Olivér
1 °C
5 °C

Hivatalos: a Strabagé a pécsi sztráda

2007.11.12. 23:42
A parlament döntése után a gazdasági és közlekedési tárca közzétette: a Strabag vezette Mecsek Autópálya Konzorcium nyerte el az M6-os Szekszárd-Bóly és az M60-as Bóly-Pécs közötti, együttesen 80 kilométeres szakaszának ppp-s megvalósítására kiírt tendert. A sztráda a 30 éves üzemeltetéssel együtt 266,8 milliárd forintba kerül, és 2010-re készül el.

Az osztrák Strabag AG vezette Mecsek Autópálya Konzorcium nyerte el az M6-os Szekszárd-Bóly és az M60-as gyorsforgalmi út Bóly-Pécs közötti, együttesen 80 kilométeres szakaszának megépítésére és 30 éves üzemeltetésére kiírt koncessziós tendert, közölte hétfőn a gazdasági és közlekedési tárca. A döntést a parlament hozta meg, a győztes nettó 266,8 milliárdos ajánlattal nyert, ebből a megépítés költsége tudomásunk szerint 207,9 milliárd forint.

A nyertes konzorciumban a Strabaggal az M5-ösön is közreműködő, és más állami beruházásokból is ismert francia Bouygues Traveaux Publics és a magyar Intertoll Europe Zrt., tovbbá a szintén francia, a hazai sztrádaépítési piacon ugyancsak nem ismeretlen Colas SA, valamint a brit John Laing Infrastructure. A beruházás tíz százalékát meghaladó mértékben alvállalkozó lesz a Strabag-érdekeltségű Magyar Aszfalt, a Colas magyar cége, a Colas Hungária Kft., valamint a Közgép.

A GKM azt közölte, hogy a nyertes konzorciummal november 21-én írják alá a szerződést. A 266,8 milliárd forintos díj tartalmazza az építésen túl a 30 éves koncessziós időtartamon belül az üzemeltetés, fenntartás és felújítás költségeit is. A minisztérium szerint a szerződéskötés után, még ez év végén megkezdhető az útépítés, amelynek a 2010-es választási év tavaszára – amikor Pécs európai kulturális főváros is lesz – kell befejeződnie.

A nyertes konzorcium az Unitef által készített, összesen nyolc nagyobb hidat, valamint négy alagútpárt tartalmazó tervek alapján építkezik. Az alagutak – ezekben várhatóan 90 kilométer/órás sebességkorlátozás lesz –, valamint négy viadukt Palotabozsok és Véménd térségében lesz. Erre a szakaszra egy nyáron kiírt tender nyerteseként alternatív nyomvonalat tervezett az Uvaterv, ám azt a pályázatot kiíró állami sztrádaberuházó, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. sem műszaki, sem közbeszerzésjogi szempontból nem tartotta elfogadhatónak.

A kivitelezői pályázatot idén tavasszal írták ki, a második körbe a jelentkező öt konzorciumból három jutott be, a debreceni elkerülőt is építő portugál MOTA-Engil vezette Alisca Sopianae Konzorcium, az M6-os már elkészült szakaszát építő és üzemeltető német Bilfinger Berger vezette M6-M60 Mecsek Konzorcium, valamint a későbbi győztes Mecsek Autópálya Konzorcium.

A sztráda még hiányzó, Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszának a megépítésére a GKM tervei szerint idén őssze írják ki a koncessziós tendert. Akárcsak a Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszoknak, ennek is el kell készülnie 2010. tavaszára. Ez utóbbi esetleges csúszásáról az MTI tudósítása szerint Garamhegyi Ábel, a GKM államtitkára azt mondta, hogy az elkészülési határidő nem lehet kérdés, miután a koncesszort annak be nem tartása esetén akkora kötbérköltségek terhelik, ami egy új autópálya megépítésére is elegendő lenne.