Az államé lesz az EDF Démász

2016.12.06. 09:04

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. megveszi az EDF Démászt, aminek eddig a francia hátterű EDF International volt a tulajdonosa. A tranzakció a hatósági jóváhagyásokat követően előreláthatólag 2017 elején zárulhat - derül ki az ENKSZ közleményéből.

aramcegek

Az ENKSZ a közel 1500 főt foglalkoztató, regionális villamos energia egyetemes szolgáltató, EDF Démász Zrt. részvényeinek 100 százalékát veszi meg, tehát az állami cégé lesz a Démászhoz tartozó, 32 200 km hosszú villamos hálózatot üzemeltető EDF Démász Hálózati Elosztó Kft. is. A társaság mintegy 775 ezer lakossági- és versenypiaci fogyasztót lát el villamos energiával az ország délkeleti részén, így az egyetemes szolgáltatás mellett jelentős részesedése van a hazai szabadpiacon is.

Korábban 100 milliárddal számoltak

Az ENKSZ részben saját, részben külső forrásból finanszírozza a felvárásárlást. Ez utóbbit az MVM Csoport biztosítja, amely ezzel később az ENKSZ résztulajdonosa lesz az esetlegesen szükséges hatósági jóváhagyások megszerzését követően.

Korábban azt pletykálták a piacon, hogy a beharangozott tervek ellenére mégsem vásárolja meg az állami ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. a dél-alföldi áramszolgáltatót, az EDF Démász Zrt.-t, bár már évek óta szó volt már arról, hogy az EDF Démász kivonulna Magyarországról.

Arról a tervről, hogy az EDF hálózati cégét még idén megvennék, korábban már egy belső, Miniszterelnökségen készült dokumentum is kiszivárgott, az Index által  megszerzett anyagban 100-120 milliárd forintos árral számoltak.

Egy kis rásegítéssel

Márciusban azt írtuk, a kivonulásban csak részben lehet szerepe a rezsicsökkentésnek és az ágazati különadóknak, hiszen az energiapiac a világban mostanában átalakulóban van, és sok európai cég leányvállalata döntött hasonlóan, hogy a hazai piacra tudják összpontosítani az erőforrásaikat.

Ugyanakkor az állam alkuerejét növelhette a cég felvásárlásakor, hogy az elosztócégeket a szabályozáson keresztül egy ideje sakkban tartja, és az Európai Bizottság rosszallása ellenére továbbra is fenntartaná az egyébként uniós irányelvvel összeegyeztethetetlen helyzetet. Mindezt persze a rezsicsökkentés eredményeinek fenntartására hivatkozva, a Jobbik támogatásával.

Az, hogy az rendszerváltás után privatizált elosztócégek külföldi tulajdonosait szabályozói ráhatással eladásra kényszerítik, egészen régi terv. Matolcsy György miniszterként már 2012 novemberében egészen nyíltan kijelentette : „Aki helytelenül privatizációs vagyonhoz jutott a természetes monopóliumok területén – energia, szennyvíz, víz, csatorna –, attól vissza fogjuk venni, mert önként visszaadja. Mert olyanok lesznek a feltételek.”