Őszig megúszhatjuk a telefonadót

2012.05.04. 17:29 Módosítva: 2012.05.04. 17:39

Érdemi eredmény nélkül ért véget a telekomcégek és a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékeseinek pénteki egyeztetése, tudta meg az Index. Egy forrásunk szerint „lényegében egyetlen kérdésben sem közeledtek az álláspontok”.

A tárgyaláson többek között a tervezett adó alapjáról, kivetésének időpontjáról és kedvezményeiről volt szó. „A két oldal képviselői átadták egymásnak mindenféle feljegyzéseket, leveleket, számításokat, aztán a hétvégén mindenki gondolkodik, miben lehet finomítani az álláspontján” – mondta neve elhallgatását kérve egy másik, az ügyre rálátó személy.

Úgy tudjuk, a legfontosabb töréspontot továbbra is az jelenti, hogy percalapú legyen-e az adó vagy sem. A kormány a kezdetektől egy percalapú, a kezdeményezett hívásonként minden percéért 2 forintos – és a küldött sms-eket darabonként ugyanennyivel terhelő – adó bevezetésében gondolkodott. Ezt, mint az a Fidesz és a KDNP frakciószövetségének szerdai ülésén kiderült, enyhítenének különféle előfizetői kedvezményekkel. Így havonta 10 percet adómentesen lehetne telefonálni – ez havi 20 forint adókedvezmény lenne –, emellett a magánszemélyek maximum 700, míg az üzleti előfizetők maximum 2500 forint adót fizetnének.

A telefonszolgáltatók viszont továbbra is azon az állásponton vannak, hogy egy differenciált előfizetésalapú adózást kellene bevezetni. Az egyik legerősebb érv, hogy a szükséges – a cégeket egyébként százmilliókkal terhelő – informatikai fejlesztésekkel nem lennének készen a kormány által eredetileg tervezett július eleji bevezetésre.

Forrásunk szerint azonban egyébként is „olyan nagyon sok nyitott kérdés van”, hogy „nem reális” az új adó ősz előtti bevezetése. Már a mai tárgyalásokat megelőzően is voltak olyan vélemények, hogy legkorábban augusztustól kell fizetni a telefonadót, a mostani egyeztetések után elhangzott olyan vélemény is, hogy talán csak szeptembertől lehet majd kivetni. Úgy tudjuk, vita van arról is, kiknek és hogyan lehetne kedvezményeket adni – a mostani kormányzati tervek a nagyon keveset és a nagyon sokat beszélőknek kedveznének, azokból az sem világos, hogy a 10 perc adómentesség mindenkinek járna-e –, és ez milyen további fejlesztéseket és pénzt igényelne a szolgáltatóknál.

Úgy tudjuk, a szolgáltatók, azt követően, hogy elmondták véleményüket, most arra várnak, hogy azok figyelembe vételével a kormány, vagyis az NGM lépjen, azaz mielőbb megszülessen a telefonadóról szóló törvényjavaslat. „Most minden részletkérdés bizonytalan, ha lesz egy törvényjavaslat, az már segíthet, hogy tisztuljon a kép” – fogalmazott az egyik forrásunk. Ilyen nem egyértelmű kérdés az, hogy hogyan fizetik majd az adót azok, akik előre fizetett, prepaid kártyával telefonálnak és sms-eznek, illetve az: mi történik azokkal a flottásokkal és vállalati ügyfelekkel, akik egy előre meghatározott csoporton belül most ingyen, nulla forintért hívhatják egymást.

A telefonadó bevezetését a múlt hétfőn bemutatott második Széll Kálmán-terv irányozta elő. Az új, eredetileg júliustól kivetni tervezett adóból idén 30, jövőre 52 milliárdot vár a költségvetés. Ha azonban az adót a tervezettnél egy-két hónappal később vezetik be, a kiesés idén akár tízmilliárdos nagyságrendű is lehet.

A médiahatóság statisztikái szerint  egyébként egy vonalas előfizető februárban átlagosan 165, márciusban 161 percnyi hívást indított. A mobilosok a KSH adatai szerint átlagosan havi 125 percnyi hívást kezdeményeztek a tavalyi utolsó negyedévben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.

tegnap, 21:51

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35