Az APEH elnökére vadászik a kormány?
További Magyar cikkek
Akadályozta-e az APEH elnökeként Szikora János a Malév köztartozásainak behajtását 2008 őszén, amikor az adóhatóság a légitársaság kérésére visszavonta a milliárdos tartozás miatt kiadott inkasszót? A követelést néhány héttel később rendezte a válságra és a finanszírozzással kapcsolatos tárgyalásokra hivatkozó Malév, a mostani a kérdésre irányuló vizsgálat forrásaink szerint leginkább az APEH-elnök ellehetetlenítését célozhatja.
A héten begyorsultak az események
Hétfőn a kormányközeli Magyar Nemzettel azt tudatta a Matolcsy György által vezetett, az APEH-et felügyelő nemzetgazdasági minisztérium, hogy a miniszter a lehető legkorábbi időpontban személycseréket hajt végre az adóhivatal élén, még nyáron megejthetik a vezetőcseréket.
Ugyancsak a Magyar Nemzet tegnap, csütörtökön azt írta meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy tudomása szerint Szikora János APEH-elnök két évvel ezelőtt jogsértő módon akadályozta meg a Malév köztartozásának behajtását. A lap beszámolója szerint a légitársaság nem fizette be időben 2008 októberében az 1,17 milliárd forintos köztartozását, ezért az adóhivatal végrehajtást indított a céggel szemben. A folyamatot azonban az elnök megakasztotta, mert levélben utasította az illetékes kollégáit, hogy további intézkedésig vonják vissza a Malévval szemben kiadott inkasszókat – írta a Magyar Nemzet.
Az APEH még tegnap délután reagált a lap írására, közzétette, mi történt 2008 őszén, amit azért hozhatott nyilvánosságra, mert a Malév hozzájárult az adótitok közzétételéhez. Az adóhatóság elismerte, hogy 2008 októberében beszedési megbízást adott a Malév valamennyi bankszámlájára, mert a cég nem fizette meg a tartozását, holott korábban már fizetési halasztást is adott az APEH a légitársaságnak. Az inkasszók kibocsátásáról értesülve a Malév vezérigazgatója még aznap beadványban kereste meg az adóhivatal elnökét, kérve a fizetési halasztás meghosszabbítását és az inkasszók visszavonását. 2008 októberében tört ki a pénzügyi világválság, ilyen helyzetben pedig nagy érvágás lett volna a Malévnak, ha az APEH leemeli számláiról az egymilliárd forintot meghaladó összeget, az inkasszók ráadásul minden számláját blokkolták volna a Malévnak, számlát nem tudott volna egy ideig kifizetni.
„Az adóhatóság mindenkori célja az adótartozás minél hatékonyabb beszedése, ugyanakkor az adófizetők védelme. A menedzsment tájékoztatása szerint a kérelem beérkeztekor már folyamatban lévő magyar-orosz kormányközi tárgyalások előrehaladott állapotban voltak, mely a légitársaság finanszírozási hátterének stabilizálásában kulcsfontosságú szerepet játszott. Az állami adóhatóság elnöke intézkedésével lehetővé tette, hogy a Malév rendkívüli sürgősséggel előterjesztett kérelmét az adóhatóság érdemben meg tudja vizsgálni” – áll az APEH közleményében. Az adóhivatal hangsúlyozta, hogy sem akkor, sem a későbbiekben nem törölt egyetlen forintot sem a légitársaság tartozásából, ráadásul a Malév a szóban forgó tartozását pár héten belül kiegyenlítette.
Ma reggel a Matolcsy-vezette minisztérium sajtóosztálya azt közölte, hogy a miniszter azonnali hatállyal vizsgálatot indított az APEH elnökének Malév-inkasszó ügyében írt 2008-as levele miatt. A vizsgálatot egy héten belül le akarják zárni, és azt hivatott kideríteni a vizsgálat, hogy jogszerűen állíttatta-e le Szikora a köztartozás behajtását – derül ki a minisztériumi közleményből. A minisztérium sajtóosztálya „lapértesülésekre” hivatkozik a vizsgálatot indokló közleményében.
Nem mindegy, milyen szót használt Szikora
A kulcskérdés az, hogy hogyan szólt az a bizonyos levél. Ha az elnök utasította a végrehajtási osztályt a beszedési megbízások visszavonására, akkor tette az elvonás tilalmába ütközik – magyarázták lapunknak szakértők. Ha azonban azt a formulát használta a levélben az APEH-elnök, hogy „annak a megfontolását javasolom, az inkasszók érvényesítését ezért és ezért függesszék fel”, akkor semmilyen jogszabálysértést nem követett el Szikora – fogalmazott az egyik szakember. Az APEH-nek azt is nézni kell, hogy mikor van nagyobb esély a tartozások megfizetésére, akkor, ha azonnal leemelik az adós számlájáról a követelést vagy annak egy részét, de lehet, hogy ezzel elindítják a lejtőn a vállalatot, vagy ugyan elindítják a végrehajtást, de attól megrettenve az adós cég kis haladékot kér, de nemsokára rendezi tartozását és életben marad – érzékeltette a helyzetet és az alkupozíciót forrásunk.
Csak ürügy kellhet
Szakértők egybehangzóan azt érzik a mostani ügy és a korábbi szállingózó hírek alapján, hogy a kormány mielőbb el kívánja távolítani az APEH jelenlegi vezetését. Most pedig ürügyet kell ehhez találni. Az új vezetőket már kiszemelték, Vida Ildikó újrázhat az elnöki poszton, aki az első Orbán-kormány ideje alatt volt APEH-elnök, az egyik elnökhelyettesi pozícióra pedig lapunk értesülése szerint Varga Árpád a legesélyesebb. (Varga az Orbán-kormány alatt lett az APEH elnökhelyettese, de 2004-ben, Draskovics Tibor, az MSZP-SZDSZ-kormány pénzügyminisztere felmentette.)
Sólyom beleköpött a levesbe
A mostani heves attak azzal függhet össze forrásaink szerint, hogy a Fidesz számítását keresztülhúzhatta Sólyom László köztársasági elnök hétfői döntése, amikor nem írta alá a kormánytisztviselők könnyebb felmentését lehetővé tevő törvényjavaslatot, és visszaküldte a parlamentnek megfontolásra. A jogszabály lehetőséget teremtene arra, hogy csak két hónap felmondási időt fizessenek az indoklás nélkül felmentett kormányzati vezetőknek. Most azonban még hatályban van az a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökösködése alatt hozott jogszabály, amelynek alapján Szikora vezető megbízatása 2013-ig tart és csak bizonyos esetekben lehet visszavonni. Ha felmentenék, akkor Szikorának ki kellene fizetni a fennmaradó három évnyi illetményét, míg ha életbe léphetne a kormánytisztviselők könnyebb kirúgását lehetővé tevő törvény, akkor csak két hónapnyi apanázst kaphatna az APEH jelenlegi elnöke.
A kormány látható türelmetlenségét forrásaink ugyanakkor nem nagyon értik, mivel a Sólyom által visszadobott törvényjavaslatról jövő héten újra szavaz a parlament, és biztosra vehető, hogy ismét elfogadják azt. Ahogyan számos intézmény vezetője az elmúlt hetekben „önként” felállt posztjáról – nem kizárt persze, hogy nyomásra tették ezt, valamivel meggyőzték őket, jobb ez így nekik –, úgy Szikorával is meg lehetne beszélni a dolgokat, nem kellene drasztikusabb eszközökhöz nyúlni – mondta az egyik szakértő.