Minden ötödik segélyezett elutasította a felajánlott munkát Szolnokon

2009. július 13., hétfő 18:53

Az eddig kiközvetített több mint félezer segélyezettből minden ötödik elutasította a közfoglalkoztatás keretében felajánlott munkát Szolnokon – mondta el a "Munkalehetőség a Jövőért" Szolnok Nonprofit és Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója. Pedig sokan a munkával több mint kétszeresét kapnák a segélynek.

A segélyezési rendszerben évek óta nyilvántartott ügyfelek egy részéből ellenállást, felháborodást vált ki ez a lehetőség, holott a számukra folyósítható rendelkezésre állási támogatás 28500 forintos összegét így munkabér válthatja fel, melynek mértéke a minimálbér, azaz 71500 forint, illetve a szakképzettséget igénylő munkakörök betöltésekor 87500 forint – fogalmazott Juhász Gyuláné, a kft. ügyvezetője. Hozzátette: a rövidebb ideje állást keresők ezzel szemben többnyire örömmel fogadják ajánlataikat.

A társaság több mint egy évtizedes múlttal szervezi Szolnokon a közfoglalkoztatást, ezért az "Út a munkához" program végrehajtásában is meghatározó szerepet tölt be.

Az eddig kiközvetítettek száma meghaladja az ötszáz főt, akik közül különböző okokra hivatkozva minden ötödik ember utasította el a közfoglalkoztatás keretében felajánlott munkát. Ők viszont a szociális törvény előírásának megfelelően nem részesülhetnek tovább a korábbi ellátásban.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Villány bekeményít a szociális segélyek terén - 2009.05.13.
Átmeneti segélyt se kap, aki nem fogadja el a felajánlott közmunkát.
Nem enged Monok a kötött segélyből - 2008.07.30.
Hiába törvénytelen a feltételhez kötött segély, az önkormányzat nem vonja vissza döntését.
Kisebb lesz a segély a minimálbérhez képest - 2008.06.27.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

  • Tövispuszta
    Kepes András: Tövispuszta Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!