedési téren hosszabb távon fejtik ki hatásukat, korai lenne még mérleget vonni, de kétségtelenül látszik némi emelkedés a születések számában itthon, és tavaly a házasodási kedv is húszéves csúcsot döntött. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb demográfiai elemzése szerint tavaly a születésszám kismértékben nőtt, viszont a termékenység húszéves rekordszintre emelkedett, ami azért nem okozott demográfiai áttörést, mert közben a szülőképes korú nők is egyre kevesebben vannak. Probléma viszont, hogy egyre több a tinédzser anya, ami nyilvánvalóan nem volt cél, és valószínűleg nem is a demográfiai intézkedések közt kell keresni rá az okokat. 

A KSH adatai szerint egyébként Magyarországon lenne helye megfelelően célzott népesedéspolitikának, a kutatásokból ugyanis az derül ki, hogy az átlag magyar nő több gyereket szeretne, mint amennyi végül lesz neki. Ennek változatos okai vannak, de ha a magánéleti, felülről nehezen befolyásolható tényezőket kivesszük a pakliból, akkor is marad terepe a lehetséges kormányzati intézkedéseknek. 

forrás: KSH
forrás: KSH

A termékenységi ráta jelenleg 1,45 körül alakul Magyarországon. Ha nem sikerül valamilyen eszközzel hosszú távon trendfordulást elérni a népesedési folyamatokban, és nem számolunk tömeges bevándorlással, akkor 2060-ra már kevesebb mint 7,5 millióan fognak élni hazánkban az előrejelzések szerint.

Nagyobb egyenlőség, több gyerek

Európai összehasonlításban a számok azt mutatják, a születésszám növelésének egyik leghatékonyabb eszköze a nők egyenlőségének, jogbiztonságának, munkahelyi és szociális biztonságának növelése. Ezt mutatja, hogy a gender equaliy index tekintetében jól álló országokban több gyerek születik.

A nemek egyenlősége pozitívan függ össze a termékenységgel.
A nemek egyenlősége pozitívan függ össze a termékenységgel.

Sokkal szívesebben vállalnak ugyanis gyereket a nők, ha nem fenyeget a veszély, hogy  ezzel vége a karriernek , illetve ha bajba kerülnek (például ők vagy gyerekeik családon belüli erőszak áldozataivá válnak), akkor az intézményrendszer segítség helyett  áldozathibáztatóüzemmódba kapcsol, és elvész a megélhetés. 

A kormány eddigi, és most bejelentett intézkedései részben megfelelnek ennek a kívánalomnak: a bölcsődefejlesztés és a gyed extra korábbi növelése segíthet a munkaerőpiacra való visszatérésben, a most bejelentett diplomás gyed-meghosszabbítás a diákhitel-csökkentés és a jelzáloghitel-kedvezmény pedig az anyagi biztonsághoz tesz hozzá, bár a mintázatba illően ismét csak a középosztálynál. És is feltűnő, hogy a támogatások nagy része nem az anyákat mint egyéneket célozza, hanem (keresztény-konzervatív fogalmak szerinti) családban gondolkodik.

Ráadásul olyan terv továbbra sincs a csomagban, ami a munkaerőpiacra visszatérést segítené a szülés után, vagy a kiszolgáltatott helyzetben levő nők hatékonyabb megsegítését szolgálná. Az egészből inkább az látszik, hogy a kormány továbbra is az általa kívánatosnak tartott, nagycsaládos középosztályi életformát megjelenítő emberekre céloz. Az viszont nem tűnik prioritásnak, hogy a nemek közti egyenlőséget növelje, a nők helyzetével érdemben foglalkozzon; ennek kiváló példája a családon belüli erőszak büntetéséről szóló Isztambuli Egyezmény hányatott sorsa Magyarországon

Feltűnő különbség van a két- és a háromgyerekesek támogatási mértéke között is, nyilván azért, mert a háromgyerekesek a kulcsai annak, hogy az áhított 2-es arány fölé kússzon a termékenységi ráta. Hogy az államnak mennyivel értékesebb a harmadik gyerek, mint az első és a második, azt egy korábbi állapotra itt számoltuk ki

Mennyibe kerül mindez?

Az intézkedéseknek nyilvánvalóan komoly anyagi és szabályozási vetületük is van, amivel kapcsolatban felmerülnek kérdések:

  • A nemrég benyújtott 2018-as költségvetésbe beleszámolták-e már a demográfiai program kapcsán keletkező kiadásokat, vagy újabb módosítókra számíthatunk?
  • Egyáltalán mekkora tételt jelent a csomag a jövő évi büdzsének?
  • A diákhitel elengedése pontosan milyen időszakban végzett nőket érinti, esetleg visszamenőleg is érvényes lesz?

A demográfiai csomaggal kapcsolatos kérdéseinket elküldtük az érintett minisztériumoknak, amint válaszolnak, közöljük.