Babahordozókat hívnak vissza itthon is

2010. március 25., csütörtök 16:29

Több mint egymillió babahordozót hívott vissza szerdán az Egyesült Államokban a fogyasztóvédelmi hatóság (CPSC), mert használatuk három halálesettel hozható összefüggésbe. A Sling Rider babahordozó magyarországi importőre a Kensho Kft. is visszahívja a terméket.

Hídvégi Péter, a Kensho Kft. ügyvezetője elmondta, Magyarországon körülbelül 120-150 érintett babahordozó került forgalom 2009 és 2010 során. Az ügyvezető kiemelte, hogy a cég idén már nem adott tovább a kereskedőknek a termékből. A visszahívás során, amennyiben a termék a Brendon Gyermekáruházak Kft. üzletéből került forgalomba, akkor a vásárlás helyszínén, blokk nélkül is kifizetik a babahordozó árát. Amennyiben a fogyasztó az interneten, vagy külföldön vette a Sling Rider terméket, akkor azt a Kensho Kft. váltja vissza telephelyén - jelezte Hídvégi Péter.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) jelenleg feltérképezi, hogy az érintett babahordozókat mely vállalatok forgalmazzák Magyarországon - mondta Kathy Attila szóvivő. A hatóság egy-két napon belül értesíti az érintett cégeket, amelyek kötelesek a termékeket visszahívni.

Az interneten fellelhető adatok szerint a babahordozókat többek között a Brendon Gyermekáruházak Kft. forgalmazza. Az amerikai Infantino cég által gyártott, Sling Rider és Wendy Bellissimo elnevezésű babahordozókról van szó. Ezek oldaltáska-szerűen vannak kiképezve, és főként újszülöttek hordására szolgálnak, nagyjából 5-6 kilogrammig.

A hatóság nyomatékosan felhívta a szülők figyelmét arra, hogy 4 hónaposnál fiatalabb babát ne tegyenek ilyen hordozóba. A hatóság szakembereinek véleménye szerint a kisbabák megfulladhatnak a táskaszerű hordozókban, mert a hordozó szövete hozzányomódik az orrukhoz vagy a szájukhoz, illetve a még gyenge gerincű kisbabák teljesen összegömbölyödve nem jutnak levegőhöz, mivel arcuk a mellkasukra bukik.

A CPSC szerint az elmúlt 20 évben 14 olyan halálesetet vizsgáltak, amelyek babahordozók használatával kapcsolatosak. Ezek közül három hozható összefüggésbe az Infantino hordozók használatával. A hordozókat gyártó cég elnöke közölte, hogy mindenben együttműködik a hatósággal, és más termékeket ajánlott fel a visszahívott hordozók helyett.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Egymillió babahordozót hívnak vissza  - 2010.03.24.
Az Egyesült Államokban legalább három gyerek halálát okozhatta az Infantino nevű hordozó.
A Daewoo-t is elérte a visszahívási hullám - 2010.03.21.
Több mint 58 ezer tulajdonosnak írnak levelet. Még nem tudni, hány hibás autót hoztunk be.
Hibás tévéket hívott vissza a Philips - 2008.09.03.
Rossz csavarokat használtak a tévékben, Magyaroszágon száz készüléket cserélnek.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!