Becsődölt az Electro World

2011.10.24. 15:35
Felszámolási eljárást indítottak az Electro World Magyarország Kft. ellen – tudta meg a Gazdaság.hu üzleti hírügynökség. A társaság 2001-ben indult működése alatt egyszer sem volt nyereséges, vesztesége minden évben meghaladta az egymilliárd forintot.

Nem sikerült csődvédelembe menekülni az áruházait sorra bezáró Electro World Magyarország (EWM) Kft.-nek, a társaság ellen a Pest Megyei Bíróság megindította a felszámolási eljárást, írja a Gazdaság.hu. Korábban a cég ügyvezetője úgy nyilatkozott, hogy a csődvédelem elkerülhetetlen, és van olyan üzleti partnere a cégnek, amelynek támogatásával jelentős ingatlanbiztosítékot tudnak felajánlani a finanszírozó banknak.

Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint idén bírósági, illetve közjegyzői kezdeményezés nyomán hét végrehajtás indult az EWM ellen. A cég illetékesei kétszer kíséreltek meg csődvédelembe menekíteni a társaságot, de mindkétszer lezárták az eljárást. A társaság alkalmazotti létszáma az idén júniusi 332-ről júliusra 1 főre csökkent.

Az EWM 2001 júniusában 3 millió forint jegyzett tőkével alakult Intercede (Hungary) Kft. néven, amit fél év után Electro World Magyarország Kft.-re változtattak. Három hónap múltán ezt 801 millió forintra emelték, majd további bő hét hónap után 1,275 milliárd forinta nőtt. Ezután nyolc év alatt két lépésben – 2002. május elején először valamivel több mint 2,058 milliárdra, majd 2009. április végén csaknem 4,059 milliárd forintra – több mint háromszorosára emelkedett a jegyzett tőke.

A társaság működése során sohasem termelt nyereséget, árbevétele 2008-ig folyamatosan bővült, abban az évben meghaladta a 20 milliárd forintot, utána viszont mélyrepülésre váltott, tavalyi forgalma alig érte el a 10 milliárd forintot. A cég masszívan veszteséget termelt, vesztesége rendre meghaladta az egymilliárd forintot, de 2009-ben már 3,7 milliárd forintra rúgott. A negatív eredményt 2010-re sikerült konszolidálni, a tavalyi évet így 1,2 milliárdos mínusszal zárták.

DFIMA20021121010

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három alkalommal – 2003 februárjában, 2005 augusztusában és 2008 márciusában – hozott elmarasztaló határozatot a társasággal szemben, közülük két ízben a fogyasztók megtévesztése miatt. Az Opten az egy éven belül fizetésképtelenségi eljárás alá kerülésének valószínűsége alapján kiemelten kockázatos kategóriába sorolja a céget.

A cég vezetője jelenleg Nagy Károly András, tulajdonosai az amerikai Monumental Enterprises Inc., a ciprusi EW Electro Retail Limited, valamint a szentendrei székhelyű NTP Elektroweb Kft. Ez utóbbi két magánszemély, Tamás Péter József és Tóth János kezében van.

Tavaly, illetve tavalyelőtt egy sor leánycéget alapított az EWM, minden áruházra külön egyet-egyet, továbbá tevékenységek szerint is alakultak társaságok. A húsz működő társaság többsége ellen idén végrehajtást indítottak.

A már 2009 nyarán létrehozott Electro World Dél-Buda Kft. ellen ez év október 18-án felszámolási eljárás indult. Ugyancsak felszámolási eljárást kezdeményeztek az Electro World Miskolc Kft. ellen, ezt október 19-én tették közzé, miután a társaság ellen 2011 márciusának és augusztusának végén is végrehajtási eljárást rendelt el az adóhivatal, illetve a bíróság. A társaság 2010-es és 2008-as pénzügyi adatai nem találhatók meg az Opten cégnyilvántartásában, 2009-ben 737,6 millió forint árbevétel mellett 90,85 millió forint adózott veszteséget hozott össze.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.

tegnap, 21:51

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42