- Gazdaság
- kína
- budapest-belgrád
- budapest-belgrád vasútvonal
- kínai miniszterelnök látogatása
- vasútfejlesztés
- vasút
- beruházás
- eu
Miért kell nekünk a méregdrága kínai vasút?

További Gazdaság cikkek
-
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
- Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma
- Érdemes gyorsan cselekedniük az autósoknak, csütörtökön ismét változik a benzin ára
- Az államtitkár szerint mintegy 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta
- Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén
Kevés olyan érthetetlen és értelmetlen projekt van a magyar gazdaságtörténetben, mint a Budapest és Belgrád közti vasúti beruházás magyar szakasza: az évek óta hánykolódó kínai–magyar projekt Orbán Viktor hétfői bejelentése szerint meg fog valósulni, mégpedig eszméletlenül drágán.
Ferencváros és Kelebia között. Amely teljesen pusztában vezet, ezért még csak a különlegesebb tereptárgyak iránti igény sem indokolja a drágaságot.
Aranyból fog épülni a kínai vasutunk
Indul a Budapest-Kelebia-vonal csaknem ezer milliárdos átépítése a kínaiak kérésére. A gigaprojektnél viszont már most előjött két igen komoly probléma: az értelme és az ára.
De a legnagyobb baj nem is ez, hanem hogy a vonalat nagyjából senki nem használja: a Kunságon végighaladó pálya gondosan kerüli a nagyvárosokat, a Belgrád és Budapest közti közvetlen forgalom pedig elhanyagolható.
Felmerül tehát a kérdés: mégis miért van szükségünk erre a beruházásra, kinek áll mindez érdekében? Összeszedtük a legnépszerűbb és leghihetőbb érveket és teóriákat arról, hogy mit gondol a kormány, meg miért akarják mindezt ránk tukmálni a dolog ötletgazdái, a kínaiak.
Tényleg elhisszük, hogy hídfőállás leszünk
A legnaivabb magyarázat a beruházásra, hogy kormánykörökben valóban komolyan úgy gondolják, ezzel, illetve ehhez hasonló beruházásokkal Magyarország kiemelt stratégiai helyzetbe kerülhet Kína szemében. Ez a narratíva már elég régóta megy, még ha mostanában kevésbé hangos is: végső soron a keleti nyitás hat évvel ezelőtti meghirdetésének is az volt az alapja, hogy
A gyakorlatban ez valahogy úgy nézne ki, hogy
- a kínaiak megépítik a vasutat;
- a vasúton keresztül elhozzák hozzánk a kezükben lévő pireuszi (athéni) kikötőből az árut;
- azt itt Magyarországon kezelik, feldolgozzák, EU-konformosítják, aztán innen viszik tovább az unió többi részébe.
- Azaz a vonal mentén majd kínai logisztikai és gyártóberuházások létesülnek, rengeteg tőke és munkahely érkezik az országba.
- Azzal tehát, hogy megépítjük (vagy megépíttetjük) a kínaiak vasútját, hosszú távra befektetünk a kínai–európai kereskedelembe, illetve a kínaiak itteni terjeszkedésébe.
- Mivel pedig Kínát felveti a pénz, ezen rengeteget kereshetünk.
A valóság azonban ennél árnyaltabb. Egyrészt a kínai áru és a kínai tőke már eddig is elég jól eljutott Európába, más kikötőkön és más vasútvonalakon keresztül. Ez pedig így is marad. Bár a kínaiak fő külpolitikai projektje jelenleg valóban egy elég ambiciózus, Európát és Kínát összekötő nemzetközi infrastruktúra-fejlesztési stratégia, az Egy öv, egy út (korábbi nevén Új Selyemút), ennek kismillió tervezett leágazása és végpontja lenne. Tehát hiába pedálozunk, legfeljebb egy lehetünk a sok közül, ráadásul jó drágán.
A gyarmatosító selyemúton jön a magyar aranykor?
Matolcsy egy kínai gigaprojekt farvizén duplázná meg a magyar GDP-t. Azonban míg Peking szerint az új Selyemúttal mindenki nyer, sokan már kínai gyarmatosítással riogatnak a dolog kapcsán.
Ez az érvelés ráadásul ott is sántít, hogy ahhoz, hogy mi lehessünk a kínaiak kelet-közép-európai logisztikai központja, a vasutat először el kellene vinni Belgrádig Pireuszból. Ez pedig még annál is problémásabban halad, mint a magyar szakasz. Ami annak fényében nem meglepő, hogy egy 800 kilométeres összeköttetésről beszélünk, ráadásul a Balkánon, annak minden politikai és földrajzi nehézségével együtt.
