Mégis bevezetné az ingatlanadót a Fidesz?
Az ingatlanadót rövid távon el kell felejteni, de kellő előkészítés és a társadalommal folytatott egyeztetés után bevezethető - mondta Mádi László, a Fidesz lakáspolitikusa csütörtökön a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete rendezvényén Budapesten.
A Fidesz a 30 milliónál nagyobb értékű ingatlanokra kivetett vagyonadót bevezetése óta élesen támadta, mert azt igazságtalannak tartotta. A párt politikusai azóta folyamatosan azt hangoztatták, hogy kormányra kerülésük esetén azonnal eltörölnék ezt az adófajtát.
Az adót január 26-án az Alkotmánybíróság törölte el. A testület alkotmányellenesnek találta és visszamenőleg megsemmisítette a vagyonadó lakóingatlanokra vonatkozó részeit. A vízi járművekre, a légi járművekre és a nagy teljesítményű személygépkocsikra vonatkozó rész tehát hatályban marad, azokat nem kifogásolta a testület.
Mádi László nem adott konkrét programot a Fidesz lakás- illetve adópolitikájára, de alapelvként rögzítette, hogy stratégia és partnerség szükséges a továbblépéshez. Problémaként említette, hogy amíg a lakbér és a lakáshitel törlesztőrészlete azonos, addig az emberek tulajdont akarnak szerezni. Ugyanakkor a törlesztést sokan nem bírják fizetni, őket egy rugalmas rendszerben bérlakáshoz kell juttatni - jelezte.
A Jobbik a következő választási ciklus végére - szintén csak megfelelő előkészítés után - bevezethetőnek tartja az ingatlanadót, de csak az 50 millió forintnál drágább ingatlanokra - jelentette ki a rendezvényen Lenhardt Balázs, a Jobbik Magyarországért gazdasági kabinetjének vezetője. A Jobbik a "potyautasok" miatt tartja szükségesnek az ingatlanadót, mivel így az ingatlanokba fektetett feketejövedelmek mégis adóznának.
A technikája az lenne, hogy a személyi jövedelemadóból levonható lenne az ingatlanadó. Adóköteles lenne a kereskedelmi láncok ingatlanvagyona, de a termelő cégeket nem terhelnék vele - fejtette ki Lenhardt Balázs. Hozzátette: a nyugdíjasok differenciáltan kapnának mentességet: aki régóta lakik a házában, annak nem kellene fizetnie.