Zsuzsanna
-2 °C
7 °C

Végy félmillió segédmunkást és egy csipetnyi diplomást!

2011.02.15. 12:03
Ha tíz év alatt tényleg egymillió munkahelyet akarunk teremteni, elsősorban a képesítés nélküliek elhelyezkedését kell előmozdítani. Száz állástalanból ugyanis negyvenkettő-negyvenhárom legfeljebb nyolc osztályt végzett, és ez az arány húsz éve szinte változatlan. A kormány a közfoglalkoztatástól várja a statisztika javítását, az elmúlt két évtizedben azonban kiderült, hogy ez csak átmeneti, látszatmegoldást kínál.

Az 1990-es évek eleje óta nagy kilengésekkel változott a regisztrált munkanélküliek száma: 1993 elején még a 700 000-hez közelített, 2002 második felében alig haladta meg a 300 000-et (ami részben a munkanélküli regisztráció szabályozásának változtatásával függött össze). Ugyanakkor alig látunk változást, ha azt nézzük meg, milyen a munkanélkülieknek az elhelyezkedéshaz legfontosabb szempont, az iskolai végzettség szerinti összetétele, derül ki az Erőforrástérkép adatsoraiból.

Szakma nélkül nem kell a munkás

A munkanélküliek iskolai végzettségével kapcsolatos első számok 1993-ból származnak – majd 1996–2008-as időszakra vannak éves adatok –, ekkorra a szocialista nagyvállalatok jelentős részének átszervezése lezajlott, elindult a privatizáció. A munkanélküliség felfutott a mai napig csúcsnak számító értékre: 1992 első negyedévének a végén még csak 470 ezer munkanélküli volt, egy év múlva már 697 148 álláskeresőt tartottak nyilván.

 

Száz munkanélküliből nagyjából 43 legfeljebb nyolc általánost végzett, 36-nak volt szakmunkásképzőben vagy szakiskolában szerzett szakmája, 19-nek érettségije és kettőnek diplomája – ezek volt a képzettség szerinti arányok 1993-ban. Tizenöt évvel később, 2008-ban 43,46 százalék volt a legfeljebb általános iskolát végzettek aránya – ez nagyjából 1 százalékkal haladta meg az 1993-as értéket –, 31-re csökkent a szakmával rendelkezőké, nőtt viszont az érettségizetteké és a diplomásoké, előbbieké 21 százalékra, utóbbiaké 4 százalék fölé (a felsőfokú végzettségű munkanélküliek arányának növekedése összefügg azzal, hogy a kilencvenes évek második felétől jelentősen nőtt a diplomások száma).

Érdemi változást ez persze nem jelent, és ha az egyes évek értékeit megnézzük, akkor is az látszik: miközben a szakmunkás állástalanok aránya folyamatosan csökken, a legtöbb munkanélkülit jelentő alacsony végzettségű csoporttal az elmúlt húsz év kormányainak egyike sem tudott mit kezdeni. Egyetlen év sem volt, amikor ne lett volna közel 41 százalékos a munkanélküliek körében a szakmával sem rendelkezők aránya.

Ahhoz tehát, hogy teljesülhessen a kormány egymillió új munkahelyről szóló ígérete, a jelenlegi foglalkoztatási szerkezet radikális átalakítására, az alacsony végzettségűek tömegeinek munkába állítására van szükség. Nemcsak az Erőforrástérkép adataiból következik ez, ugyanerre a következtetésre jutott tavaly decemberben, egyik utolsó tanulmányában az eredeti, szakmai apparátussal is felvértezett Költségvetési Tanács stábjának elemzése. A szakértők úgy számoltak, hogy az egymilliós álommal szemben reálisan nagyjából hatszázezerrel bővíthető a foglalkoztatás, amiből körülbelül 240 000 állást jelenthet a legalacsonyabb végzettségűek elhelyezése.

Elmaradás az Egymilliós Tervben

Az egymilliós vállalás teljesítéséhez vezető úton egyébként egyelőre nem áll túl jól a kormány. Egyrészt a foglalkoztatási szolgálat januári adatai szerint egy hónap alatt 93 ezerrel, több mint 15 százalékkal nőtt a regisztrált munkanélküliek száma, ami így elérte a 684 ezres szintet – az elmúlt tíz évben sosem volt ilyen magas ez a szám, az elmúlt három évben – benne a válság legdurvább hónapjaival – csak kétszer ment 650 ezer fölé, és a a 660 ezret sosem érte el ez a mutató. Csaknem hatvanezerrel nőtt a pályakezdő munkanélküliek száma is, ami 7 százalékos növekedést jelent.

Másrészt a tíz évre ígért egymillió munkahelyhez megrajzolt pályán havi 8333 új állásnak kellene jelentkeznie. Ennek a foglalkoztatás szezonális jellegzetességeit figyelmen kívül hagyó trendvonalától azonban az Index egymilliómunkahely-számlálójának adatai szerint a múlt év végén csaknem 27 000-es volt az elmaradás (a kormány már pontosította is azt az ezek szerint korábban félreértett vállalását, hogy 2014-ig hány új munkahely lesz az országban: 300 000 a korábban gondolt 400 000 helyett).

  • Munkahelyek száma (2010 augusztus):3 789 400
  • Munkahelyek célszáma (2020 augusztus):4 789 400
  • Aktuális foglalkoztatotti szám:
  • Eltelt hónapok száma:

A közfoglalkoztatás a kulcs?

A foglalkoztatás drasztikus bővítésének egyik útja kétségkívül lehet a közfoglalkoztatás bővítése, amit a kormány január végén jelentett be. Eszerint idén 220 000 ember dolgozhat valamilyen közmunkába, amire 64 milliárd forintot szán a kabinet. Ez a 220 ezres szám nagyon impozánsnak tűnik a tavalyi bő százezer után, és csaknem megfelel a KT-stáb már említett tanulmányában szereplő 240 ezres elvárásnak.

A pénz azonban igencsak szűkös, ami kétségessé teszi a program végrehajthatóságát. A 64 milliárd forint ugyanis négy hónapra sem elég, ha nyolcórás munkaidővel és minimálbérrel számolunk – és négyórás munkaviszonnyal is csak bő féléves munkaadást tesz lehetővé –, vagyis ez tartósan nem oldhatja meg a foglalkoztatási problémákat (hogy rövid távon viszont ettől reméli a kormányzati foglalkoztatáspolitika a statisztika javulását, azt jelzi: a foglalkoztatási szolgálat a munkanélküliség januári megugrását azzal indokolta, hogy "még nem sikerült teljes mértékben beindítani  a közjellegű foglalkoztatás új rendszerét").

A közfoglalkoztatás tehát csak átmeneti és látszatmegoldást jelenthet, hosszabb távon nem oldja meg a tartós munkanélküliség problémáit. Az alacsonyabb végzettségűek elhelyezkedését sokkal inkább egy kétlépcsős folyamatban lehetne megoldani: először versenyképes szaktudást kellene nekik adni, hogy aztán szakmunkásként próbáljanak elhelyezkedni. Egyfelől ugyanis bizonyos szakmákban Magyarországon jelenleg is komoly szakemberhiány van, másfelől az Erőforrástérkép adatbázisából is ezt jelzi, hiszen csak a szakmával rendelkezők aránya csökkent a regisztrált állástalanok között.

Az Erőforrástérképből az is jól kirajzolódik, hogy hol a legerősebbek az elmúlt húsz év foglalkoztatáspolitikai kudarcai. A regisztrált munkanélküliek számát negyedéves gyakorisággal közlő adatbázisban 2010. harmadik negyedévéből származik a legfrissebb adat, ezért 1990-ig visszamenőleg a harmadik negyedéves mutatókat hasonlítottuk össze (a grafikonon a jobb áttekinthetőség kedvéért minden negyedik év adatait tüntettük fel).

 

Az adatokból az derül ki: húsz év alatt mindig a mai észak-magyarországi és észak-alföldi régió adta a legtöbb munkanélkülit; a kilencvenes évek elején és az ezredforduló környékén az észak-magyarországi – Nógrád, Heves és BAZ megye –, a többi évben a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyék alkotta észak-alföldi. (A legjobb helyzetben a regisztrált munkanélküliek száma szerint szinte mindig a nyugat-dunántúli régió volt, a lakosságarányos mutatókat tekintve pedig a nyugat-dunántúli és a közép-magyarországi vetekedik egymással.)

MTA KTI Eroforrasterkep v 1 0 201102101648(2).png
MTA KTI Eroforrasterkep v 1 0 201102101648.png

Ezek a szinte megcsontosodott mutatók jelzik az elmúlt nagyjából húsz év foglalkoztatás-politikai kudarcai mellett azt is: a közfoglalkoztatás általánosan nem alkalmas arra, hogy az állástalanokat visszaterelje a munkaerőpiacra. Ráadásul kutatók felmérései szerint a legsúlyosabb foglalkoztatási problémákkal küszködő térségek helyzetét – a regisztrált állástalanok több mint negyven százalékát a legrosszabb helyzetben lévő hat megye adja – a 2008 végén kezdődött gazdasági válság tovább erősítette. A legrosszabb foglalkoztatási mutatókkal rendelkező kistérségekben és megyékben csak a közmunka jelentett átmeneti javulást a munkanélküliségi statisztikákban.

A foglalkoztatási problémákat – miután a magyar munkaerő közismerten nem mobilis, részben a bérlakások alacsony aránya miatt – lokális programokkal kellene kezelni, mondják a szakértők. Ennek egyelőre még csak az első jelei láthatók: egy múlt heti hír szerint az észak-magyarországi régióban például 21 milliárd forintra lehet pályázni, ezek egy részét a foglalkoztatást is bővítő vállalkozásfejlesztési programokra szánják. Hogy az ilyen programok hány ember tartós elhelyezkedését oldhatják meg, arról tudomásunk szerint még háttérszámítások sem készültek.