Végy félmillió segédmunkást és egy csipetnyi diplomást!

Az 1990-es évek eleje óta nagy kilengésekkel változott a regisztrált munkanélküliek száma: 1993 elején még a 700 000-hez közelített, 2002 második felében alig haladta meg a 300 000-et (ami részben a munkanélküli regisztráció szabályozásának változtatásával függött össze). Ugyanakkor alig látunk változást, ha azt nézzük meg, milyen a munkanélkülieknek az elhelyezkedéshaz legfontosabb szempont, az iskolai végzettség szerinti összetétele, derül ki az Erőforrástérkép adatsoraiból.

Szakma nélkül nem kell a munkás

A munkanélküliek iskolai végzettségével kapcsolatos első számok 1993-ból származnak – majd 1996–2008-as időszakra vannak éves adatok –, ekkorra a szocialista nagyvállalatok jelentős részének átszervezése lezajlott, elindult a privatizáció. A munkanélküliség felfutott a mai napig csúcsnak számító értékre: 1992 első negyedévének a végén még csak 470 ezer munkanélküli volt, egy év múlva már 697 148 álláskeresőt tartottak nyilván.

Száz munkanélküliből nagyjából 43 legfeljebb nyolc általánost végzett, 36-nak volt szakmunkásképzőben vagy szakiskolában szerzett szakmája, 19-nek érettségije és kettőnek diplomája – ezek volt a képzettség szerinti arányok 1993-ban. Tizenöt évvel később, 2008-ban 43,46 százalék volt a legfeljebb általános iskolát végzettek aránya – ez nagyjából 1 százalékkal haladta meg az 1993-as értéket –, 31-re csökkent a szakmával rendelkezőké, nőtt viszont az érettségizetteké és a diplomásoké, előbbieké 21 százalékra, utóbbiaké 4 százalék fölé (a felsőfokú végzettségű munkanélküliek arányának növekedése összefügg azzal, hogy a kilencvenes évek második felétől jelentősen nőtt a diplomások száma).

Érdemi változást ez persze nem jelent, és ha az egyes évek értékeit megnézzük, akkor is az látszik: miközben a szakmunkás állástalanok aránya folyamatosan csökken, a legtöbb munkanélkülit jelentő alacsony végzettségű csoporttal az elmúlt húsz év kormányainak egyike sem tudott mit kezdeni. Egyetlen év sem volt, amikor ne lett volna közel 41 százalékos a munkanélküliek körében a szakmával sem rendelkezők aránya.

Ahhoz tehát, hogy teljesülhessen a kormány egymillió új munkahelyről szóló ígérete, a jelenlegi foglalkoztatási szerkezet radikális átalakítására, az alacsony végzettségűek tömegeinek munkába állítására van szükség. Nemcsak az Erőforrástérkép adataiból következik ez, ugyanerre a következtetésre jutott tavaly decemberben, egyik utolsó tanulmányában az eredeti, szakmai apparátussal is felvértezett Költségvetési Tanács stábjának elemzése. A szakértők úgy számoltak, hogy az egymilliós álommal szemben reálisan nagyjából hatszázezerrel bővíthető a foglalkoztatás, amiből körülbelül 240 000 állást jelenthet a legalacsonyabb végzettségűek elhelyezése.

A közfoglalkoztatás a kulcs?

A foglalkoztatás drasztikus bővítésének egyik útja kétségkívül lehet a közfoglalkoztatás bővítése, amit a kormány január végén jelentett be. Eszerint idén 220 000 ember dolgozhat valamilyen közmunkába, amire 64 milliárd forintot szán a kabinet. Ez a 220 ezres szám nagyon impozánsnak tűnik a tavalyi bő százezer után, és csaknem megfelel a KT-stáb már említett tanulmányában szereplő 240 ezres elvárásnak.