Másrészt hiába nőtt meg az utóbbi években Kína európai gazdasági étvágya, a keleti régió relatíve kevésbé érdekli őket. Ezt mutatják a számok is: hozzánk eleve jóval kevesebb kínai pénz jön. Ennek az oka nagyon egyszerű: a kínaiaknak Európában két dolog kell, piac és technológia. A magyar piac kicsi, ami technológiánk meg van, az javarészt eleve külföldi tulajdonú gyárakban és szolgáltatóközpontokban koncentrálódik.
A jelenlegi kínai befektetési politika alapján nem látszik, hogy pusztán a vasútvonal miatt sokkal érdekesebbé válnánk számukra, vagy ők számunkra. Hiszen az a fajta feldolgozóipari működtőtőke (azaz a gyárépítés), amire a magyar kormány vár, nem kifejezetten jellemző a kínaiak európai stratégiájára. Valami gazdasági haszna persze biztos lesz a dolognak, ha más nem, a jobb összeköttetés Belgrád és Budapest között. De milyen áron: ennyi pénzből sokkal értelmesebb beruházásokat is létre lehetne hozni.
Politikai gesztus
Egy másik verzió, hogy a Budapest–Belgrád-vonallal valójában politikai gesztust teszünk Kínának. Tehát a beruházás alapja nem (vagy nem kizárólag) a gazdasági racionalitás, inkább arról van szó, hogy megmutatjuk Pekingnek: ránk lehet számítani, velünk lehet együttműködni, mi jó partnerek vagyunk. Ennek jeleként pedig végigvisszük a számunkra nyilvánvalóan ráfizetéses, az Európai Unió által is kifogásolt projektjüket.
Ez már egy reálisabb forgatókönyv: ha valóban lemeccseljük Brüsszellel a dolgot, és megadjuk a kínaiaknak, amit akarnak, azzal biztos szerzünk Pekingben pár piros pontot. Amire egyébként szüksége is van a keleti nyitásnak: ahogy korábban is írtuk, hiába a hangzatos szlogenek és a nagy bejelentések,
Magyarország lett Kína kapuja, csak Kína nem tud róla
Orbán Viktor szerint a keleti nyitás a magyar gazdaság négy alappillérének egyike, és a kormány keményen dolgozik rajta, hogy kínai pénz virágoztassa fel az országot. De mégis mit adtak nekünk a kínaiak, és mi igaz a kormányzati sikerpropagandából?
Különösen vasúti téren: a kínaiak már jó néhány éve kampányolnak, hogy gyorsvasutat építhessenek a ferihegyi repülőtérre, és a Budapestet megkerülő V0-s vasúti körgyűrűre is bejelentkeztek. Ezekből viszont nem lett semmi. Mivel elég ciki volt, hogy sorra dőlnek be a projektek, most már muszáj volt valamit lépni, amivel Peking kedvében járunk.
Peking pedig nem véletlenül nyomja a vasutat és az infrastruktúra-építést: az utóbbi évek belföldi beruházási őrületében elképesztő építőipari kapacitásokat hoztak létre; ám a gazdasági növekedés lassulásával és a beruházási láz lecsengésével ezek kihasználatlanok maradtak. Most Kína szerte a világba próbálja exportálni az építőipari feleslegét, és lázasan épít autópályákat és vasutakat Ázsiától kezdve Afrikán át Latin-Amerikáig. Ebbe a sorba szállnánk most be.
Persze a politikai gesztustétel mögött is gazdasági érdekek húzódnak: a remény nyilvánvalóan az, hogy a pirospont-szerzéssel Kína szemében nő az ázsiónk, cserébe majd kapunk további beruházásokat is. Ami egy bizonyos pontig reális is: valami hozadéka biztos lenne a beruházásnak kínai befektetések tekintetében. Ám tágabb értelemben itt is érvényes az előző pont: Kína befektetési politikája nem kompatibilis a magyar gazdaság igényeivel, így olyan nagyon sokat nem tudunk nyerni rajta.
EU-s szabadságharc
Hallottunk olyan verziót is az Európai Bizottság tájáról, miszerint Brüsszelben egyesek nem tudnak nem arra gondolni, hogy a magyar kormány valamiféle uniós politikai játszmát akar faragni a projektből.
Ennek a teóriának az alapja, hogy a projekt
Ezért a kormány számára egyértelmű kell hogy legyen: ebből szinte biztos, hogy meccs lesz az EU-val. Persze arról megoszlanak a vélemények, hogy a kormány direkt Brüsszellel akar-e balhét, amit belpolitikai mozgósításra használhat majd fel, vagy a közelgő balhé csak annak a mellékterméke, hogy Kína számára próbálja bizonyítani lojalitását.
Belgrád és Stara Pazova között már építik
A Belgrád és Stara Pazova közötti 34,5 km-es szakaszon kedden megkezdődött a Belgrád-Budapest vasútvonal felújítása és modernizációja, jelentette a szerb Beta hírügynökség. A 350 millió US dollár értékű beruházást két kínai vállalat, a China Railways International és a China Construction Company valósítják meg. Ez a szakasz a tervek szerint három év alatt készül el. A teljes, 2,9 milliárd dollár összegű Belgrád-Budapest gyorsvasút-projekt kivitelezési ideje hat év. A projekt szerbiai, a magyar határig terjedő részének össz-értéke mintegy 2 milliárd dollár.
