A Malévot nem lehet jól eladni?

2010. március 2., kedd 08:13 |

A British Airways és Lufthansa privatizációja sikeres volt, de ezek a cégek már eleve piacvezetők voltak Európában - mondta Érsek M. Zoltán légiközlekedési szakértő az InfoRádiónak. Az Utazó című magazin főszerkesztője kiemelte: Kelet-Európában nem lehet sikeres eladásról beszámolni, ennek ellenére az államok ragaszkodnak a nemzeti légitársaság megtartásához. A Malév esetében jogi, gazdasági és érzelmi oka is volt annak, hogy a kormány ismét állami tulajdonba vette a légitársaságot - tette hozzá.

Az első sikertörténetnek lehet nevezni a British Airways privatizációját, amely a vezető cégek közé tartozik, a közelmúltban bekebelezte a spanyol légitársaságot is, és azt tervezi, hogy részesedést szerez az American Airlinesban - mondta az InfoRádiónak Érsek M. Zoltán légiközlekedési szakértő.

A másik sikersztori a Lufthansáé, amely úgy biztosítja a minimum 51 százalékos nemzeti tulajdonlást, hogy nem állami tulajdon van benne. Ez a két cég ugyanakkor korábban is a vezető légitársaságok közé tartozott, meghatározó, versenyképes volt a piacon - tette hozzá.

A légiközlekedési szakértő kifejtette, a régióban nincs sikeres privatizáció a területen. A lengyel légitársaságot a SwissAir privatizálta, ami csődbe ment, a CSA és az Air France házassága sikertelen volt, a román társaság pártában van, míg Bulgáriában új céget kellett létrehozni.

Érsek M. Zoltán kiemelte: a pech és a politika is tehet arról, hogy nem volt sikeres privatizáció a légitársaságoknál. A politika szeret beleszólni a cégek életébe, és az államok ragaszkodnak a nemzeti légitársaság megtartásához - tette hozzá.

A Malév üzleti hírneve még mindig jó, de a magyar piac kicsi - közölte a szakértő. Hangsúlyozta: a Malév esetében jogi, gazdasági és érzelmi oka is volt annak, hogy a kormány ismét állami tulajdonba vette a légitársaságot. Érsek szerint a magyar légitársaság eredményét akkor lehet nullszaldósra kihozni, ha megfelelő szerkezetben működik, és a lehetőségek jól ki vannak használva.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Brüsszelben támadják a Malév újraállamosítását - 2010.03.01.
A Wizz Air szerint törvényellenes állami támogatást kap a masszívan veszteséges Malév.
Ismét állami vállalat a Malév - 2010.02.26.
Az állam 95 százalékos tulajdont szerez a légitársaságban, az oroszok kiszállnak a finanszírozásból, de a 32 millió eurós bankgaranciát megfizetik. Komoly szerkezeti átalakítások lesznek, az átszervezéssel Brüsszelben is védhető az államosítás.
Nagy vihart kavarhat a Malév államosítása - 2010.02.26.
A konkurencia már most komplett jogi szakvéleményt rendelt, amely az uniós jog alapján darabokra szedi a még tető alá sem hozott reprivatizációt, a brüsszeli vizsgálat elkerülhetetlennek tűnik.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!