Államosítanák a magánnyugdíjpénztárakat?

Javában folyik az ötletelés a Fideszben, hogyan lehetne tágítani a kormány gazdaságpolitikai mozgásterét, illetve hogy milyen gazdasági lépéseket vállaljon a napokban felállt kabinet. Ebben az ötletbörzében – helyzetéből fakadóan – élen jár a Matolcsy György által vezetett nemzetgazdasági minisztérium. A gazdasági csúcsminiszter több emberrel is konzultál a lehetőségekről és teendőkről.

Több forrásunk által megerősített információ szerint újra előkerült az az – amúgy az elmúlt egy-két évben a nyugdíjszakértői körökben már felmerült – gondolat, hogy érdemes lenne államosítani a magánnyugdíjpénztárakat, vagy ha ez nem megy, lehetővé kellene tenni a pénztártagoknak, hogy teljesen visszaléphessenek az állami nyugdíjpillérbe.

Keveset tudni azonban arról, hogy a Fideszben mekkora támogatottságot élvezne a magánnyugdíjpénztáraknál levő pénzek ilyen vagy olyan módon történő állami kézbe vétele. Egyik forrásunk szerint Matolcsy megfontolandónak tartja az ötletet, más szerint viszont a Fidesz felső gazdaságpolitikai köreiben többségben vannak, akik károsnak tartják, harmadik, kormánypárti forrásunk semmit sem árult el az esélyekről.

Fókuszban a költségvetési hiány és államadósság

Az ötlet pártfogói azzal érvelnek, hogy a magánnyugdíjpénztárak miatt ma Magyarországon évente durván a GDP két százalékával nagyobb a kimutatásokban a költségvetési hiány, mint ha nem csináltunk volna nyugdíjreformot. Ez a többlet két tételből áll össze: évente a GDP 1,3–1,4 százalékának megfelelő pénz, 340–370 milliárd forint a magánnyugdíjpénztárakhoz folyik be a pénztártagok járulékából, és ez hiányzik az állami nyugdíjkasszából. Ezt fejeli meg az a GDP 0,6–0,7 százalékára rúgó kamatkiadás, amit a fenti hiány miatt kibocsotátott állampapírok hozamaként fizet az állam a befektetőknek.

Ráadásul az 1998-ban felállított magánnyugdíj-pénztári rendszer miatt az államadósság is nagyobb, szakértők a nyolcvan százalék körüli GDP-arányos államadósságból tíz-tizenegy százalékra teszik a nyugdíjreform miatti államadósságrészt.

Vagyis amikor a befektetők vagy az Európai Unió vezetői azt nézik, mennyi is a statisztikákban levő költségvetési hiány és államadósság, és ettől függően hoznak döntéseket, fektetik be pénzüket egyik vagy másik országba, indítanak eljárást túlzott államháztartási deficit miatt, akkor – mi érvelnek a javaslat forszírozói – elvileg hátrányban vagyunk azokkal az országokkal, például Németországgal, Csehországgal szemben, amelyek nem csináltak nyugdíjreformot. Holott a tőkefedezeti elvű magánnyugdíjrendszer jótékony hatást gyakorol egy ország közpénzügyeinek hosszú távú fenntarthatóságára, de  a befektetők egy adott pillanatban mégsem ezt, hanem a pillanatnyi számokat nézik.

Államosítás a kapitalizmusban?

Elvileg két módja lehet a magánpénztári vagyon állami pillérbe való transzferálásának. Az egyik az, hogy a parlament egy tollvonással megszüntetné a pénztárakat, és az ott felgyűlt megtakarításokat az állami nyugdíjkassza kezelné tovább, azok nem vesznének el. (Argentínában így cselekedtek 2008 őszén, a pénzügyi világválság tombolásakor, a terv kiszivárgása utáni három napban huszonöt százalékot esett is a tőzsde, története legnagyobb háromnapos veszteségét szenvedve el – igaz, nehéz elkülöníteni, a mélyrepülés mennyire írható általában a válság és mennyire a befektetőknek nem tetsző lépés számlájára).

De kérdés, hogy egy ilyen megoldás jogilag egyáltalán lehetséges-e. Ha nem, úgy kézenfekvő megoldás lehet megengedni a magánnyugdíjpénztári tagoknak, hogy maguk lépjenek vissza az állami pillérbe, és ezt valamivel ösztönözheti is a kormány.

Utóbbi megoldásért nem is kell messze visszamenni az időben, 2009 közepétől év végéig az ötvenkét év feletti magánnyugdíj-pénztári tagoknak a leköszönő kormány megnyitotta a visszalépés lehetőségét, és minden második ember élt is a lehetőséggel. Igaz, tavaly a szlovákok is ezt az utat választották, de ott kevesen léptek vissza, vagyis korántsem lehet megítélni, mekkora tömeget mozgatna meg a visszalépés megnyitása.

Nem hinnénk a szemünknek, többletes lenne a büdzsé

Akár így, akár úgy történne a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítása, jelentős hatásai lennének az államkasszára. A pénztárak durván 2700–2800 milliárd forintnyi vagyont kezelnek, ennek csaknem a fele állampapírban, valamivel több mint fele részvényekben van. Ha ez a teljes, a GDP tíz-tizenegy százalékának megfelelő összeg az államhoz kerülne, annak felével (az állampapírokban álló pénzzel) egy csapásra kisebb lenne az államadósság-mutatónk.

Emellett az adott évben a költségvetési elszámolási szabályok miatt ennyivel, bő öt százalékkal javulna a költségvetési egyenleg is. Vagyis a gondolattal eljátszva az a szokatlan helyzet állna elő, hogy ha 2011-ben venné vissza az állam a pénztári portfóliót, akkor a mostani, nyolcvan százalék környéki államadósság és négy százalék körüli költségvetési hiány helyett 2011 végén hetvenöt százalék alatti GDP-arányos államadósságot és egy-két százalékos – nem tévedés! – költségvetési többletet tudnánk felmutatni.

Az államadósság szintjét ez az egyszeri lépés ugyan az említett öt százalékponttal csökkenti, de a költségvetési egyenleget csak 2011-ben szépítené ennyivel, a rá következő években két-két százalékponttal javítja az államháztartási szaldót, annyival, amennyi hiányt okoz most a pénztári rendszer megléte.

Az előny pár év után hátrányra fordul

Ezek az előnyök azonban csak ideig-óráig érvényesek. A magánnyugdíj-pénztári rendszerből hat–nyolc évig még nem lesz érdemi kifizetés, de utána kezdenek nyugdíjba vonulni a pénztártagok. Vagyis a magánnyugdíj-pénztári rendszer beolvasztásával szűk egy évtizedig nagyon jól jár az állam, utána ez a költségvetési haszon fokozatosan elolvad, és egy idő után komoly gondok kezdődnek.

Magánnyugdíjrendszerünk ugyanis tőkefedezeti elven működik, vagyis amennyit befizet a személy, annál többet (a befektetés hozamaival megnövelt összegen felül) nem kap vissza. Ezzel szemben az állami nyugdíjpillér felosztó-kirovó jellegű, és már ma is – még a magánpénztári rendszer hatásait is kikorrigálva – deficites, többet költ a mostani nyugdíjasokra, mint mostani a jelenlegi járulékfizetők (alkalmazottak, egyéni vállalkozók, társas vállalkozás tagjai) befizetnek. A demográfiai folyamatok ezt a helyzetet még súlyosbítják is. Vagyis – szól a magánnyugdíj-pénztári ág felszámolása elleni érv – megszüntetünk egy önjáró, minimum nullszaldósan működő rendszert, a pénzt áttoljuk az államhoz, az meg beleönti az évente egyre növekvő hiány mellett működő felosztó-kirovó pillérbe, így összességében rosszat teszünk a hosszú távú fenntarthatóságnak.

Hacsak nem az történik, hogy a magánnyugdíj-pénztári rendszerünk önjáró tulajdonságát is „importálja” az állami pillér, vagyis úgy alakítják át az állami nyugdíjrendszert, hogy az valahogy egyensúlyban legyen.

Matolcsy fülébe súgták

Az egész kérdéskör aktualitását az adja, hogy több helyről is megerősített információink szerint a magánnyugdíjpénztáraknál levő pénz állami kezelésbe való adásának ötletét a volt jegybankelnök, a CIB Bank elnöke, Surányi György a napokban Matolcsy György nemzetgazdasági csúcsminiszter figyelmébe ajánlotta, szakmai körökben ezzel felmelegítve a kérdéskört.

„Ebből semmi se igaz” – reagált röviden Matolcsy György szóvivőjén keresztül megkeresésünkre. Így azt sem tudtuk meg tőle, hogy miként is fogadna egy ilyen ötletet. Surányi viszont nem cáfolt kategorikusan. Annyit mondott, ő „semmilyen hivatalos formában” nem beszélt erről. Surányi azonban szakmai véleményét kifejtve a témáról hozzáfűzte, el kell érnünk, hogy azonos mércével mérjék Magyarországot azokkal az országokkal, amelyek nem hajtottak végre nyugdíjreformot, nem hozták létre a felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszer mellett a tőkefedezeti elven működő magánnyugdíj-pénztári ágat.

Surányi arra a – cikk elején említett – gondolatmenetre utalt, hogy most hátrányba kerülünk a végrehajtott nyugdíjreformunk miatt, és ezen változtatni kell. „Azt lenne jó elkerülni, hogy almát hasonlítsunk össze körtével” – érzékeltette Surányi. Szerinte a magánnyugdíj-pénztári problémakör kezelése a piaci értékítélet szempontjából lenne fontos, és nem azért, mert azzal elvileg mód nyílna költségvetési lazításra.

Van más út is

Meglehet, amikorra az új kormány keresztülvinné a magánnyugdíj-pénztári rendszer eltörlését abból a megfontolásból, hogy ezzel kisebb legyen rövid távon a költségvetési hiányunk és az államadósság, már okafogyottá is válik az akció. Információink szerint ugyanis – a stabilitási és növekedési paktum betartatásának szigorításával kapcsolatban – hamarosan az Európai Unió napirendjére kerül éppen az a kérdés, hogy az uniós elvárások megfogalmazásánál, a szankciókkal való fenyegetéseknél vegyék figyelembe, hogy egyes tagországok átestek a magánnyugdíjpénztárakat megteremtő reformon, míg mások csupán felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszert működtetnek, megint mások másfajta nyugdíjmodell mellett tették le a garast.

Vagyis lehet, hogy pár hónap múlva visszatekintve értelmetlennek bizonyul az a nálunk felmelegített ötlet, hogy a magánnyugdíjpénztárakat az egyenlő megítélés kiharcolása miatt meg kell szüntetni.