A kkv-knak is akar pénzt juttatni a MÁV

2011. január 21., péntek 05:32

Új közbeszerzési gyakorlatot vezet be a MÁV, amitől azt várják, hogy a kis- és középvállalkozók is bátrabban jelentkeznek a tenderekre és a mostaninál érdemben nagyobb részt hasítanak ki a vasúttársaság 80 milliárdos beszerzési tortájából.

Bár a MÁV közbeszerzési kiírásai a legkülönfélébb területeken adnának lehetőséget a kis- és középvállalkozások (kkv) bevonására, a tendereken alig akad jelentkező, ezért Szarvas Ferenc, a társaság vezérigazgatója levélben kérte a magyar cégeket: tegyenek javaslatot arra, miként lehetne minél több vállalkozást bevonni a MÁV-csoport éves szinten 80 milliárdos beszerzéseibe - írta a Magyar Nemzet a birtokába került levélre hivatkozva.

A kormányközeli lap szerint a vezérigazgató magyar vállalkozókhoz és vállalkozói szövetségekhez fordul a nyílt levéllel, amelyben egyebek mellett azt írja: a közösségi közlekedés átalakításának részeként hozzáláttak "a vasúttársaság hatékony működését akadályozó problémák feltárásához, a MÁV beszerzési politikájának és gyakorlatának új alapokra helyezéséhez". Szarvas Ferenc szerint a MÁV beszerzésein indokolatlanul alacsony a részvétel, ezért nem alakul ki igazi verseny, s a cég nem lehet biztos abban, hogy a legjobb terméket vagy szolgáltatást kapja.

A Magyar Nemzet birtokába került levélben a vasúttársaság vezetője arra kéri a magyar vállalkozásokat, osszák meg a MÁV-val a közbeszerzéseivel kapcsolatos tapasztalataikat, esetleges távolmaradásuk okát, és tegyenek javaslatokat a jövőre vonatkozóan.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Mi lesz Orbán akciótervének huszadik pontjával? - 2011.01.20.
A miniszterelnöki terv egy százaléka jött össze az állami cégek bérkiadásainak lefaragásával: a vezetők bérét megvágták, pár száztól meg is váltak, de komoly leépítések nélkül a milliárdos nagyságrendű spórolás, úgy tűnik, nem megy.
A VDSzSz nem írta alá a bérmegállapodást - 2011.01.19.
Négy helyről venne el pénzt Orbán - 2011.01.13.
Nyugdíjra, tömegközlekedésre, a gyógyszerek és a munkanélküliek támogatására idén 3700 milliárdot költ az állam, ebből százmilliárdos nagyságrendben lehet spórolni. A lépések egy részét régóta sürgetik szakértők.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Adókalkulátor

Havi bruttó munkabér:
Gyerekek száma:

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés