A PM változtat a hiánybecslésén, ami meg nem változik

2009. szeptember 10., csütörtök 15:55 |

Kisebb is lehetne az idei költségvetési hiány, de rejtélyes dolgok miatt mégsem lesz az - nagyjából ez a kép alakult ki a Pénzügyminisztérium mai sajtótájékoztatóján történtekből.

Már két egymást követő negyedévben is negatív szám szerepel a büdzsében a társaságiadó-soron, vagyis a cégek kevesebb adót fizettek, mint amennyit visszakértek júliusban és augusztusban, ilyenre pedig még nem volt példa. Ez azonban cseppet sem zavarja a Pénzügyminisztériumot, sőt, hihetetlen optimizmusról tett tanúbizonyságot a mai normál havi sajtótájékoztatóján. A szakminisztérium ugyanis azt prognosztizálja, hogy ilyen előzmények után a büdzsé úgy realizál nettó 40 milliárd forintnál is több tao-bevételt szeptemberben, hogy 2007 és 2008 szeptemberében 25-26 milliárd forintra tett szert ugyanilyen jogcímen.

A szakminisztérium tájékoztatója még egy kérdőjeles dolgot hozott. A PM közölte, hogy az önkormányzatok idén kisebb – úgynevezett pénzforgalmi elszámolás szerinti – hiányt produkálhatnak az eddig gondolthoz képest. Ez pedig azt kellene hogy jelentse, hogy minden egyéb változatlansága esetén az uniós kimutatás szerinti deficit is alacsonyabb lesz a 3,9 százalékos, a GDP arányban kifejezett célnál. De nem így lesz, mondja a PM, mert bizonyos tranzakciók ezt a hatást semlegesítik. Lapunk kérdésére Katona Tamás államtitkár nem kívánta részletezni, hogy pontosan miről is van szó itt.

Amúgy egy fillért sem változtatott sem a háromnegyed éves, sem az egész éves előrejelzésén a tárca. (Ez a fajta becslés az önkormányzati alrendszert nem tartalmazza.) Ez pedig azt jelenti, hogy ha igaza lesz a tárcának, akkor szeptember végére 1067 milliárd forintra kúszhat fel a felhalmozódott deficit, hogy aztán év végére 991 milliárdra kicsit visszakorrigáljon. A szeptember végére prognosztizált deficit egy fontos szintet már átlép: 997 milliárd forintos hiánynál van ugyanis az a határ, amely törvényileg kötelezi a kormányt, hogy készítsen költségvetésitörvény-módosítást: a büdzséről szóló törvényen vezessen át mindent, amely egyrészt abból fakad, hogy a makrogazdasági feltételek másként alakulnak, mint ahogyan azt tavaly ősszel, az idei költségvetés megalkotásakor gondolták, másrészt ami az idei év közi adócsomag hatását és a kiadásvágás következményeit is tükrözi.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

100 milliárdos hiány az augusztusi büdzsében - 2009.09.07.
A tb-kassza helyzete egyre rosszabbul fest.
Eddig csúnyán fest az idei büdzsé - 2009.08.17.
A 12 havi hiány a GDP 4,7 százalékára emelkedett, pedig a hiánycél 3,9 százalék. Indokoltak a szigorító intézkedések.
Létszámstopot vezetnek be a közszférában - 2009.07.28.
Év elejétől ötvenezerrel hízott a költségvetési szektorban dolgozók száma. Nem lehet kiszervezéssel kibújni a szigorítás alól.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....

Hirdetés