Veszteséges a Provident

2009.07.23. 15:24 Módosítva: 2009.07.23. 15:24
Túl van a nehezén a Provident Pénzügyi Zrt., de veszteséggel zárta a második negyedévet is: a gyorskölcsön-szolgáltató az első negyedévben még 1,8 milliárd, a második negyedévben viszont már csak 380 millió forint veszteséget könyvelt el. Mindez a brit anyavállalat gyorsjelentéséből derül ki, amit csütörtök reggel tett közzé a Londoni Értéktőzsdén. Az International Personal Finance (IPF) megerősítette, hogy a magyar cégnek továbbra sincs szüksége feltőkésítésre, de a brit központban válságmegelőző csomagról döntöttek. Ennek jegyében pénteken új terméket dobnak piacra hosszabb futamidővel és kisebb törlesztőrészlettel. A Provident Magyarországon elbocsát 90 embert, a rosszul fizető ügyfeleket pedig cégen belül átsorolja.

A londoni tőzsdén jegyzett anyavállalat csütörtökön tette közzé féléves gyorsjelentését. Ebből kiderül, hogy a Providentet is megviselte ugyanaz a "magyar kór", ami több nemzetközi pénzügyi cég itteni leányvállalatát: az elmúlt években rendre a csoportátlag felett teljesítő magyar vállalat most inkább visszahúzza a többieket.

Az IPF - amely öt európai országban (Magyar-, Cseh- és Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában), valamint Mexikóban érdekelt - a második negyedévben 17,6 millió font adózás előtti nyereséget ért el (a 2008-as év azonos időszakának 20 millió font eredményével szemben), 2009 első félévét pedig 9,1 millió font eredménnyel zárta. A vállalatcsoport finanszírozása stabil, és 2011 októberéig már most biztosított.

A magyar Provident működési piacán a növekvő munkanélküliség és a devizahitelek magas aránya is mélyítette a nehézségeket. Ennek megfelelően a magyar vállalat eredménye elmaradt a várakozásoktól, de a második negyedévben már kisebb volt a szorítás: a cég vesztesége az első negyedévi 5,8 millió fontról (jelenlegi árfolyamon 1,8 milliárd forintról) a második negyedévben 1,2 millió fontra (380 millió forintra) csökkent. A többször szigorított hitelbírálat és a hitelképes igénylők számának csökkenése miatt a vállalat 48 százalékkal kevesebb hitelt helyezett ki 2008 azonos időszakához képest.

A Provident négy elemből álló intézkedéscsomagot léptet életbe a nyereséges működés érdekében. Ennek részeként a 295 ezer ügyfél közül 85 ezret átsorol a rosszul fizetők közé (ők továbbra is a cég ügyfelei maradnak, de őket a vállalat követeléskezelési csoportja veszi át). Azokat az ügyfeleket érinti az átcsoportosítás, akik már régóta nem szerződésszerűen fizetnek, velül a követeléskezelő csoport próbál megegyezni. A takarékosság jegyében idén a menedzsment nem részesül bónuszban, emellett a cég megválik 90 munkatársától is (utóbbi mintegy 2,5 százalékos létszámcsökkentés). A létszámcsökkentés nem a képviselőket érinti (ők 3200-an vannak), hanem az egyéb háttérmunkát végző munkatársakat acsoportvezetőtől kezdve a területi vezetőig - nyilatkozta az Indexnek Tóth Andrea kommunikációs főosztályvezető.

A negyedik elem hosszabb futamidejű és kisebb törlesztőrészletű termék bevezetése e hét péntektől. (A Provident ugyan kizárólag forinthiteleket ad, de közvetve hatott a cégre is az árfolyam-gyengülés, az ügyfelek jelentős részének vannak devizakölcsönei más hitelintézeteknél, és azok törlesztőrészleteinek megugrása miatt kevesebb maradt a családi kasszában a Provident-hitelre is.) Az új termék a továbbiakban is igényelhető otthoni kiszolgálással, vagy banki utalással. Az eddigi 40 helyett mód lesz 45 hét futamidőt választani. Ezzel a tényleges törlesztési összteher a banki átutalásos megoldásnál csökken, az otthoni szolgáltatás esetén a plusz ötheti kiszállás miatt nem, itt csak az alkalmankénti részlet összege lesz kisebb.

A Provident működését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálta és arra kötelezte, hogy módosítsa szabályzatát az előtörlesztésre és többletbefizetésre vonatkozóan. A Gazdasági Versenyhivatal pedig az ügyfelek tisztességtelen befolyásolásának gyanúja miatt indított eljárást a közelmúltban. A Providenttel szemben széles körű támadás indult az elmúlt hónapokban a 400 százalékot is meghaladó teljes hiteldíj-mutató (thm) miatt. A tényleges helyzet azonban az, hogy a gyorskölcsönök tipikusan legfeljebb egy év futamidejűek, a törlesztések pedig kis összegűek és heti gyakoriságúak. A thm-számítás szabályozása viszont a hagyományos hitelekre (egy évnél hosszabb idő, havonta nagyobb összegű részlet) épül. Ennek következtében a gyorskölcsönök thm-je felfelé torzít, a hirdetésekben kötelezően megjelenített százalék a sokszorosa a valódi kamatlábnak. Amiben viszont benne van a hagyományos banki kölcsönöknél ismeretlen nagyon gyors elbírálás és folyósítás, valamint a drága személyes, otthoni kiszolgálás.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

30 perce

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.

március 1., 11:02

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Címlapon
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába

Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába

Elmondása szerint nem volt ilyen terv.

1 órája

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

1 órája

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.

március 2., 06:06

  • Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

tegnap, 21:12