Az USA döntheti be a világgazdaságot

2010. augusztus 26., csütörtök 10:14

A kilábalás megtorpant, az új termékek iránt alacsony az érdeklődés és az ingatlanpiac is rég nem látott bajban van. Ha az USA így folytatja, lerántja az egész világgazdaságot.

A gazdasági kilábalás lendületének elvesztése egyre nyilvánvalóbb, határozottabb és aggasztóbb - foglalta össze az USA legfrissebb makroadatai alapján levonható tanulságot Robert Dye, a PNC pénzügyi szolgáltató csoport vezető közgazdásza a Bloombergnek nyilatkozva, írja a Napi Gazdaság.

A tartós javak rendelésállománya mindössze 0,3 százalékkal araszolt feljebb júliusban az egy hónappal korábbihoz képest - derült ki a kereskedelmi minisztérium tegnap megjelent adatából -, ami nagyon elmarad a hírügynökség 3 százalékos elemzői konszenzusától. A közlekedési eszközöket figyelmen kívül hagyva 3,8 százalékkal visszaesett a termékkör rendelésállománya, ami 2009 januárja óta a legrosszabb adat - a szakértők 0,5 százalékos bővülést vártak. A nem védelmi célú befektetési javakra - kivéve a repülőgépeket - feladott megrendelések, azaz a jövőbeni termelést megalapozó vállalati invesztíciók állománya nyolc százalékkal zuhant a júniusi 3,6 százalékos emelkedés után.

Bajban az ingatlanpiac is

Még riasztóbb képet mutat az USA ingatlanpiaca: az új lakások értékesítése 12 százalékkal, annualizáltan 276 ezerre zuhant a múlt hónapban a júniusihoz képest, ami az adatgyűjtés kezdete, 1963 óta a legsiralmasabb adat. A Bloombergnek nyilatkozó elemzők 330 ezret jósoltak. A 204 ezer dolláros átlagos értékesítési ár 2003 vége óta a legalacsonyabb érték. A hírügynökség által idézett ingatlanpiaci szakértők szerint hiába csökkentek az árak és javultak a hitelhez jutás feltételei, a jövő év végéig nem várható a lakáspiac feltámadása. A pesszimista hangulatot már a használt lakások értékesítéséről tegnap megjelent információ megalapozta: az ingatlanközvetítők szövetségének felmérése szerint ezek eladása 27 százalékkal zuhant júliusban.

Mindezek alapján a Bloombergnek nyilatkozó elemzők arra számítanak, hogy a gazdaság mindössze 1,4 százalékkal nőtt a második negyedévben (annualizáltan), szemben a kormány 2,4 százalékos első becslésével. A kereskedelmi minisztérium holnap hozza nyilvánosságra a módosított GDP-adatot.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Hatalmas deficittel birkózik az USA  - 2010.07.27.
A büdzsé hiánya 323 ezer milliárd forintra, az államadósság hamarosan rég nem látott mértékűre duzzad.
Több az amerikai cégek pénze, mégsem vesznek fel több embert  - 2010.07.15.
A Washington Post szerint a növekedési és munkanélküliségi adatok alapján nem ismétlődik meg a 30-as évekbeli válság.
Soros: Most jön a második felvonás  - 2010.06.10.
Szerinte a válságnak még nincs vége, a kialakult helyzet emlékeztet a harmincas évekre.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés