Demján-cég az APEH feketelistáján
További Magyar cikkek
Csaknem hárommilliárd forintnyi jogerősen megállapított adóhiányt halmozott fel a budapesti székhelyű – de postacímén tartósan elérhetetlen, ezért felfüggesztett adószámú – KPHS Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amely ezzel a pénteken publikált APEH-feketelista (pdf-ben) első helyére került. A pontosan 2 962 269 000 forintnyi adóhiányt 2 357 060 000 forintnyi úgynevezett jogkövetkezmény – pótlék és bírság – egészíti ki, így a cégnek összesen 5 319 329 000 forintot kellene befizetnie az államnak.
Kérdéses azonban, hogy ebből a pénzből lát-e egy fillért is a költségvetés. A 2005 decemberében alakult, korábban négy, 2007 februárja óta két másik magánszemély tulajdonában cég 2006-ban ugyan még 14,9 milliárdos árbevételt ért el, ám 2007 óta nem adott le mérleget és eredménybeszámolót – derül ki az Opten cégtárából. A társaság jelenlegi tulajdonosa a főváros III. kerületében lakó Ardai Zoltán és Ardai Zoltánné, előbbi nevén egy felszámolás alatt álló vagyonvédelmi vállalkozás is szerepel, valamint van egy családi tanácsadó vállalkozásuk is.
Tíz cég, harmincmilliárd forint
Az adóslista második helyén a felszámolás alatt álló Beckham Irodatechnikai és Kereskedelmi Kft. 2,3 milliárdos adóhiányt hozott össze; ehhez jön még 2,1 milliárdnyi jogkövetkezmény, így jön ki a 4,4 milliárdos össztartozás. Szintén több mint kétmilliárdos adóhiánya van a harmadik helyen lévő Global Impex 2005 Kft.-nek. További öt cég halmozott fel legalább egymilliárdos adósságot, az első tízbe 662 milliós adóhiánnyal lehetett bekerülni.
A feketelistán 126 cég és 54 magánszemély szerepel (előbbiek legalább százmilliós, utóbbiak legalább tízmilliós, jogerőre emelkedett adóhiánnyal kerülnek be a névsorba). A lista első tíz helyén álló cég összesen 16,3 milliárd forintos adóhiány halmozott fel, amihez 14,4 milliárd forintos jogkövetkezmény társul, így nekik összesen 30,7 milliárdot kellene befizetniük az államnak (persze aligha fognak, öt cég felszámolás, egy végelszámolás alatt áll, a már említett KPHS-nek pedig márciusban fefüggesztették, majd törölték az adószámát, miután az APEH nem találta meg őket).
Csorvás és Demján
A cégnévsornak két érdekessége is van. Az ország tizennegyedik legnagyobb adótartozója Csorvás városa. A nem egészen hatezer lakosú Békés megyei település önkormányzatának több mint félmilliárd, egész pontosan 571 424 000 forintnyi adóhiánya vált jogerőssé az elmúlt negyedévben. Szilágyi Menyhért, a település polgármestere az Index kérdésére elmondta: még egy 2005-ös beruházás áfa-visszatérítéséhez kapcsolódik ez az ügy. Az APEH akkor jóváhagyta a visszatérítési igényüket, ám 2008-ban az adóhivatal felülvizsgálta saját maga döntését. A polgármester elmondta azt is, hogy ezt a döntést megtámadta a város, az ügy jelenleg a Legfelsőbb Bíróságon van, emellett a város megállapodott az adóhatósággal, hogy 2008. augusztus 31-ig türelmi időt kap a fizetésre.
A másik meglepő szereplő a névsorban – igaz, annak a második felében – a Bakonyi Erőmű Zrt. A ajkai cég annak az Euroinvest Erőműfejlesztő és Üzemeltető Kft.-nek a tulajdonában áll, amelynek a tulajdonosa a Magyarország leggazdagabb embere, Demján Sándor többségi – és a ciprusi Polus Investment Ltd. kisebbségi – tulajdonában álló Euroinvest Közép-Európai Befektetési Zrt. Az erőművállalat – amelynek jelenleg a honlapja sem elérhető – a 77. legnagyobb adós, 162 368 000 forintos adóhiánya van, amihez 33 658 000 forintnyi jogkövetkezmény társul.
Két ember százmillió fölött. És még egy
Noha az adóslistára kerülésnek csak a jogi személyeknél a feltétele a százmilliós adóhiány, két magánszemélynek is sikerült elérnie ezt a limitet. Kántor Péter a 39. legnagyobb adós lett azzal – tehát csaknem kilencven céget is megelőzőtt –, hogy 254 467 463 forintos adóhiányt hozott össze. Az erre rakódó 229 557 913 forintnyi jogkövetkezménnyel együtt a kiskunhalasi férfitól 484 025 376 forintot követel az APEH.
Éppen csak átlépte a százmillió küszöböt, és ezzel a 127. legnagyobb adós a szabolcsi Kék községben lakó Kiss István. Az egyéni vállalkozó 100 571 263 forinttal adósa az államnak, amihez jön még 76 983 256 forintnyi jogkövetkezmény.
Bőven átlépi a százmilliót a pécsi Németh Attila András adósság is, ám a férfi adóhiányát három különböző sorban szerepelteti a listán az APEH. Így van egy 77 178 000, egy 69 351 000 és egy 66 092 000 forintos tartozás a szintén egyéni vállalkozóként tevékenykedő férfi nevén. Ez összeadva 212,6 millió forintnyi adóhiányt jelentene (amihez a három tételből jön még 160 millió forintnyi jogkövetkezmény is).