IMF: Nincs időpont a tárgyalások megkezdésére
Nincs pontos időpont a Magyarországgal történő hiteltárgyalások megkezdéséről – közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szóvivője csütörtökön. Hozzátette: először kézzelfogható lépésekre van szükség ahhoz, hogy Magyarország bebizonyítsa, komolyan elkötelezett valamennyi gazdaságpolitikai kérdésben. A szóvivő elmondta, hogy folynak az informális megbeszélések Magyarországgal.
Közben csütörtökön Szijjártó Péter jelezte, hogy a kormány bármely percben vagy bármely másodpercben készen áll arra, hogy megkezdje a tárgyalásokat. „Nekünk érdekünk az, hogy minél előbb megkezdjük a tárgyalásokat”, és hogy azok mihamarabb megállapodással záruljanak, mondta Szijjártó Péter kérdésre válaszolva hozzátéve, hogy Magyarország makrogazdasági adatai egyértelműen biztatóak.
Mint ismeretes, Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter ezen a héten is informális tárgyalásokat folytat az IMF képviselőivel Washingtonban, és bár úgy tűnik, a kormány a vonat- és buszjáratok ritkításával is a megállapodás felé igyekszik, elemzők szerint mégis alacsony annak az esélye, hogy rövidesen megállapodnánk a Valutaalappal.
Részünkről nincs akadálya a tárgyalásnak
Fellegi Tamás az MTI-nek csütörtökön Washingtonban azt mondta, hamarosan ötoldalú, szakértői szintű eseti munkacsoport kezd egyeztetést arról, hogy milyen konkrét formát öltsön az a csomag, amely a magyar jegybanki függetlenséggel kapcsolatos szabályokat tartalmazza.
Fellegi Tamás hangsúlyozta: az IMF-fel folytatott egyeztetésnek változatlanul az a célja, hogy minél hamarabb elkezdődhessenek a hivatalos tárgyalások. „Úgy gondolom, hogy a mi oldalunkról nincs jelentősebb akadálya a tárgyalások megkezdésének. Azokat a feltételeket pedig, amelyeket az IMF előfeltételként szeretne látni, a magyar kormány kész és tudja teljesíteni" – mondta a miniszter.
„Valójában most az a kérdés, hogy az európai színtéren mi történik. Várjuk az Európai Központi Bank véleményezését az eddigi időszak döntéseiről, fejleményeiről, és várjuk azt, hogy a közeli jövőben – most folyik az időpont egyeztetése – összeüljön egy szakértői szintű munkacsoport – az EKB, az Európai Bizottság, az IMF, a magyar kormány és a Magyar Nemzeti Bank alapjában jogi képviselőivel – egyeztetni, hogy az a csomag, amely a jegybanki függetlenséggel kapcsolatos szabályokat tartalmazza és amely, ha úgy tetszik, előfeltételként szerepel a tárgyalások megkezdéséhez, milyen konkrét formát öltsön" – fogalmazott Fellegi Tamás.
Jelezte: a hivatalos tárgyalások csak a munkacsoport egyeztetése után kezdődhetnek meg, s hogy mostani, washingtoni egyeztetésének célja nem az volt, hogy kijelöljék az ezek megkezdésének időpontját. „Nem azért jöttünk, hogy most időpont-kijelölés legyen. Ugyanaz a helyzet, mint a legutolsó itteni találkozók előtt volt: megint lezárult egy egyeztetési szakasz az európai intézményekkel. A múlt héten a magyar kormány, bőven a határidő lejárta előtt, megküldte az Európai Bizottságnak a válaszát azokra a felvetésekre, amelyek Marco Buti főigazgató levelében szerepeltek, és az erre adott véleményeket várjuk a bizottságtól és a központi banktól is. Az ezekkel kapcsolatos véleményeket egyeztettük most Washingtonban az IMF képviselőivel" – mondta a tárca nélküli miniszter.
Fellegi Tamás elmondta, hogy az IMF-ben most folytatott megbeszélésein felmerült: az IMF és a Világbank tavaszi idősszakát fel tudjuk-e használni a tárgyalások megkezdésére, folytatására.