A pénz azonban igencsak szűkös, ami kétségessé teszi a program végrehajthatóságát. A 64 milliárd forint ugyanis négy hónapra sem elég, ha nyolcórás munkaidővel és minimálbérrel számolunk – és négyórás munkaviszonnyal is csak bő féléves munkaadást tesz lehetővé –, vagyis ez tartósan nem oldhatja meg a foglalkoztatási problémákat (hogy rövid távon viszont ettől reméli a kormányzati foglalkoztatáspolitika a statisztika javulását, azt jelzi: a foglalkoztatási szolgálat a munkanélküliség januári megugrását azzal indokolta, hogy "még nem sikerült teljes mértékben beindítani  a közjellegű foglalkoztatás új rendszerét").

A közfoglalkoztatás tehát csak átmeneti és látszatmegoldást jelenthet, hosszabb távon nem oldja meg a tartós munkanélküliség problémáit. Az alacsonyabb végzettségűek elhelyezkedését sokkal inkább egy kétlépcsős folyamatban lehetne megoldani: először versenyképes szaktudást kellene nekik adni, hogy aztán szakmunkásként próbáljanak elhelyezkedni. Egyfelől ugyanis bizonyos szakmákban Magyarországon jelenleg is komoly szakemberhiány van, másfelől az Erőforrástérkép adatbázisából is ezt jelzi, hiszen csak a szakmával rendelkezők aránya csökkent a regisztrált állástalanok között.

Az Erőforrástérképből az is jól kirajzolódik, hogy hol a legerősebbek az elmúlt húsz év foglalkoztatáspolitikai kudarcai. A regisztrált munkanélküliek számát negyedéves gyakorisággal közlő adatbázisban 2010. harmadik negyedévéből származik a legfrissebb adat, ezért 1990-ig visszamenőleg a harmadik negyedéves mutatókat hasonlítottuk össze (a grafikonon a jobb áttekinthetőség kedvéért minden negyedik év adatait tüntettük fel).

Az adatokból az derül ki: húsz év alatt mindig a mai észak-magyarországi és észak-alföldi régió adta a legtöbb munkanélkülit; a kilencvenes évek elején és az ezredforduló környékén az észak-magyarországi – Nógrád, Heves és BAZ megye –, a többi évben a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyék alkotta észak-alföldi. (A legjobb helyzetben a regisztrált munkanélküliek száma szerint szinte mindig a nyugat-dunántúli régió volt, a lakosságarányos mutatókat tekintve pedig a nyugat-dunántúli és a közép-magyarországi vetekedik egymással.)

Ezek a szinte megcsontosodott mutatók jelzik az elmúlt nagyjából húsz év foglalkoztatás-politikai kudarcai mellett azt is: a közfoglalkoztatás általánosan nem alkalmas arra, hogy az állástalanokat visszaterelje a munkaerőpiacra. Ráadásul kutatók felmérései szerint a legsúlyosabb foglalkoztatási problémákkal küszködő térségek helyzetét – a regisztrált állástalanok több mint negyven százalékát a legrosszabb helyzetben lévő hat megye adja – a 2008 végén kezdődött gazdasági válság tovább erősítette. A legrosszabb foglalkoztatási mutatókkal rendelkező kistérségekben és megyékben csak a közmunka jelentett átmeneti javulást a munkanélküliségi statisztikákban.

A foglalkoztatási problémákat – miután a magyar munkaerő közismerten nem mobilis, részben a bérlakások alacsony aránya miatt – lokális programokkal kellene kezelni, mondják a szakértők. Ennek egyelőre még csak az első jelei láthatók: egy múlt heti hír szerint az észak-magyarországi régióban például 21 milliárd forintra lehet pályázni, ezek egy részét a foglalkoztatást is bővítő vállalkozásfejlesztési programokra szánják. Hogy az ilyen programok hány ember tartós elhelyezkedését oldhatják meg, arról tudomásunk szerint még háttérszámítások sem készültek.