Orbán Viktor döntése most kiállta az erőpróbát
További Gazdaság cikkek
- A felszín felett maradt az építőipar, de mikor jöhet a visszapattanás?
- Fontos hírt kaptak az autósok, érdemes lesz a volán mögé ülni
- Itt a kormány újabb lépése, ez már a fiatalok munkahelyeit érinti
- Minimálisan mozdult csak el a forint az esti szintről
- Kína megfenyegette az Egyesült Államokat Joe Biden lépése után
„A jóléti államok helyett munkaalapú társadalmi rendszerre lesz szükség Európában. Sikeres államot azonban csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte, olyan öntudatos közösség, amelyet az állam a maga munkájával szolgál. Az állam igazi ereje a nemzetből fakad” – fogalmazott Tusnádfürdőn még 2011-ben Orbán Viktor miniszterelnök, majd akkor azt is kijelentette:
véget ér a nyugati jóléti és fogyasztói társadalom időszaka, most a munkaalapú társadalmat kell felépíteni. Ebben a gyökeres átalakulásban megváltozik az állam szerepe is, amennyiben a visszafizethetetlenné vált államadósságot csak állami eszközökkel lehet rendezni, csak erőteljes állami akarattal lehet visszavezetni a munkaerőpiacra a munka nélkül maradtakat.
A napokban megérkezett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi évre vonatkozó teljes foglalkoztatottsági és munkaerőpiaci jelentése:
- a foglalkoztatottak átlagos száma 29 ezer fővel, 4 millió 724 ezer főre emelkedett, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 74,8 százalék volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.
- Érdemes felidézni a 2022-es adatokat is: akkor a foglalkoztatottak átlagos száma 61 ezer fővel, 4 millió 696 ezer főre emelkedett, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 74,4 százalék volt, 1,3 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.
A kontextushoz a további adatokat is fontos hozzátenni. A magyar gazdaság meglehetősen nehéz időszakon esett át 2022-ben, illetve 2023-ban: a fordulópont a tavalyi harmadik negyedév volt, amikor véget ért a technikai recesszió. Akkor már az előző negyedévihez képest 0,9 százalékkal nőtt a gazdaság. Az alábbi diagram jól szemlélteti a hullámvölgyet:
Ezek alapján leszögezhető: a háború, az energiaválság, az uniós pénzek tartós hiánya, továbbá a számos gazdasági nehézség a legkevésbé sem veszélyeztette a munkahelyeket. Ráadásul a reálkeresetek szeptemberben – 2022 augusztusa óta először – 1,7 százalékkal már növekedtek az egy évvel korábbihoz képest (októberben 3,7, novemberben 5,7 százalékkal nőtt az adat). Ennek hatása már a bizalmi indexekben is tetten érhető.
A munkaerőpiac a nehézségek ellenére stabil maradt. A történelmi kihívások ellenére A reálbérekben is megtörtént a fordulat.
Bár korábban voltak olyan elemzések, amik azzal riogattak, hogy veszélyben vannak a magyarok munkahelyei, fontos hozzátenni, ez nem valósult meg, sőt mára inkább a munkaerőhiány lett a kérdés.
Czomba Sándor: Történelmi eredmény
„A legnagyobb eredménynek munkaerőpiaci oldalról az tekinthető, hogy a nehéz külső körülmények ellenére fél százalékkal sikerült tovább növelni a munkahelyek számát, és ezzel fenntartani a magas foglalkoztatást Magyarországon” – fogalmazott az Index megkeresésére Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. A foglalkoztatás növekedési üteme mérsékeltebb volt ugyan, mint az előző évben,
de az elsődleges munkaerőpiacon minden negyedévben emelkedett a munkában állók száma, miközben folytatódott az állami közfoglalkoztatás keretében dolgozók számának csökkenése.
Magyarország nemzetközi összehasonlításban az Európai Unión belül változatlanul a legalacsonyabb munkanélküliségű ország. „Az elmúlt év átlagában a munkanélküliség szintje 4,1 százalékot tett ki, ami a 2010-es foglalkoztatási fordulathoz képest jóval kevesebb, mint felére esett vissza” – tette hozzá az államtitkár. Történelmi eredmény is született tavaly: soha nem volt még ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma.
Az államtitkár leszögezte: a hatékony munkaerőpiaci programok mellett az akut munkaerőhiány is hozzájárult ahhoz, hogy egyre többen kezdtek munkát keresni olyanok, akik korábban nem voltak jelen a magyar munkaerőpiacon. Az élénkülés növelte a munkaerő-kínálatot, egyre többen jelennek meg a munkaerőpiacon.
Ez magyarázza, hogy egyszerre nőtt a foglalkoztatottak száma, és minimálisan a munkanélküliek statisztikai létszáma. A foglalkoztatás bővülését segítette, hogy az egy évvel korábbihoz képest 11 ezerrel nőtt a 65 év felett munkát vállalók száma. A foglalkoztatás stabilitásához pedig az is hozzájárult, hogy szeptemberben bekövetkezett a reálbérfordulat, azaz egyre többet ér a családok jövedelme.
Czomba Sándor aláhúzta, tavaly is folytatta a kormány azokat a foglalkoztatást elősegítő támogatási programokat, amelyek a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek munkába helyezését segítették elő.
Az államtitkár kiemelte, hogy az Út a munkaerőpiacra és a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába célzott munkaerőpiaci programok mellett a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram és a Széchenyi Kártya Program is komoly szerepet játszott abban, hogy a hazai kkv-szektor vállalkozásai meg tudták tartani a munkavállalókat, sőt esetenként bővítették is számukat. Szintén pozitívan járult hozzá a minimálbérek emelkedése, amelyek nem csak a tavalyi év elején emelkedtek,
példátlan módon már decemberben életbe lépett a 2024-es emelés.
