A Mol mintegy 8,5 százalékos tulajdonrészt szerzett az OTP-ben a két cég között kötött április 16-i megállapodás alapján. A két cég olyan részvénycsere- és részvényswap-megállapodást kötött, amelynek értelmében 24 millió darab OTP-törzsrészvényt idegenítettek el 5 010 501 darab Mol-törzsrészvényért cserébe.
A részvényswap-megállapodás lejárata 2012. július 11., de eddig az időpontig bármelyik fél kezdeményezheti az ügylet pénzbeli vagy fizikai elszámolását. Az ügylet keretében egyébként az OTP vételi joggal rendelkezik a Molnál lévő 24 millió darab OTP-törzsrészvényre. Az ügylettel az OTP december 31-i 11,2 százalékos, a magyar előírások szerint számított egyedi tőkemegfelelési mutatója (Tier 1) 125 bázisponttal emelkedik. A tranzakciót követően a bank saját tulajdonában lévő OTP-törzsrészvények állománya 3 621 602 darabra változott. A csoporttagoknál lévő részvények darabszáma a 2009. március 30-i állapot szerint 2 098 560 darab, így a sajátrészvény-állomány mindösszesen 2,04 százalék.
A Mol esetében az ügylet nem jár a saját részvények számának változásával, és az OTP is ugyanannyi Mol-részvényt birtokol majd, mint ennek az ügyletnek a megkötése előtt. Az OTP-nél ugyanis már egy korábbi megállapodás alapján volt 6 987 362 darab részvény, amelyből most 5 010 501 darabról megszüntették a kölcsönadást, majd ugyanezt a darabszámot cserélték el most az OTP-részvényekre.
Az ügylet érdekessége, hogy a csütörtöki záróárak alapján a Mol-részvények értéke mintegy 56,3 milliárd forint (11 240 forintos záróárral számolva), míg az OTP-é (2620 forintos záróárral számolva) 62,8 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy vagy az OTP-részvényeket értékelték le 2350 forintra, vagy a Molét értékelték fel 12 550 forintra. Harmadik lehetőség lehet, hogy a megállapodás korábban köttetett, más árak alapján. Úgy tűnik, a mostani cserével az OTP jár jól, hiszen az ügylettel javul a tőkemegfelelési mutatója, és a közgyűlésén baráti kezekben tudhatja a 24 millió darab részvényét. Ugyanakkor a Mol szemszögéből - legalábbis az ismert információk alapján - semleges az ügylet, hiszen az OTP birtokában lévő Mol-részvények száma nem változott.