A fő probléma, hogy (amint fent írtuk) a kínaiak számára a biznisz lényege, hogy ők építsék a vasutat. Az EU-ban viszont elvileg nem így működnek a dolgok: a vasutat az építi, aki megnyeri a nyílt és tisztességes közbeszerzést. Erre persze a megoldás az szokott lenni, hogy olyan közbeszerzési feltételeket szabnak, amit csak a kiszemelt partner tud teljesíteni. Ami elvben megint nem szép dolog.
Itt a magyar kormány stratégiája nagyjából az lehet, ami a paksi bővítés esetében: hogy egy kis politikai huzavona után Brüsszel csak belemegy a nyilvánvalóan szabálytalan projektbe.
- Egyfelől uniós szinten is megvan a fogadókészség Kína európai pénzszórásának támogatására, és nem lenne meglepő, ha a jó gazdasági kapcsolatok reményében az Európai Bizottság kicsit hajlandó lenne nem odanézni, amikor a szabályszegés történik.
- Másfelől pont az utóbbi időben mintha az EU elkezdett volna egy kicsit komolyabban odacsapni Kína körmére a számtalan egyértelmű gazdasági és kereskedelmi szabályszegés kapcsán, tehát az sem elképzelhetetlen, hogy pont ebben az ügyben példát akarnak majd statuálni.
- A politika mellett pedig az sem elhanyagolható adalék, hogy jó pár nyugat-európai cég szeretné távol tartani a kontinenstől a kínai konkurenciát a vasúti és infrastrukturális beruházások terén.
Persze ez utóbbira is lehet gyógyír: ahogy Paks esetében, úgy itt is megoldás lehet, hogy alvállalkozónak bevesznek nyugati cégeket is a buliba a kedélyek lenyugtatása végett; ez technológiai szempontból amúgy is kívánatos. Ahogy az is racionális érvként merülhet fel a kínai hitelfelvétel és a várható kínaik kivitelezés mellett, hogy az EU (pont a dolog értelmetlensége miatt) úgysem adna pénzt a Budapest–Belgrád-vonalra, akkor hadd csináljuk úgy, ahogy akarjuk.
Félretolta jogot, és politikai alkut kötött az Európai Bizottság Paks II. ügyében?
Jávor Benedek kikérte a bizottsági dokumentumokat. Ha európai cégek is jöhetnek, utólag rendben van a szabályszegés?
Oligarchafinanszírozás
Ahogy minden magyarországi infrastrukturális beruházás kapcsán, úgy itt is felmerül annak a gyanúja, hogy a kormányhoz közeli vállalkozókat akarnak megbízni a kivitelezéssel. Persze az már a fentiekből kiderül, hogy pont emiatt az egész projekt egy nehéz kötéltánc: míg egy ekkora tortából nyilván szeretne a saját csókosainak is adni a kormány,
Forrásaink szerint pont ezért is volt ilyen nehéz dűlőre jutni a kínaiakkal a vasúti projektek esetében, hiszen túl sokan akartak egy-egy szeletet a bizniszből. A kínai és hazai beruházók részarányával kapcsolatos nézeteltéréseket Szijjártó Péter is elismerte, amikor azt nyilatkozta, hogy „minél magasabb lesz a magyar vállalati részvétel, annál magasabb hitelkamatot tudunk kigazdálkodni, és ugyanez igaz fordítva is, vagyis egy alacsonyabb részesedésnél kisebb kamatot bír el a beruházás”. Más szóval a magyar részvételt az állam gyakorlatilag a hitel kamatán keresztül fizetné meg a kínaiaknak.

A hitelkonstrukciót végül nem hozták nyilvánosságra, ahogy a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát is titkosították, úgyhogy azt nem tudni, mi lett az alkudozás vége. A főberuházó egy magyar–kínai vegyesvállalat lesz, a kivitelezők számára közbeszerzést írtak ki. Hogy hova jut a pénz, az tehát később fog csak kiderülni.
Mindazonáltal biztosan nem a leghatékonyabb módja az oligarchafinanszírozásnak ez a modell, sokkal egyszerűbb a vissza nem térítendő uniós támogatásokat megcsapolni. Ami azt is jelenti, hogy a magyar kormánynak valahogy sikerült egy olyan projektet találnia, amiből nemhogy az ország, de még Mészáros Lőrinc sem fog olyan rengeteget profitálni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
Hétfő óta ingadozik a magyar fizetőeszköz.
2 órája
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
2 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
3 órája
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
4 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
4 órája
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
3 órája
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Mindeközben
Horváth Gréta a volt férjéről: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
3 órája
- Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.
4 órája