Így az elmúlt év decembere óta a minimálbér 15, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal emelkedett, mindez egyértelműen javította a leghátrányosabb helyzetű munkavállalók körülményeit, munkavállalási hajlandóságát. „Az infláció visszaszorításának köszönhetően a reálbérek növekedése idén is folytatódhat.”
Az államtitkár emlékeztetett, idén januárban a foglalkoztatás további növelése érdekében egy generációváltást elősegítő programot indítottak, ami főként fiatal pályakezdők elhelyezkedését segíti. Már pályázható a kkv-k számára a kapacitásbővítő támogatás is, melynek segítségével a hátrányos helyzetű régiókban két és fél millió forintot kaphatnak a cégek minden új regisztrált álláskereső foglalkoztatása után.
Ez már a munkaerőhiány kora
Ahogy azt fent kiemeltük, a munkavállaló korú népesség foglalkoztatási szintje 74,8 százalékra, eddigi történelmi csúcsára emelkedett. Magyarország ezzel jelentősen meghaladja a 70 százalék körüli uniós foglalkoztatási átlagot. A V4-országok közül egyedül Csehországban magasabb a foglalkoztatás a magyarországinál, de a különbség nem jelentős, mindössze 3 százalékpont.
A környező országokban, beleértve Ausztriát is, Magyarországon a legmagasabb a foglalkoztatási mutató.
Az előző évi szinthez képest Magyarországnak közel fél százalékkal sikerült javítani a foglalkoztatási rátát, míg Csehországban, Romániában és Szlovéniában visszaesett a foglalkoztatás az elmúlt évben.
Ám napjainkban Magyarországon már a munkaerőhiány lett a nagyobb prioritás. A nemzetgazdasági miniszter ezzel kapcsolatban korábban leszögezte, növelni kell a munkaerőpiaci aktivitást. A 15–64 éves korosztályban az aktivitási rátát a jelenlegi szintről 85 százalékra szeretnék növelni. A 20–64 éves népesség 80 százalék feletti foglalkoztatási szintje már teljes foglalkoztatásnak tekinthető, azonban még tovább is javítható:
a korcsoportos népesség közel 20 százaléka nem végez keresőtevékenységet.
Czomba Sándor lapunknak kifejtette, hogy a fiatalok és az idősebb munkavállalók esetében a részmunkaidős foglalkoztatás ösztönzése reális lehetőséget jelenthet a foglalkoztatás további bővítéséhez. A munkaerőhiány lassan a nemzetgazdaság egészére kiterjedő jelenség.
A kormány határozott célja, hogy a hazai munkaerőhiányt elsősorban a rendelkezésre álló magyar munkaerő-állomány aktivizálásával és foglalkoztathatóságának javításával oldja meg. Vendégmunkások alkalmazására tehát csak az akut munkaerőhiány enyhítése érdekében kerülhet sor.
Első a magyar munkaerő, ennek érdekében fogadta el az Országgyűlés a minden eddiginél szigorúbb idegenrendészeti törvényt, és e szigor szem előtt tartása mellett kerülnek kialakításra a részletszabályok is.
Az államtitkár leszögezte: Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni.
Mik következhetnek idén?
Korábban részletes elemzésben foglalkoztunk azzal, hogy a fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában 269 ezer főt foglalkoztattak, foglalkoztatási rátájuk 27,2 százalék volt. Szemben az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népességgel, ahol a foglalkoztatási ráta 88,3 százalék volt. Jól látható, hogy a fiatalok foglalkoztatásával valamit muszáj lesz kezdeni az aktivitási ráta emeléséhez.
Czomba Sándor lapunknak ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a tanulás melletti munkavégzés valóban nem általános a magyar fiatalok körében, de a nyári diákmunka támogatásával ezen a helyzeten valamelyest sikerült javítani az elmúlt időszakban. A nem dolgozó, nem tanuló fiatalok aránya is javuló tendenciát mutatott az elmúlt években, a mutatószám uniós átlag alatti, de még mindig van mozgástér a további javulásra.
A kormány ennek megfelelően folytatni kívánja a fiatalok foglalkoztatását és aktivitását elősegítő támogatási keretrendszert az Ifjúsági Garancia Plusz keretében. Ezen belül kiemelt hangsúlyt kapnak a hátrányos helyzetű fiatalok munkaerőpiaci integrációját elősegítő intézkedések.
Az államtitkár összegzésként kifejtette, hogy jelenleg foglalkoztatási szempontból a legnagyobb kihívást a mára szinte minden ágazatot és régiót érintő munkaerőhiány jelenti, ami a vállalkozások növekedési lehetőségeinek egyik korlátjává vált. A kormány célja, hogy a munkaerő-tartalék aktivizálásán keresztül segítse a hazai gazdaság növekedésében kulcsszerepet játszó iparágakban tevékenykedő vállalatok megerősödését.
„A nem foglalkoztatottak visszavezetése a munka világába komplex feladat, amihez szakmai képzésekre, az alapvető kompetenciák fejlesztésére, és emellett egészségügyi vagy szociális szolgáltatásokra is szükség lehet. Tudomásul kell venni, hogy a hazai munkaerő-tartalék egy igen jelentős hányada csak hosszabb idő alatt készíthető fel a munkába állásra.” Végezetül azt is leszögezte: a készségek- és képességek fejlesztése egyre inkább nélkülözhetetlen eszköze az aktivitás javításának és megőrzésének, a digitalizáció és a zöldátállás alapvető változásokat hoznak a munkaerőpiacon, és jelentősen befolyásolják a jelenleg aktív munkavállalók foglalkoztatási kilátásait is.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)